Kilencgyermekes zsidó családba született. Édesapja Freund Jónás (1848–1922),[4] az első budapesti cinkográfiai műhely megalapítója, édesanyja Bergmann Fanni (1851–1937)[5] volt. A budapesti Műegyetemen végezte tanulmányait, majd a Komor Marcell–Jakab Dezső építészek által alapított irodában kezdte pályafutását, s részt vett a szecessziós stílusú szabadkai városháza tervezésében.[6]
Már egyetemi hallgatói korában rendszeresen készített rajzokat a Borsszem Jankó és az Üstökös, illetve más lapok számára.[6]
1908-ban önálló tervezőirodát nyitott, ettől kezdve számos pályázatot nyert és számos budapesti bérházat és villát tervezett szecessziós stílusban. 1913-ban harmadik helyezett lett a Somogy Megyei Takarékpénztár intézeti székházának tervpályázatán. Az első világháborút követően a német expresszionizmus volt hatással építészeti stílusára. 1922-ben tervei szerint épült fel a műemléki védettséget élvező Nagyfuvaros utcai zsinagóga. Később tartózkodóbb formákat alkalmazott. Utolsó éveiben a budapesti Városépítési Tervező Iroda munkatársa volt.
Az 1920-as években városatyaként foglalkozott a budapesti lakáskérdéssel.[6]
Az ő nevéhez fűződik a Nagyfuvaros utcai zsinagóga (Budapest, Nagy Fuvaros u. 4.) kialakítása is 1922-ben a Józsefvárosi Kaszinó épületében.[27] Átépítette a gyöngyösi Gazdasági és Kereskedelmi Bank épületét (Gyöngyös, Fő u. 2.). A Bank 1917-ben, egy tűzvész után ismét átépült.[6]