Genealógia (történelem)

A genealógia (származástan) a nemzetségek, családok történetét, leszármazási rendjét tanulmányozó történeti segédtudomány.

A családtörténeti kutatások eredményét elsősorban családfákon vagy jegyzékekben foglalják össze. Kétféle alapvető megközelítésben őstábla és leszármazási tábla. Az őstábla fentről lefelé időben visszafelé halad, a leszármazási tábla fordítva.

A genealógia tudománya

Története

A görög és római korból már sok emléke van létezésének. Önmagában a vallásban is nagy szerepet játszottak bizonyos leszármazási elemek. A görögöknél az ősatya kultusza miatt a vezetők előszeretettel vezették vissza eredetüket valamely héroszig vagy akár istenségig, a római korból pedig nemzetségtáblák maradtak fenn. A római családkutatást a görög kultúra importja indította meg, de önálló eredményeket is felmutatott, mivel a római nemzetségek az örökbefogadások és clienturák miatt egészen bonyolultak voltak. A genealógia kezdeti idejében természetesen csak az uralkodók családi kapcsolatait jegyezték fel, később kibővült az uralkodó osztályokkal, még később egészen széles társadalmi rétegekre. Ezek és a középkori családfák természetesen tele voltak ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen adatokkal.

A germán népeknél a vérrokonságon alapuló genealógiát művelték, erre már az V-VI. századból vannak adatok (gótok, burgundok, angolszászok). Suntheim a XV. század végén a Babenbergek és Habsburgok családját kutatta, majd a genealógia tudományos fejlődése a reneszánsz idején indult meg, a XVI. századtól elsősorban latin nyelven publikáltak ilyen tárgyú munkákat. Ezek megbízásra készültek, az uralkodó osztályok tagjai részére. A tudományosság szempontjából alapvető fontosságú volt a családtörténeti eredmények és a köztörténet összekapcsolása. 1764-től jelenik meg a Gothai almanach, amely a mai napig élő sorozat.

A magyar középkori irattárak tartalmaznak leszármazási adatokat, de csak a XVII. századtól ismerünk családfákat. Az első nyomtatott magyar családkutatás-tárgyú munka Budai Ézsaiás családlexikona a XVII. század második feléből. E korra az idealizált családtörténetek jellemzőek. A ma is hasznosítható forrásmunkák 1778-tól jelentek meg Wagner Károly, Lehoczky András tollából. 1857 és 1868 között készült az a munka, amely a mai napig megalapozza a magyar családkutatást: Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal (I-XIII) (reprintben 1987-1988. Helikon). 1883-ban megalakult a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, melynek folyóirata a Turul. Szakfolyóiratként említhető a Családtörténeti Értesítő (1899-1901), vagy a Genealógiai Füzetek (1903-1912).

A második világháború után a genealógiát hatalmi eszközökkel visszaszorították, két okból: egyfelől a leszármazási adatok felhasználásának hitleri módja miatt, másfelől pedig kispolgári allűrökre és a nemességkutatásra hivatkozva. A Genealógiai Társaság 1950-ben megszűnt, csak 1983-ban alakult újjá, 1992-től pedig a Turul is újraindult.

A genealógia tudománya alapul szolgált újabb tudományágak létrejöttéhez is, mint a történeti demográfia és a történeti szociológia.

Alkalmazása

A történelem egyik segédtudományaként a birtoktörténet és helytörténet kutatásában elengedhetetlen az alkalmazása. Az orvostudományban is fontos szerepet játszhat egyes öröklődő betegségek felismerésében, tanulmányozásában. Fontos felhasználója a néprajz is.

A korábbi időkben polgári felhasználása (a hobbi jellegű tevékenységen felül) birtokviták és örökösödési perek terén nyert jelentőséget. Gyakori volt az ősigazolás vagy őspróba, amely a polgári rétegben több polgárjoghoz kötődő tevékenység vagy jog elnyerésének eszköze volt (tanulás, polgárjog, tisztségviselés joga stb.).

A legkorábbi időktől fogva alkalmazták a közeli rokonok házasságának megakadályozására, melynek első írásos forrása Augustus idejéből származik.

A genealógia forrásai

Szájhagyomány

A kortársak kutatásának fontos eleme, mivel a vizsgálatot általában nehéz megindítani, alapadatokat találni. A mai világban gyakoriak a költözések, válások, adoptálások, amelyek az első lépések megtételét bonyolítják, hiszen az adatokat általában a szülőhelyen találni meg, a későbbi válásokról, adoptálásokról vagy esetleg névváltozásokról a születési anyakönyvekben nincs adat.

A szájhagyomány általában három, de legfeljebb öt generációra terjed ki.

Írott források

Az írott források – természetüknél fogva – rendkívül sokrétűek lehetnek, az elbeszélő történeti forrásoktól az önéletrajzon és emlékiraton keresztül a halotti beszédekig és anyakönyvekig.

Ezek legfontosabb képviselői természetesen az egyházi anyakönyvek, azonban ezek vezetését csak a tridenti zsinat rendelte el (1545-1564), és Magyarországon a XVII-XVIII. század fordulója körül kezdett rendszeressé válni a vezetése. Az egyházi anyakönyvek lehettek születési-, házassági- és halotti-anyakönyvek. Ezt a rendszert 1894-től az állami anyakönyvezés is átvette és alkalmazta. Az állami anyakönyvek vezetését és tartalmát az 1894. évi XXXIII. törvénycikk szabályozza.

Ritkábbak, szórványosabbak a családi feljegyzések, genealógiai táblázatok, címereslevél, illetve annak folyamodványa, a nemesség-igazolások, periratok (örökösödés, birtok stb.), névváltozások jegyzékei, összeírások, katonai adattárak, polgárjegyzékek, céhnyilvántartások, személyes iratok (igazolványok, bérletek, tagsági könyvek stb.), telekkönyvek és eredeti felvételük, rendőrségi regiszterek és címnyilvántartások, orvosi kartotékok.

Nyomtatott források

A genealógia számára az úgynevezett aprónyomtatványok fontosak, amelyek az élet fontos eseményeiről készített üdvözlő-, értesítő kártyák, lapok. Esküvői meghívó, gyászjelentés, évfordulók és fontos események emléklapjai, névjegyek.

Epigráfiai emlékek

Az epigráfia épületek, építmények feliratozásával, táblák, domborművek, vésetek tartalmával és stílusjegyeivel foglalkozó tudományág. Ezek sokszor tartalmaznak évszámot, személynevet, az aktuális uralkodó nevét, eseményeket. Gyakorlatilag minden lakó- és közösségi célú építményen megjelenik.

Funerális emlékek

Használható adatokkal szolgálnak a síremlékek általában, és az azokat kísérő halotti címerek és zászlók. A temetkezésben igen régi hagyomány az elhunyt személyes adataival feliratozni a sírhelyet.

Tárgyi emlékek

Bármilyen használati- vagy dísztárgyon előfordulhat genealógiai adat, úgymint évszámok, címerek, személynevek.

Történeti ikonográfiai emlékek

Bármilyen technológiával és tárgyban készített festmény, bár legtöbbször a portrék fontosak. Éppígy a fényképek és filmfelvételek.

Genetikai genealógia

A genetikai vagy tágabb értelemben a biológiai genealógia a családtan modern ága. Az öröklésbiológiai szempontokat állítja a középpontba. Vizsgálja az öröklődő betegségeket, a bűnözési hajlam öröklődését, a leszármazást, az etnogenézis körülményeit. Összefüggésben áll a populációgenetika stb. kérdéseivel. A vérrokonsági táblázatokat csak a 20. századtól kezdték alkalmazni orvostudományi, öröklésbiológiai és kriminológiai célokra.

Módszertana természettudományos, ezért a régi genealógia általa egyben új értelmet is nyer. Miközben felhasználja a genealógia írásos és egyéb forrásait, maga is forrásként szolgál a hagyományos genealógia és a történettudomány számára. Ezzel a genealógia lényegében empirikus, axiomatikus természettudománnyá lett. A genetikai genealógia is családi, rokonsági egységekkel dolgozik és azonos eszközöket (családfa), nevezéktant (rokonsági terminológia) használ, mint a hagyományos genealógia. A különbség az, hogy a genetikai genealógia módszere tisztán tudományos, nem spekulatív.

A genealógia alapfogalmai

  • Ág (linea) – leszármazási vonal
  • Agnáció (agnatio) – közös ősatyától származó férfiági vonal
  • Ascendens – leszármazottak közös ősei (relatíve)
  • Család (familia) – két generációs egység: szülők és gyermekeik
  • Descendens – közös ős leszármazottai (relatíve)
  • Egyeneság (linea directa)
  • Filiáció (filiatio) – egymástól származó személyek viszonya
  • Íz – a családfa ugyanazon ágán lévő két nemzedék
  • Kognáció (cognatio) – vérrokonsági család tág értelemben (nemcsak két generáció)
  • Melléknév vagy mellékmegnevezés – ágak megkülönböztetése rögzült (cognomen) vagy esetleges (alias, aliter) módon
  • Nemzedék (generatio) – megközelítőleg egykorú, egyidőben élő rokonság
  • Nemzetség (gens) – egy közös őstől származók összessége (anyaági vagy apaági)
  • Oldalág (linea collateralis)
  • Örökbefogadás (adoptio) – jogintézmény nem vérrokonok családba helyezése céljából
  • Ős (avus) – felmenőági rokon
  • Őspróba (Ahnenprobe) – leszármazási bizonyítás négyes, nyolcas, tizenhatos fokozatban – anyai és apai ágon is
  • Ősvesztés (Ahnenverlust)
  • Rokonsági fok (gradus) – vérrokonok közti genealógiai távolság
  • Sógorság (affinitas)
  • Vérrokonság (consanguineitas) – közös őstől származók összessége

Lásd még

Külső hivatkozások

Irodalom

  • Szegedi László: Általános genealógia. Budapest, 2015 (DVD)[1]
  • Bertényi, Iván (szerk.). A történelem segédtudományai. Osiris K. (2001). ISBN 963-389-505-7 

Read other articles:

BIGBANG (First Single)Singel oleh Big Bangdari album Since 2007Sisi-AWe Belong TogetherSisi-BA Fool of TearsThis LoveDirilis28 Agustus 2006FormatCD single, unduhan digitalGenreK-pop Hip-hop R&BLabelYG Entertainment, Mnet Media Bigbang atau We Belong Together atau biasa juga disebut dengan First Single adalah singel pertama dari boy band asal Korea Selatan, Big Bang. Singel ini dirilis oleh label YG Entertainment dalam format CD-DVD combo. Para anggota Big Bang – G-Dragon, Taeyang, ...

 

Halaman ini berisi artikel tentang tentang kaisar Romawi Timur. Untuk jenderal Romawi Timur asal Armenia, lihat Filippikos. FilippikosKaisar RomawiSebuah koin solidus bergambar Filippikoskaisar Romawi TimurBerkuasa4 November 711– 3 Juni 713PendahuluYustinianus IIPenerusAnastasios IIInformasi pribadiKelahiranPergamum(kini Bergama, Izmir, Turki)Kematian713Nama lengkapFilippikos BardanesAyahNikeforos Anarki Dua Puluh Tahun Kronologi Leontios 695–698 Tiberios III 698–705 Yustinianus...

 

Claire's CameraPoster rilis teatrikalSutradaraHong Sang-sooProduserHong Sang-sooDitulis olehHong Sang-sooPemeranIsabelle HuppertKim Min-heeChang Mi-heeJung Jin-youngPenata musikDalpalanSinematograferLee Jin-keunPenyuntingHahm Sung-wonPerusahaanproduksi Jeonwonsa Film Co. Camélia Film Tanggal rilis 21 Mei 2017 (2017-05-21) (Cannes) 7 Maret 2018 (2018-03-07) (Prancis) 25 April 2018 (2018-04-25) (Korea Selatan) Durasi69 menit[1]NegaraKorea SelatanPrancis...

Фриульский язык Ареал фриульского языка в Европе Самоназвание furlan, lenghe furlane Страны Италия; Румыния; страны Латинской Америки Регионы Фриули (область Фриули-Венеция-Джулия); Мандаменто Портогруаро[fur] (область Венеция) Официальный статус язык этнического меньшинства[it][1...

 

Stasiun Naganohara-Kusatsuguchi長野原草津口駅Stasiun Naganohara-Kusatsuguchi pada November 2015Lokasi1276 Naganohara, Naganohara-machi, Agatsuma-gun, Gunma-ken 377-1304JepangKoordinat36°32′47″N 138°38′59″E / 36.5464°N 138.6498°E / 36.5464; 138.6498Koordinat: 36°32′47″N 138°38′59″E / 36.5464°N 138.6498°E / 36.5464; 138.6498Operator JR EastJalur■ Jalur AgatsumaLetak42.0 km dari ShibukawaJumlah peron1 peron pulauInf...

 

Pour les articles homonymes, voir John Huston et Huston. John Huston John Huston dans Chinatown (1974). Données clés Nom de naissance John Marcellus Huston Naissance 5 août 1906Nevada (Missouri, États-Unis) Nationalité Américaine Irlandais (naturalisé en 1964) Décès 28 août 1987 (à 81 ans)Middletown (Rhode Island, États-Unis) Profession Réalisateur, acteur Films notables Le Faucon maltaisLe Trésor de la Sierra MadreQuand la ville dortLa Charge victorieuseL'Odyssée de l'Af...

1960 Queensland state election ← 1957 28 May 1960 1963 → ← outgoing memberselected members →All 78 seats in the Legislative Assembly of Queensland40 Assembly seats were needed for a majorityRegistered813,584 8.9%Turnout752,927 (92.54%) (2.04 pp)   First party Second party   Leader Frank Nicklin Jack Duggan Party Country Labor Leader since 21 May 1941 18 August 1958 Leader's seat Landsborough Toowoomba West Last election 24 ...

 

Djoko Besariman Informasi pribadiLahir(1948-06-24)24 Juni 1948Magelang, Jawa TengahMeninggal4 November 2017(2017-11-04) (umur 69)JakartaPartai politikHanuraAlma materAkademi Militer (1970)Karier militerPihak IndonesiaDinas/cabang TNI Angkatan DaratMasa dinas1970—2003Pangkat Mayor Jenderal TNINRP23689SatuanZeniSunting kotak info • L • B Mayor Jenderal TNI (Purn.) H. Djoko Besariman, M.M. (24 Juni 1948 – 4 November 2017) adalah seorang purnawirawan...

 

Eccellenza LombardiaSport Calcio TipoClub OrganizzatoreFIGC - Comitato Regionale Lombardia TitoloPromozione in Serie D dei vincitori di gironi e play-off nazionali Aperturasettembre Chiusuramaggio Partecipanti54 squadre FormulaTre gironi all'italiana con play-off e play-out Promozione inSerie D Retrocessione inPromozione Lombardia Sito Internethttp://www.crlombardia.it StoriaFondazione1991 Detentore Vogherese  Tritium Cast Brescia Record vittorie Corbetta  Romanese  S...

Donori DonòriKomuneComune di DonoriLokasi Donori di Provinsi Sardinia SelatanNegaraItaliaWilayah SardiniaProvinsiSardinia Selatan (SU)Pemerintahan • Wali kotaMaurizio MeloniLuas • Total35,31 km2 (13,63 sq mi)Ketinggian141 m (463 ft)Populasi (2016) • Total2,094[1]Zona waktuUTC+1 (CET) • Musim panas (DST)UTC+2 (CEST)Kode pos09040Kode area telepon070Situs webhttp://www.comune.donori.ca.it Donori (bahasa Sardin...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. Bikin (bahasa Rusia: Бики́н) merupakan sebuah kota di Krai Khabarovsk. Kota ini bermuara di Sungai Bikin. Kota ini terletak 230 km barat daya Khabarovsk. Kota ini memiliki jumlah penduduk sebesar 19.600 jiwa (2005), 19.641 jiwa (2002), 19....

 

Australian polar explorer (1888–1958) Sir Hubert WilkinsSir Hubert Wilkins (1931)Born(1888-10-31)31 October 1888Mount Bryan East, South AustraliaDied30 November 1958(1958-11-30) (aged 70)Framingham, MassachusettsKnown forPolar explorerSpouseSuzanne BennettAwardsKnight BachelorMilitary Cross & Bar Sir George Hubert Wilkins MC & Bar (31 October 1888 – 30 November 1958), commonly referred to as Captain Wilkins, was an Australian polar explorer, ornithologist, p...

Coupe Davis 1907 Généralités Sport Tennis Éditions 7e Navigation Édition précédente Édition suivante modifier La Coupe Davis 1907 est la septième du nom. L'épreuve masculine a eu lieu intégralement à Warple Road, Wimbledon, à Londres (Grande-Bretagne). Durant le challenge round, le vainqueur précédent affronte directement le finaliste de l'édition en cours. L'Australasie, combinaison entre l'Australie et la Nouvelle-Zélande, remporte alors sa première victoire. Finale Lieu&...

 

  「俄亥俄」重定向至此。关于其他用法,请见「俄亥俄 (消歧义)」。 俄亥俄州 美國联邦州State of Ohio 州旗州徽綽號:七葉果之州地图中高亮部分为俄亥俄州坐标:38°27'N-41°58'N, 80°32'W-84°49'W国家 美國加入聯邦1803年3月1日,在1953年8月7日追溯頒定(第17个加入联邦)首府哥倫布(及最大城市)政府 • 州长(英语:List of Governors of {{{Name}}}]]) •&...

 

Military campaign of the French and Indian War Cape Sable campaignPart of French and Indian WarRoger Morris By Benjamin WestDateSeptember–October 1758LocationCape Sable Region, Nova ScotiaResult British victoryCommanders and leaders Roger MorrisJedidiah PrebleJoseph GorhamErasmus James Philipps Jean-Baptiste de Gay DesenclavesJoseph LandryCharles DantermongUnits involved 35th Regiment of Foot Gorham's Rangers Royal Americans Rogers' Rangers[1] Acadia militiaMi'kmaq militiavteSeven Y...

Uni Sepak Bola Eropa (en) Union of European Football Associations(fr) Union des associations européennes de football(de) Union der europäischen Fußballverbände Logo Uni Sepak Bola Eropa Peta keanggotaan Anggota asosiasi UEFA berwarna biru MotoWe care about football Lagu resmiLagu Kebangsaan Liga Champions UEFA DataNama singkatUEFA, ΟΥΕΦΑ, УЕФА, УЕФА, УЕФА, УЕФА, УЄФА, УЕФА, 歐洲足協, 歐洲足總, 欧足联, 歐洲足協, یوفا, یوئیفا, УЕФА, ...

 

Artikel ini membahas spesies tumbuhan sejenis mangga yang dinamakan Bacang. Untuk bacang variasi makanan, silakan lihat Bakcang. Bacang Mangifera foetida Status konservasiRisiko rendahIUCN31392 TaksonomiDivisiTracheophytaSubdivisiSpermatophytesKladAngiospermaeKladmesangiospermsKladeudicotsKladcore eudicotsKladSuperrosidaeKladrosidsKladmalvidsOrdoSapindalesFamiliAnacardiaceaeGenusMangiferaSpesiesMangifera foetida Lour. lbs Bacang (Mangifera foetida Lour.) adalah sejenis pohon buah yang masih s...

 

CuritibaKotaKota CuritibaDari atas: Taman Botani Curitiba, pemandangan udara Curitiba dari Taman Barigui, istana kerajaan, Gedung Marques Generoso, jalan 24 jam, museum Oscar Niemeyer. BenderaLambangJulukan: Cidade Modelo (Kota Model); Capital Ecológica do Brasil (Ibu kota ekologis Brasil); Cidade Verde (Kota hijau); Capital das Araucárias (Ibu kota Araucarias); A Cidade da Névoa Eterna (Kota Eternal Fog)Motto: A Cidade da Gente (Kota kita; Kota rakyat)Negara BrasilRegionSel...

2022年伊利諾州州長選舉 ← 2018 2022年11月8日 (2022-11-08) 2026 →   获提名人 J·B·普利茲克 達倫·貝利 政党 民主党 共和黨 竞选搭档 朱莉安娜·斯特拉頓 斯蒂芬妮·特魯塞爾 民選得票 2253748 1739095 得票率 54.9% 42.4% 縣市結果普利茲克     50–60%     40–50%     50–60%     60–70%     70–80%貝利...

 

هيرنان توليدو معلومات شخصية الميلاد 17 يناير 1996 (العمر 28 سنة) الطول 1.80 م (5 قدم 11 بوصة) مركز اللعب وسط الجنسية الأرجنتين  معلومات النادي النادي الحالي إستوديانتيس دي لا بلاتا(معارًا من ديبورتيفو مالدونادو) الرقم 14 مسيرة الشباب سنوات فريق Atlético Sastre 2011 سوسيداد كولتيو...