Gyorsvonati pótjegy

Jellemző gyorsvonati kocsik a MÁV-Start flottájából

A gyorsvonati pótjegy a sebes- és gyorsvonatokon utazó utasokra kivetett felár volt, mely először az 1990-es évek elejéig, a belföldi intercity forgalom elindulásáig volt érvényben a magyarországi gyorsvonatokon, majd 2013. május 15-től ismét bevezették. 2022. december 11-e óta már egyetlen vonaton sem használják, 2023. július 1-jétől teljesen meg is szűnt.[1]

Előzmények

A gyorsvonati pótjegy a gyorsvonati szolgáltatás indulásától az 1990-es évek elejéig volt érvényben, amely az alábbi előnyöket biztosította az utasok számára:

  • rövidebb menetidő, megállás csak a nagyobb településeken
  • kényelmesebb, fülkés elrendezésű személykocsik
  • modernebb utastér (fénycső világítás, újabb kocsiknál légfűtés, táv-ajtózárás)
  • magasabb komfortfokozatú utastér (képek és/vagy tükör a fülkékben, külön kézmosófülke, fülkénként szabályozható világítás és fűtés, 1. osztályon függöny, fejtámlahuzat)

1991. június 2-án indult meg az InterCity szolgáltatás a Magyar Államvasutak vonalain, ami jelentős változásokat hozott. A belföldi távolsági utazás csúcsát már nem a gyors, hanem az InterCity vonatok jelentették, amelyek minden eddiginél jobb szolgáltatást nyújtottak, ezért a díjszabást is módosítani kellett. Az új koncepció szerint felárat csak a minőségi távolsági szegmensben kellett fizetni, ami az IC vonatoknál pót- és helyjegyet, az expresszvonatoknál helyjegyet jelentett. Ennek következménye, hogy az alap távolsági szegmensbe tartozó gyorsvonatok felármentessé váltak. Ez az elv 2013 tavaszáig tartott, amikor ismét felárassá váltak a gyors és egyes sebesvonatok.

2013-as ismételt bevezetés

Magyarországon a vasúti közlekedést igénybe vevő utasok több mint a fele vált teljes árú jegyet, a maradék valamilyen szociálpolitikai kedvezményre jogosult.[2] Jelentős kedvezményt kapnak a diákok, a 26 éven aluliak (csak hétvégén), a nagycsaládosok.[3] Ezenkívül Európában egyedülálló módon mindazon 65 év felettiek, akik bármely európai uniós tagország állampolgárai, díjmentesen utazhatnak.[3] A gyorsvonati pótjegy árára a menetjegyekkel ellentétben nem érvényes semmilyen kedvezmény.[4][5]

A gyorsvonati pótjegy fő célja, hogy extra bevételt biztosítson, amivel a korábbiaknál nagyobb mértékben folytatható a járműpark megújítása.[2] A pótjegy bevezetése óta sorra készülnek el a felújított gyorsvonati kocsik, emellett Ausztriából is érkeztek használt kocsik.[6][7][8]

A tarifareform évek óta napirenden van, azonban a díjmentesen utazók kedvezményét érintetlenül hagyták.

2020. szeptember 28-tól a Székesfehérvárt és a Balatont érintő vasútvonalakon,[9] 2021. április 11-től a Dombóvárt és Békéscsabát érintő vasútvonalakon,[10] 2022. december 11-től a Szegedet és Debrecent érintő vasútvonalakon is eltörölték a gyorsvonati pótjegyet,[11] ezzel megszűnt az utolsó gyorsvonati pótjegy köteles szerelvény.

2023. július 1-jétől az intercity pótjegy mellett a gyorsvonati pótjegyet is törölték a díjszabásból.[1]

Társadalmi visszhang

Bevezetésekor a rendszert számos kritika érte, mivel míg korábban a gyorsvonati pótjegy a személy és sebesvonatokhoz képest magasabb komfortfokozatot biztosított, addig a bevezetett pótjegy a személyvonatokhoz képest csak a gyorsabb utazási időt, és semmilyen minőségi szintet nem garantál, tehát a gyorsvonati pótjegy köteles vonatok felújított gyorsvonati kocsi helyett régebbiekkel, valamint személyvonati motorvonatokkal vagy személykocsikkal is kiadhaták.

Felháborodást keltett az is, hogy az európai és a parlamenti képviselők az eredeti tervezet szerint pótjegymentesen utazhattak volna. Később, 2013. május 3-án ezt a kedvezményt visszavonták.[12]

A MÁV-Start a gyorsvonati pótjegy újbóli bevezetését 2013. május 1-jén jelentette be, mellyel ugyan teljesítette azt a kötelezettségét, mi szerint a változtatásokat 15 nappal előre be kell jelenteni, azonban a közleményt késő este, lapzárta után tette közzé.[13][14]

Később a sebesvonatok felármentességet kaptak azokon a szakaszokon, ahol a járat minden állomáson és megállóhelyen megállt.[15]

Pótjegyköteles vonatok

Alapvetően a legalább három megyét érintő, minimum 100 km távot megtevő sebes és gyorsvonatok lettek pótjegykötelesek, amire a menetrendkönyvben félkövérrel szedett időadatok hívták fel a figyelmet, míg az Elvira és a Vonatinfó rendszerekben P betű utalt a gyorsvonati pótjegyre. A sebesvonatoknál a lábjegyzetben volt van tüntetve, hogy mely szakaszon vehetők igénybe felármentesen, viszont aki a megadott szakaszon kívül kezdete meg, vagy fejezte be az utazást, annak a teljes útvonalra meg kellet váltani a pótjegyet.[16]

Árak

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleménye szerint a teljes (autóbuszos és vasúti) felárrendszertől összesen 1,5–2 milliárd forintos bevételt vártak 2013-ban.[14] Az így befolyó plusz bevétel lehetőséget biztosított a kocsifelújítási program folytatására, ennek köszönhetően egyre több jó állapotú jármű közlekedhetett ebben a szegmensben.

A gyorsvonati pótjegy ára a kocsiosztálytól és a jegyvásárlás időpontjától nem függött, ezek árát a megtett távolság határozta meg.[4]

Pótjegymentesség

Gyorsvonati pótjegy megváltása nélkül utazhatott:

  • a nemzetközi menetjeggyel rendelkező utas,
  • a FIP (nemzetközi menetkedvezményi egyezség) okmánnyal rendelkező utas,
  • a havi vagy félhavi bérlettel, 30 napos bérlettel rendelkező utas (kivéve Budapest bérletek),
  • az 1 és 2 számjeggyel kezdődő sorszámú vasúti utazási igazolvánnyal és az „A” és „B” sorozatú ideiglenes vasúti utazási igazolvánnyal rendelkező utas,
  • a felmutatóra szóló szabadjeggyel és vasutas IC kártyával rendelkező utas,
  • a 3 éven aluli gyermek, ha külön ülőhelyet nem foglal el,
  • a hadirokkantak utazási kedvezményére jogosult,
  • a START Klub, START Klub Bónusz, START Klub VIP vagy START Klub Prémium kártyával rendelkező utasok, továbbá azok, akik a kártyabirtokosokkal szombaton utaznak együtt (ún. szombati kedvezmény),
  • Balaton Mix jeggyel rendelkező utas (a kapcsolódó 50%-os alkalmi menettérti jegy esetében az utas nem mentesül a gyorsvonati pótjegy megváltása alól!).

Nem kellett gyorsvonati pótjegyet vásárolniuk azoknak az utasoknak sem, akik olyan szakaszon utaztak, ahol a vonat felármentes volt.

Jegyzetek

  1. a b Július 1-jétől megszűnik a vasúti pótjegy és már országbérlettel is lehet utazni az IC-ken. mavcsoport.hu. MÁV-csoport (2023. június 30.) (Hozzáférés: 2023. július 1.)
  2. a b Mikola Bálint: A diákok lehetnek az új pótjegy vesztesei. index.hu, 2013. május 14. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  3. a b Kedvezmények a MÁV-START Zrt. vonalszakaszain. MÁV-START Zrt.. [2019. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  4. a b Pót- és helyjegyárak. MÁV-START Zrt.. [2019. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  5. Szabó M. István: Vége a nyugdíjasok ingyenvonatozásának. hvg.hu, 2013. május 3. (Hozzáférés: 2018. január 11.)
  6. 300 vasúti kocsit renovál a MÁV. index.hu, 2013. január 19. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  7. Átadták a GYSEV első új IC-kocsijait. Indóház, 2016. szeptember 28. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  8. Károly Szabolcs: Megújulnak a győri fülkés kocsik is. Indóház, 2017. június 17. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  9. Mavcsoport.hu
  10. [1]
  11. Archivált másolat. [2022. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  12. A tárca engedelmeskedik a kormányfőnek. Indóház, 2013. május 3. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  13. Gyorsvonati pótjegy bevezetése 2013. május 15-től. MÁV-START Zrt., 2013. május 1. [2013. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  14. a b Május 1-jén éjjel megjelent a közlemény a gyorspótjegyről. Indóház, 2013. május 2. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  15. Gyorsvonati pótjegy kontra szolgáltatási színvonal – ahogy az NFM és a MÁV-START látja. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
  16. Gyorsvonati pótjeggyel igénybevehető vonatok. MÁV-START Zrt.. (Hozzáférés: 2019. január 11.)

Read other articles:

NewJeans discographyNewJeans in 2022EPs2Singles8Single albums1Remix albums1Promotional singles5 South Korean girl group NewJeans has released two extended plays, one single album, eight singles, and three promotional singles. The group's first release, their self-titled extended play (2022), topped the South Korean Circle Album Chart and became the best-selling debut album by a K-pop female act, with over one million copies sold.[1] It was supported by three singles: Attention, Hype ...

 

السفارة السعودية في باكستان السعودية باكستان الإحداثيات 33°43′59″N 73°07′28″E / 33.733°N 73.1244°E / 33.733; 73.1244  البلد باكستان  المكان إسلام أباد السفير محمد العنزي الاختصاص باكستان  القنصل العام سلطان الدويش المندوب السامي احمد ال شيخ القائم بالأعمال حامد اللحيان...

 

Sergey SirantSergey Sirant pada 2019Informasi pribadiNama lahirSergey Yurevich SirantСергей Юрьевич СирантKebangsaan RusiaLahir12 April 1994 (umur 29)Vladivostok, RusiaTempat tinggalVladivostok, RusiaTinggi185 m (606 ft 11 in)Tahun aktif2009PeganganKiriTunggal putra & gandaPeringkat tertinggi62 (MS 12 Juli 2018) 140 (MD 30 April 2015) 249 (XD 21 April 2011)Peringkat saat ini70 (MS 25 Februari 2020)Profil di BWF Sergey Yurevich Sirant (bahas...

American artist, writer and publisher This article is about American artist. For other people named Paul Chan, see Paul Chan. Paul ChanBorn (1973-04-12) April 12, 1973 (age 50)Hong KongNationalityAmericanEducationBFA MFAAlma materSchool of the Art Institute of Chicago Bard CollegeOccupation(s)Contemporary artist, writer, publisherNotable workWaiting for Godot in New Orleans7 LightsAwardsMacArthur Foundation Grant (2022)[1] Hugo Boss Prize (2014) Alpert Award in the Arts (200...

 

Kapisa کاپیساProvinsiLokasi di AfganistanNegaraAfghanistanIbu kotaMahmud-i-RaqiLuas • Total1.842,1 km2 (7,112 sq mi)Populasi (2015)[1] • Total441.010 • Kepadatan24/km2 (62/sq mi)Zona waktuUTC+4:30Kode ISO 3166AF-KAPBahasa utamaPashtun, Dari, Pashayi Kapisa (Pashtun/Persia: کاپيسا) adalah salah satu dari tiga puluh empat provinsi di Afganistan. Provinsi ini terletak di timur laut negeri itu dan beribu kota di Mahm...

 

American politician For the federal judges, see James Maxwell Moody and James M. Moody Jr.. James M. Moody, US Representative from North Carolina James Montraville Moody (February 12, 1858 – February 5, 1903) was a United States Representative from North Carolina. Moody was born near what is now Robbinsville, Graham (then Cherokee) County, North Carolina, February 12, 1858 and moved with his parents to Haywood County. He attended the common schools and Waynesville Academy, also Candler Coll...

Meeting of leaders of Ukraine and the United Kingdom 2023 visit by Volodymyr Zelenskyy to the United KingdomPresident Zelenskyy and Prime Minister Sunak meeting at London Stansted AirportDate8 February 2023 (2023-02-08)LocationLondon, United Kingdom On 8 February 2023, Volodymyr Zelenskyy, the president of Ukraine, visited the United Kingdom. During his trip, Zelenskyy met Rishi Sunak, the prime minister of the United Kingdom. He also addressed Members of Parliament from Westmi...

 

2012 United States House of Representatives elections in Arizona ← 2010 November 6, 2012 (2012-11-06) 2014 → All 9 Arizona seats to the United States House of Representatives   Majority party Minority party   Party Democratic Republican Last election 3 5 Seats won 5 4 Seat change 2 1 Popular vote 946,994 1,131,663 Percentage 43.57% 52.07% Swing 1.7% 1.0% Democratic   40–50%   50–60%   80–90...

 

Ligned'Aix-les-Bains-Le Revard à Annemasse Carte de la ligne Un TER pour Annecy traverse le Chéran, à Rumilly. Pays France Villes desservies Aix-les-Bains, Rumilly, Annecy, La Roche-sur-Foron, Annemasse Historique Mise en service 1866 – 1884 Électrification 1950 – 1954 Concessionnaires PLM (1863 – 1937)SNCF (1938 – 1997)RFF (1997 – 2014)SNCF (depuis 2015) Caractéristiques techniques Numéro officiel 897 000 Longueur 94,646 ...

Replika kapal Duyfken yang diduga digunakan oleh Block untuk berlayar ke Nusantara. Adriaen Maertenszoon Block (Gouda, skt. 1582, Gouda - Lisse, 7 Maret 1661) berturut-turut adalah kapten, komandan, Gubernur VOC di Ambon antara tahun 1614-1617, administrator Dewan Hindia untuk Kamar VOC di Amsterdam. Pada tahun 1627, 2 kapalnya terdampar di Pulau Wight akibat badai. Ia kemungkinan ingin pergi ke sana untuk jual-beli secara rahasia.[1] Ia dibebastugaskan dan dinyatakan tak layak untuk ...

 

Untuk saluran televisi Indonesia, lihat BALAP. Ilustrasi balap burung unta. Balap adalah kompetisi kecepatan, berpacu melawan kriteria obyektif, seperti jam. Berlari dalam jarak tertentu adalah bentuk balap paling umum, tetapi lebih sering balap itu menggunakan kendaraan, seperti perahu, mobil, dan pesawat, ataupun dengan hewan seperti kuda. Balap bisa berlaku dari garis start sampai finis maupun sejumlah segmen yang disebut etape. Catatan awal balap termaktub pada tembikar dari Yunai Kuno, y...

 

1929 novel by Sinclair Lewis For other uses, see Dodsworth (disambiguation). Dodsworth First editionAuthorSinclair LewisCountryUnited StatesLanguageEnglishPublisherHarcourt Brace & CompanyPublication date1929Media typePrint (hardback & paperback) Dodsworth is a satirical novel by American writer Sinclair Lewis, first published by Harcourt Brace & Company on March 14, 1929. Its subject, the differences between US and European intellect, manners, and morals, is one that frequen...

The automotive industry in India is the world's fourth-largest by production and valuation as per 2022 statistics.[1][2][3] As of 2023, India is the 3rd largest automobile market in the world in terms of sales.[4] As of April 2022[update], India's auto industry is worth more than US$100 billion and accounts for 8% of the country's total exports and 7.1% of India's GDP.[5] According to the 2021 National Family Health Survey, barely 8% of In...

 

Type of off-colour humour dealing with defecation, urination and flatulence From a series of woodcuts (1545) usually referred to as the Papstspotbilder or Papstspottbilder in German or Depictions of the Papacy in English,[1] by Lucas Cranach, commissioned by Martin Luther.[2] Title: Kissing the Pope's Feet.[a] German peasants respond to a papal bull of Pope Paul III. Caption reads: Don't frighten us Pope, with your ban, and don't be such a furious man. Otherwise we sha...

 

Your HonorPoster promosiHangul친애하는 판사님께 Hanja親愛하는 判事님께 GenreDrama hukumPembuatPark Young-sooDitulis olehCheon Sung-ilSutradaraBoo Sung-cheolPemeranYoon Shi-yoonLee Yoo-youngPark Byung-eunKwon NaraNegara asalKorea SelatanBahasa asliKoreaJmlh. episode32[a]ProduksiProduser eksekutifTeddy Jung [ko]Park Hyung-kiProduserLee Ok-gyuPengaturan kameraKamera tunggalDurasi35 menit[a]Rumah produksiThe Story WorksiHQDistributorSeoul Broadcasting...

بطولة العالم لسباقات فورمولا 1 موسم 1952الفائزالبرتو اسكاريالشرکةفيراريالتسلسل الزمنيالموسم السابقالموسم التاليعنت بطولة العالم لسباقات فورمولا 1 موسم 1952 عقدت في سنة 1952 م، وفاز بها البرتو اسكاري (بالإنجليزية: Alberto Ascari)‏ من فريق فيراري (بالإنجليزية: Ferrari)‏ بسيارته الفيراري....

 

British TV series or programme Yes, HonestlyGenreSitcomCreated by Terence Brady Charlotte Bingham Starring Donal Donnelly Liza Goddard Country of originUnited KingdomOriginal languageEnglishNo. of series2No. of episodes26ProductionRunning time30 minutesProduction companyLondon Weekend TelevisionOriginal releaseNetworkITVRelease9 January 1976 (1976-01-09) –23 April 1977 (1977-04-23)Related No, Honestly Yes, Honestly is a British television sitcom that aired on ITV from 9 Janu...

 

Investments other than stocks, bonds and cash This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Alternative investment – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2013) (Learn how and when to remove this message) Part of a series onFinancial markets Public market Exchange · Securities Bond ma...

رولف نيفانلينا   معلومات شخصية اسم الولادة (بالفنلندية: Rolf Neovius)‏  الميلاد 22 أكتوبر 1895 [1][2][3][4]  يوينسو  الوفاة 28 مايو 1980 (84 سنة) [1][2][3]  هلسنكي[5]  مكان الدفن مقبرة هييتانييمي[6]  مواطنة فنلندا  عضو في الأكاديمية الوطنية ...

 

Sequence of all twelve chromatic tones Reihe redirects here. For the music journal, see Die Reihe. Mirror forms, P, R, I, and RI, of a tone row (from Arnold Schoenberg's Variations for Orchestra Op. 31, Called mirror forms because...they are identical.[1] In music, a tone row or note row (‹See Tfd›German: Reihe or Tonreihe), also series or set,[2] is a non-repetitive ordering of a set of pitch-classes, typically of the twelve notes in musical set theory of the chromatic sc...