Fülöp Gyula

Fülöp Gyula
Született1953. február 23.
Kiskunhalas
Elhunyt2019. december 25. (66 évesen)
Bakonykúti
Állampolgárságamagyar[1]
Foglalkozásarégész
Tisztségemúzeumigazgató
SablonWikidataSegítség

Fülöp Gyula (Kiskunhalas, 1953. február 23.Bakonykúti, 2019. december 25.) régész, 1993 és 2008 között a Szent István Király Múzeum igazgatója.

Élete

Szülei Fülöp Gyula és Gráczer Anna, öccse Fülöp Ferenc labdarúgó (1955­–). Gyermekkorában költöztek Sárbogárdra, itt végezte az általános iskolát, itt érettségizett, majd egyetemi tanulmányai és munkája miatt Budapestre, később Székesfehérvárra került. Branczeiz Zsuzsa grafikussal kötött második házasságából négy gyermeke született: Luca (1979), Kata (1981), Sára (1982) és Anna (1990). Egyetemi évei alatt László Gyula (1910–1998) tanítványaként, később a székesfehérvári Szent István Király Múzeum kötelékében fontos régészeti kutatásokat folytatott Fejér megye történetéhez kapcsolódóan. 66 éves korában hunyt el. 2020. február 21-én családja, barátai és kollégái Székesfehérváron, a Városháza dísztermében búcsúztak tőle.[2][3]

Pályafutása

Középiskolai tanulmányait a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumban végezte, 1971-ben érettségizett. Ugyanebben az évben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-népművelés szakára. Kivételesen elhivatott, tehetséges hallgató volt, ezért másodévtől régész szakon folytathatta tanulmányait, másik két szakját leadta. Római kori provinciális és népvándorlás-középkori régészetre specializálódott, 1976-ban szerzett oklevelet. 1974-ben egy szemeszter erejéig a moszkvai Lomonoszov Egyetem vendéghallgatója volt, 1986-ban pedig az Egyesült Királyságban folytathatott ösztöndíjas tanulmányokat. Ugyanebben az évben bölcsészdoktorrá avatták: disszertációját A Közép-avar átmeneti kor kérdései az igari vezérleletek és a Fejér megyei régészeti leletanyag tükrében címmel védte meg. Témavezetője Bóna István volt. Munkáját később angol és német nyelven is közölték.

1975-től 2016-os nyugdíjazásáig a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársaként dolgozott, gyakornoki idejét is itt töltötte. 1979-től régészeti csoportvezetőként, 1983-tól osztályvezető-helyettesként, 1985-től osztályvezetőként, 1986-tól pedig igazgatóhelyettesként látta el feladatait. 1992-ben megbízott múzeumigazgatóként, majd 1993-tól 2008-ig megyei múzeumigazgatóként tevékenykedett.

Munkássága

Fancsalszky Gábor régész, muzeológus a következő szavakkal emlékezett Fülöp Gyulára a halála után tartott hivatalos búcsúztatón: „A tények voltak mindig a legfontosabb dolgok a számára, és soha nem fecsegett, cikkei rövidek, lényegre törőek, és mindig bizonyította, amit mondani akart. Fantasztikus tudással rendelkezett, leltárkönyv nélkül is ismerte a leletek helyét, a megyei lelőhelyeket pedig ismerte, mint a tenyerét.”[3]

László Gyula szárnyai alatt Fülöp az avar korról és a honfoglalásról szerzett elmélyült ismereteket. Kutatásaiban a népvándorlástól a XIII. századig, a kunok bejöveteléig terjedő időszakot vizsgálta. Szinte egész Fejér megyében folytatott ásatásokat, leletmentéseket, így többek között Csákváron, Dunaújvárosban, Gárdonyban, Kápolnásnyéken, Martonvásáron, Móron, Pákozdon, Szabadbattyánban, Székesfehérváron, Tabajdon, Velencén, Zámolyon, illetve Tácon is. Ásatási eredményei fontos adalékokkal szolgáltak Fejér megye helyrajzának újraértékeléséhez.

Régészeti munkáját referáló cikkei, tanulmányai rangos hazai és külföldi folyóiratokban és tanulmánykötetekben jelentek meg. Egyik legmeghatározóbb könyve az Árpád népe előtt című kötet (1990, 19962), amelyet Lendvai Antal rajzai gazdagítanak, és amely formátumát tekintve is a mester, László Gyula előtt tiszteleg – 50 rajz a honfoglalókról[4] című munkájára emlékeztet.

Igazgatósága alatt folyamatosan zajlottak a karbantartási munkálatok: felújították a Pákozdi Csata Emlékkiállítást, rendbe hozták a kápolnásnyéki Vörösmarty-házat, elkezdődött a csókakői vár felújítása, illetve korszerűsítették az Intercisa Múzeum épületét is. 1998-ban került Székesfehérvárra a Moskovszky-gyűjtemény, közismert nevén a Fehérvári Babaház is, a mai napig kedvelt célpont a látogatók körében. A hivatalos neve most Hetedhét Játékmúzeum, az egykori Megyeház utcai helyéről pedig a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbbe költözött.[5]

Fülöp szakmai munkássága mellett tudománynépszerűsítő tevékenységet is folytatott: szerepet vállalt a Gorsiumi Nyári Játékok megvalósításában; rendszeresen tartott ismeretterjesztő előadásokat a fiatalabb és az idősebb generációnak egyaránt; a Deák Péter által rendezett Avarok című kisfilm (1987) elkészítésében pedig régész-szakértőként működött közre.

Elismerései

  • 1999-ben elnyerte a Szekfű Gyula-Lánczos Kornél Alapítvány ösztöndíját.
  • 1993-ban a Szent István Király Múzeum új állandó kiállítása elnyerte az UNESCO Az Év Európai Múzeuma különdíját.
  • 1987-es Avarok című kisfilmje első díjat nyert az Országos Régészeti Filmszemlén.
  • 1986-ban a Soros Alapítvány ösztöndíjával Angliában tanult.
  • 1983-ban és 1988-ban Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült.

Művei

Kisfilm

  • Avarok, 1987. Rendező: Deák Péter; régész-szakértő: Dr. Fülöp Gyula; illusztrátor: Lendvai Antal.

Könyvek

Cikkek, tanulmányok

Videóinterjúk

Jegyzetek

  1. a születési helyből következtetve
  2. "Ő tényleg elfogadta, hogy minden ember egyenlő": Búcsú Fülöp Gyulától, régésztől és embertől. [2021. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  3. a b Dr Fülöp Gyula régésztől búcsúztak kollégái és barátai a városházán. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
  4. László Gyula. 50 rajz a honfoglalókról (a szerző rajzaival). Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó [1982] 
  5. Moskovkszky Gyűjtemény (a Szent István Király Múzeum oldalán). (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)

Források

Read other articles:

Об экономическом термине см. Первородный грех (экономика). ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Ран�...

 

American boxer and boxing trainer Not to be confused with Roberto García (Mexican boxer). Robert GarciaGarcia in 2011BornRoberto Garcia Cortez (1975-01-29) January 29, 1975 (age 49)San Pedro, Los Angeles,California, U.S.Other namesGrandpaStatisticsWeight(s) Featherweight Super featherweight Height5 ft 7+1⁄2 in (171 cm)Reach67 in (170 cm)StanceOrthodox Boxing recordTotal fights37Wins34Wins by KO25Losses3 Roberto Garcia Cortez (born January 29, 1975) is...

 

Chemical compound 2CBCB-NBOMeLegal statusLegal status DE: NpSG (Industrial and scientific use only) UK: Class A Identifiers IUPAC name N-[(3-bromo-2,5-dimethoxy-bicyclo[4,2,0]octa-1,3,5-trien-7-yl)methyl]-1-(2-methoxyphenyl)methanamine CAS Number1354634-09-5 NPubChem CID57483909ChemSpider26234935 YUNIIWGI3S41A26Chemical and physical dataFormulaC19H22BrNO3Molar mass392.293 g·mol−13D model (JSmol)Interactive image SMILES COc1ccccc1CNCC3c2c(C3)c(OC)c(Br)cc2OC InChI In...

Не следует путать с Organisation de l'armée secrète. Эту страницу предлагается переименовать в «Armée Secrète».Пояснение причин и обсуждение — на странице Википедия:К переименованию/15 августа 2023. Пожалуйста, основывайте свои аргументы на правилах именования статей. Не удаляйте шаблон �...

 

Cet article dresse la liste des membres du Sénat des États-Unis élus de l'État du Dakota du Sud depuis son admission dans l'Union le 2 novembre 1889. John Thune (R), sénateur depuis 2005. Mike Rounds (R), sénateur depuis 2015. Élections Les deux sénateurs sont élus au suffrage universel direct pour un mandat de six ans. Les prochaines élections auront lieu en novembre 2026 pour le siège de la classe II et en novembre 2022 pour le siège de la classe III. Liste des sénateurs Classe...

 

Defunct Singaporean political party This article is part of a series onPolitics of Singapore Government Constitution of Singapore Law Human rights Legislature Parliament Speaker Seah Kian Peng (PAP) Leader of the House Indranee Rajah (PAP) Leader of the Opposition Pritam Singh (WP) 14th Parliament Constituencies Executive President of Singapore Tharman Shanmugaratnam (I) Prime Minister of Singapore Lee Hsien Loong (PAP) Cabinet Ministries The Reserves Judiciary Supreme Court of Singapore Chie...

American electric vehicle manufacturer This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Global Electric Motorcars – news · newspapers · books · scholar · JS...

 

Place in Upper Carniola, SloveniaZapužeZapužeLocation in SloveniaCoordinates: 46°5′8.62″N 14°28′23.03″E / 46.0857278°N 14.4730639°E / 46.0857278; 14.4730639Country SloveniaTraditional regionUpper CarniolaStatistical regionCentral SloveniaMunicipalityLjubljanaElevation[1]312 m (1,024 ft) Zapuže (pronounced [ˈzaːpuʒɛ]; in older sources also Zapuše,[2] German: Sapusche[2]) is a former settlement in central Slov...

 

American singer This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Paul Mirkovich – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2023) (Learn how and when to remove this message) Mirkovich in...

Nubian queen Takahatenamun in hieroglyphs [1] King’s Wife and King's Sister of Taharqa Taharqa followed by Queen Takahatamun at Gebel Barkal. Gebel Barkal, Temple of Mut: Taharqa, followed by the sistrum shaking queen Takahatamun making offerings to Amun and Mut. Takahatenamun (Takahatamun, Takhahatamani) was a Nubian queen dated to the Twenty-fifth Dynasty of Egypt.[2] Family Takahat(en)amun was the daughter of King Piye and the sister-wife of King Taharqa. She held several...

 

Mike Ploog (Mankato, 13 luglio 1940) è un fumettista, illustratore e disegnatore statunitense. Mike Ploog si afferma nel campo dei comic nei primi anni settanta grazie al suo talento nel disegnare e creare storie horror, fantasy e la sua esperienza nel mondo dell'animazione[1]. Si tratta di generi molto popolari in quel periodo e i lettori sono avidi di storie di genere, nuove idee e personaggi[1]. Ha la fortuna di collaborare con Will Eisner e la sua definitiva consacrazione...

 

Canadian politician Jennifer RiceMLAParliamentary Secretary for Emergency Preparedness of British ColumbiaIn officeJuly 18, 2017 – January 20, 2023Preceded byNaomi Yamamoto (As Minister of Emergency Preparedness)Member of the British Columbia Legislative Assemblyfor North CoastIncumbentAssumed office May 14, 2013Preceded byGary CoonsPrince Rupert City CouncillorIn officeNovember 19, 2011 – June 10, 2013 Personal detailsBornOttawa, Ontario, CanadaPolitical partyNew De...

Pour les articles homonymes, voir Chapron. Tony Chapron Tony Chapron à la librairie Arthaud à Grenoble le 15 décembre 2018. Fiche d’identité Nationalité France Grade Fédéral 1 Naissance 23 avril 1972 (52 ans)à Flers, France Taille 1,78 m (5′ 10″) Sport Football Période pro 1996-2018 Surnom Le Petit Chapron Rouge[1] modifier  Tony Chapron, né le 23 avril 1972 à Flers, est un arbitre international français de football. Biographie Tony Chapron passe sa jeun...

 

District in Ontario, CanadaThunder Bay DistrictDistrictLocation of Thunder Bay District in OntarioCoordinates: 50°N 088°W / 50°N 88°W / 50; -88CountryCanadaProvinceOntarioRegionNorthwestern OntarioCreated1871Government • MPsCarol Hughes (NDP)Patty Hajdu (Liberal)Don Rusnak (Liberal) • MPPsMichael Gravelle (OLP)Michael Mantha (NDP)Judith Monteith-Farrell (NDP)Area[1] • Land103,719.51 km2 (40,046.33 sq mi)Ele...

 

1965 United States Grand Prix Race detailsDate October 3, 1965Official name VIII United States Grand PrixLocation Watkins Glen Grand Prix Race CourseWatkins Glen, New YorkCourse Permanent road courseCourse length 3.78 km (2.35 miles)Distance 110 laps, 415.8 km (258.5 miles)Weather Rainy, windy, coldPole positionDriver Graham Hill BRMTime 1:11.25Fastest lapDriver Graham Hill BRMTime 1:11.9 on lap 105PodiumFirst Graham Hill BRMSecond Dan Gurney Brabham-ClimaxThird Jack Brabham Brabham-Climax L...

Pour les articles homonymes, voir Putnam. James Jackson PutnamBiographieNaissance 3 octobre 1846BostonDécès 4 novembre 1918 (à 72 ans)BostonNationalité américaineFormation Harvard College (baccalauréat universitaire) (jusqu'en 1866)Harvard Medical School (docteur en médecine) (jusqu'en 1870)Université HarvardActivité NeurologuePère Charles Gideon Putnam (d)Mère Elizabeth Jackson Putnam (d)Autres informationsA travaillé pour Harvard Medical SchoolMassachusetts General Hospita...

 

Skrivbordslayouten för tidigare versioner av Maemo. Maemo är ett Linuxbaserat operativsystem som utvecklades av Nokia för smartphones och mobila datorer.[1] En stor del av operativsystemet finns tillgänglig som öppen källkod. Nokias Maemoavdelning utvecklade operativsystemet i samarbete med många andra öppen-källkodsprojekt, såsom Linuxkärnan, Debian och GNOME. Kärna Maemo är baserat på Debian GNU/Linux och bygger till stor del på GNOME-projektets grafiska användargränssnitt,...

 

Neutral red Solid Neutral Red Neutral Red Aqueous Solution Names IUPAC name N2,N2,7-Trimethylphenazine-2,8-diamine—hydrogen chloride (1/1) Other names 3-Amino-7-dimethylamino-2-methylphenazine hydrochlorideToluylene red Identifiers CAS Number 553-24-2 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChEBI CHEBI:86370 N ChemSpider 10634 Y ECHA InfoCard 100.008.215 EC Number 209-035-8 PubChem CID 11105 UNII 261QK3SSBH CompTox Dashboard (EPA) DTXSID90883440 InChI InChI=1S/C15H16N4.ClH/c1-9...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Suma-ku, Kobe – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2020) (Learn how and when to remove ...

 

 Nota: Para outros significados, veja Gália (desambiguação). Esta página cita fontes, mas que não cobrem todo o conteúdo. Ajude a inserir referências (Encontre fontes: ABW  • CAPES  • Google (N • L • A)). (Dezembro de 2022) Provincia Gallia LugdunensisProvíncia Gália Lugdunense Província do(a) Império Romano ←  27 a.C.–297 →  →   →  → Gália Lugdunense, c. 400 Capital Lugduno Líder L...