A Massachusetts állambeli Worcesterben született. Népszerű amerikai énekesnő, szórakoztató zenész volt, akinek a dzsesszhez is komoly volt a vonzódása. Már tizenéves korában nyilvánosan énekelt. Az 1950-es évek közepén fekete R&B dalokat adott elő, később pedig a rádiós és televíziós szórakoztató műsorokban is szerepelt. Tinédzserként bostoni mulatókban énekelt. Jellemző volt rá a rendkívüli sokoldalúság a melankolikus balladától a dzsesszig és a rock and rollig. Az 1950-es évek első felében a slágerlistákon állandóan jelen volt. Balladákat, popdalokat, újdonságokat, dzsesszt. bármit elénekelt, nagyszerűen alkalmazkodott a piachoz.
1938-ban jelent meg az első lemeze Fredda Gibson név alatt. Az 1940-es évek elején készített néhány felvételt Artie Shaw zenekarával.
A „Kiss of Fire” tangó 1952-ben az slágerlistát vezetett. A „Tweedle Dee” (1954) és a „Dance with Me Henry” (1955) is örökzöld lett. 1955 után már került be a Top 20-ba. Az 1960-as évektől félig-meddig visszavonult. 2006-ban – 87 éves korában – leukémia szövődményei következtében hunyt el.
Lemezek
1947: You Do / Feudin' and Fightin'
1950: If I Knew You Were Comin' / Stay With The Happy People
1950: Simple Melody / A Little Bit Independent
1950: Cherry Stones
1950: Red Hot Mama / Razz-A-Ma-Tazz
1951: I Still Feel The Same About You / Get Out Those Old Records
1951: Cherry Pink and Apple Blossom White / Get Him Off My Hands
1951: Tom's Tune / I Wish, I Wish
1951: Good Morning, Mr. Echo ? / Be Doggone Sure You Call
1951: While You Danced, Danced, Danced / While We're Young
1951: Cry / My Old Flame
1952: Kiss of Fire / A Lasting Thing
1952: So Madly In Love / Make Me Love You
1952: Sinner Or Saint / My Favorite Song
1952: A Moth and A Flame / The Photograph On The Piano
1953: What Does It Mean To Be Lonely / Winter's Here Again
1953: Seven Lonely Days / If You Take My Heart Away
1953: For Me, For You / Thunder and Lightning
1953: Say It Isn't So / He's Funny That Way
1953: The Bridge Of Sighs / A Home Lovin' Man
1953: Under Paris Skies / I Love Paris
1954: Somebody Bad Stole De Wedding Bell / Baubles, Bangles and Beads
1954: My Sin / I'll Always Be Happy With You
1954: Wait For Me, Darling / Whistle and I'll Dance
1954: The Man That Got Away / More Than Ever
1954: Mambo Baby / Love Me
1955: Tweedle Dee / You're Wrong, All Wrong
1955: Dance With Me Henry (Wallflower) / Ballin' The Jack
1955: Sweet and Gentle / Blueberries
1955: I Want You To Be My Baby / Come Rain Or Come Shine
1955: Goodbye To Rome (Arrivederci Roma) / 24 Hours a Day (365 A Year)
1956: Rock Right / The Greatest Thing
1956: Kiss Me Another / Fool Of The Year
1956: Happiness Street / Happiness Is A Thing Called Joe
1956: Tra La La / Morning, Noon and Night
1957: Silent Lips / Pretty Pretty
1957: The Sheik Of Araby / I Am A Heart, A Heart, A Heart
1957: I'm Walking The Floor Over You / Sugar Candy
1957: Fun Lovin' Baby / I Never Had The Blues
1957: I Miss You / Great Balls of Fire
1958: Way Way Down / You're Doin' It
1958: Hello Happiness, Goodbye Blues / It's My Pleasure
1958: The Hula Hoop Song / Keep In Touch
1959: The Hucklebuck / Better Loved You'll Never Be
1959: Pretend / Hamburgers, Frankfurters and Potato Chips
1960: Seven Lonely Days / The Stroll That Stole My Heart
1960: So In Love / Loch Lomond
1963: Candy Kisses / I Will Follow You
1963: Tater Poon / Nine Girls Out Of Ten Girls
1964: You Can Never Get Away From Me / I Wouldn't Have It Any Other Way
1965: Let Me Cry On Your Shoulder / You Can Never Get Away From Me
1965: Call Me / Don't Cry Joe
1966: Let Me Dream / In Time
1966: Kiss Of Fire / Blue Grass
1967: Where's The Music Coming From / Time Will Tell