Gustave Charpentier [ɡystaːv ʃaʁpɑ̃tje] (Dieuze, 1860. június 25. – Párizs, 1956. február 18.) francia zeneszerző. A zenetörténet híres „egyműves szerzőinek” egyike. 1900-ban bemutatott Louise c. operájának világhíre máig tart, de egyéb szerzeményei teljes feledésbe merültek.
Élete
A munkás-zeneiskola egyik koncertjének plakátja
Gyermekkora nagy szegénységben telt. Édesapja egy pék volt. Családja a frankfurti béke után Tourcoing-ba költözött, ahonnan az elöljáróság pénzbeli támogatásával a lille-i konzervatóriumba mehetett hegedűt és összhangzattant tanulni. Olyan jó eredményt ért el, hogy a párizsi Conservatoire-on képezhette tovább magát Jules Massenet osztályában. 1887-ben elnyerte a Római Díjat a Didon kantátával. Az Olaszországból hazaküldött Impressions d'Italie (Itáliai benyomások) című zenekari szvitje volt első nagysikerű műve. 1892-ben mutatták be saját szövegére írt „szimfonikus drámáját”, a La Vie de poète-et (A költő élete), ami témájában már megelőlegezi a Louise-t. Következő jelentősebb szerzeménye a Les Impressions fausses (Megtévesztő benyomások) baritonszólóra, férfikarra és zenekarra 1895-ből.
Az Opéra-Comique 50. előadásának plakátja
Hosszú időn át tervezgetett operájának témája, a Montmartre proletárjainak, bohémjeinek élete kávéházi beszélgetésekből származik, szokatlan módon, irodalmi előzménye nincs. A librettó Charpentier saját munkája ismét. Louise, a ruhagyári varrólány négy felvonáson át örlődik a szemközt lakó, hasonlóan szegény költő szerelme és apja tiltása között. Ezt színezi ki sok életkép a párizsi „nyomorultak” világából. A zenében keveredik az olasz verizmus franciává szelidített formája Massenet stílusával, de Wagner hatása, különösen a Trisztáné is kimutatható. Az opera 1898-ra teljesen elkészült, de a bemutatóra készülő Opéra-Comique igazgatója a 20. század „nyitányának” szánta a Louise-t, ezért a premierre 1900. február 2-ig várni kellett. Már ekkor óriási sikere volt, csak itt az ezredik előadás közelébe jutott a szerző életében. A következő években három földrészen söpört végig a roman musical (zenés regény, ahogy Charpentier meghatározta a műfaját) sikere. Budapesten megbukott a Lujza. Az Opera a komponista jelenlétében 1901. március 28-án bemutatta, és négy hét múlva, öt előadás után levette műsoráról.[1] (A magyar közönséggel Massenet-nak se volt sokkal nagyobb szerencséje.[2])
1902-ben egy újabb jelentős szerzemény bemutatója volt. Victor Hugo születésének centenáriumára írta Le Chant d'Apothéose (Magasztaló ének) című művét szólisták énekkarra és zenekarra. Ennek az évnek azonban a fő eseménye, hogy megalapította Conservatoire populaire de Mimi Pinson nevű ingyenes zeneiskoláját munkások részére. Charpentier soha nem felejtette el, hogy honnan jött, egész életében szívén viselte a szegények, a proletárok sorsát. Módos emberré válva sokat jótékonykodott.
1913-ban megpróbálta a Louise sikerét megismételni. Julien, ou La Vie de poète (Julien, avagy a költő élete) címmel – ismét saját szövegére – megírta az előző opera folytatását. Zenéjében több az impresszionista elem, mint az előzményben, de ez a mű még az Opéra-Comique közönségének sem kellett. A következő évben a Metropolitan Opera sztárszereposztásban színre vitte, de ott is csak egy-két előadást ért meg. Ez a kudarc elvette a kedvét a komponálástól, több mint negyven évvel később bekövetkezett haláláig csak néhány szerzemény került ki tolla alól, de ezek egy része is csak töredék.
Britannica Hungarica Kisenciklopédia. Klasszikus zeneszerzők. Szerk. Nádori Attila, Szirányi János. Budapest, 2014. Kossuth K. 82. l. ISBN 9789630980999
Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkai Antal. Budapest, 1983. Zeneműkiadó. I. köt. 316. l. ISBN 9633304741
Gammond, Peter: An Illustrated Guide to Composers of Opera. London–New York, 1980. Salamander Books. ISBN 0861010663
