Régi dobsinaiágostai hitvallású polgári család sarja, amelynek az ősei 1326 óta szabadon űzték a bányászatot. Apja Gömöry József (1852–1908),[3] dobsinai születésű vonatkísérő, anyja a vágbesztercei születésű Politzer Mária Jozefina (1848–1932) volt.[4][5] Apai nagyszülei Gömöry Simon (1813–1879), dobsinai vasgyári tiszt,[6] és Eltscher Zsuzsanna (1817–1887),[7] dobsinai lakosok voltak. Gömöry Vilmát édesapja vallásában keresztelték meg Hatvanban. Anyja Politzer Mária 1922-ben vezetéknevét "Nagyra" magyarosította meg. Gömöry Vilma fivére, vitéz Gömöry Árpád (1882–1943), magyar királyi tábornok (vezérőrnagy), az Osztrák Császári Vaskorona-rend lovagja, Borsod-Gömör vármegye-, majd Északpest vármegye testnevelési felügyelője, a "Dobsinai Társaskör" tagja volt.[8] Gömöry Vilmának egy másodfokú unokatestvére Gömöry László (1868–1934), csendőrezredes, a Ferenc József-rend lovagja volt; Gömöry Vilmának a további másodfokú unokatestvérei Gömöry Anna (1874-1946) kereskedőasszony, akinek a férje a jómódú római katolikus budapesti nagypolgári Lenz családból való Lenz Gyula (1848-1910) nagykereskedő, bérháztulajdonos,[9] valamint Gömöry Irén (1888–1958) asszony, akinek a férje dr. Lux Gyula (1884–1957) tanár, nyelvész, tanügyi főtanácsos, tartalékos hadnagy, a dobsinai és dél-szepesi német kultúra jeles kutatója.
Életútja
A Weninger-féle iskolát látogatta és 1901-ben ott végezvén, a vidék egyik legkiválóbb társulatának lett tagja. Ez év szeptemberében jelent meg ugyanis először Andorffy Péter pozsonyi társulatával a régi koronázóváros nagyigényű közönsége előtt, mely hamarosan kedvencévé fogadta a pompás megjelenésű fiatal színésznőt. Később aztán megfordult a vidék több előkelő színpadján. 1901-1904-ben Földesi Sándor és Balatoni Antal társulatában lépett fel, ezután Kolozsvárott és Nagyváradon játszott. 1908–1909-ben Szatmárt, 1909–1910-ben Pécsett, 1910–1911-ben Ungvárott szerepelt. 1912-ben elszerződött Szegedre, ahol tehetsége kibontakozván, a modern drámák hősnőit, de különösen a nagy dinamikájú tragikus hősnőket játszotta. Kiváló intelligenciája, pompás hangja, jellemző ereje, megjelenésének impozáns szépsége a vidék legkiválóbb tragikái közé emelték. 1919-ben a Muskátli Kabaré, 1920-ban a Bonbonnière tagja volt, ezután 1921-ben a budapesti Nemzeti Színház kötelékébe jutott, ahol a komoly és csendesen derűs jellemszerepekben lépett fel. Első fellépése itt a Macbethben volt. 1935-ben vonult nyugdíjba. 1947-ben szerepelt még a Művész Színházban.
