A Győr Sharks kétszeres magyar bajnok győriamerikaifutball-csapat, 2004-es alapítása óta a magyarországi amerikai futball egyik meghatározó csapata és egyik legnagyobb vidéki fellegvára.
Története
Az egyesület Magyar Amerikai Futball Szövetség alapító tagja (2005),[1] a Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligájában 2006-ban[2] és 2007-ben[3] magyar bajnoki címet szerzett. 2009-ben az EFAF Challenge Cup ezüstérmét megszerezték, és egyedüli magyar csapatként az EFAF top 20-as ranglistájára kerültek.[4]
A csapat 2010-ben nem indult a bajnokságban, 2011-ben a HFL nem indult el. 2012 óta a HFL tagjai, de 2019-ig egyszer sem sikerült rájátszásba kerülniük. 2019-ben minden csapat rájátszásba jutott, ekkor a Sharks a wild card körben búcsúzott. 2020-ban nem indult el a HFL a Covid19-járvány következtében. Az őszre halasztott csonka szezonban a Sharks veretlenül nyerte meg a Divízió I-et.
Vezetőedzők
A csapat vezetőedzője 12 éven keresztül, az alapítástól 2016-ig Grátz Vilmos volt, akit 2016-ban a válogatott edzőjének is megválasztottak. A 2017-es szezonban a kanadai John Burleson vezette a csapatot. 2018-ban Troy Baker vette át a csapat irányítását, de év közben megvált tőle a csapat, így játékos-edzőként Andres Fernandez vezetésével fejezte be a szezont a csapat. 2019-ben Dustin Hawke Willingham vezetőedzőként és irányítóként erősítette a csapatot. 2020-től a csapat vezetőedzője (és védőkoorinátora) Boda Gábor, aki 2004 és 2009 között már a Sharks edzői stábjának tagja volt.