Az idő múlásával enyhült a szigor, sok színészhez hasonlóan ismét játszhatott a fővárosban. Hosszú pályája során számos paraszthőst formált meg hitelesen. Játszott a Szegedi Nemzeti Színház, a Magyar Rádió, a Pest megyei Petőfi Színpad, a Madách Színház, a Déryné és a Népszínház társulatában.
Pesterzsébet sem feledkezett meg róla. Az önkormányzat minden ünnepi alkalomra meghívta fellépni, ahol Márait, Wass Albertet, Szabó Lőrincet és Illyés Gyulát szavalt. A kerület 2002-ben díszpolgári kitüntetésben részesítette. A kitüntetés után így nyilatkozott a helyi újságnak: „Ezért az elismerésért hálás vagyok felvidéki kis falumnak, Oroszkának, a lévai gimnáziumnak, ahol emberséget tanulhattam, a pesterzsébetieknek és a város vezetőinek. Egész életemben az embereket szolgáltam, s még vannak terveim.”
Terveit betegsége miatt nem tudta valóra váltani. 2002-ben megbetegedett, és már csak helyben vállalt fellépéseket. 2005. március 27-én meghalt. Hitte, hogy az emberekben ma is van érdeklődés a művészetek iránt. Élete során közel ezer településen lépett föl.
Híres szerepei: F. Sz. Pista (Gerencsér M.: Kerekeskút), William Cecil (Schiller: Stuart Mária), Kövesi Sándor (Lakatos M.: Akik élni akarnak).
Színházi szerepei
A Színházi Adattárban regisztrált bejegyzéseinek száma: 46.[1]