Gergely Sándor (Zalaegerszeg, 1968. június 26.[1]–) magyar nemzeti labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása
Nemzeti játékvezetés
A játékvezetői vizsga megszerzését követően Zala megyében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat, 1993-ban lett országos, NB. II-es játékvezető. Országos játékvezetői pályafutásának első időszakát 1994-től 1996-ig szolgálta, majd örökre eltiltották (!), mert hamis elszámolásokat adott be, illetve olyan végzettséget jelölt meg, amit nem szerzett meg. Hibáját javítandóan megyei szinten újra kezdte a játékvezetői sporttevékenységet, tapasztalt, kifejezetten jó játékvezetői képességekkel rendelkezik. Kitartásának, kiváló szakmai és fizikai felkészültségének köszönhetően 2005-től újra a legmagasabb osztályban vezethetet. 2006-ban felismerve, hogy kilátástalan az előrehaladása, befejezte a hazai játékvezetést. Első ligás mérkőzéseinek száma: 30.
Nemzetközi játékvezetés
Az MLSZ JB keretéből önként - nem látva előrehaladásának feltételeit - kilépve, Ausztriába ment mérkőzést vezetni.
Sikerei, díjai
A Nemzeti Sport 2002/2003 bajnoki évadban az NB. I/B. minősítésű bírói közül az Év Játékvezetője címet adományozta sportszakmai munkájának elismeréseként.
Jegyzetek
Források