Freund Dezső

Freund Dezső
Született1884. május 10.[1][2]
Budapest[2]
Elhunyt1960. február 18. (75 évesen)[1][2]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti izraelita temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Freund Dezső témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Freund Dezső (Budapest, 1884. május 10.[3] – Budapest, 1960. február 18.) magyar építész. Testvére Zátony Kálmán (1886–1957) színész.

Élete

Kilencgyermekes zsidó családba született. Édesapja Freund Jónás (1848–1922),[4] az első budapesti cinkográfiai műhely megalapítója, édesanyja Bergmann Fanni (1851–1937)[5] volt. A budapesti Műegyetemen végezte tanulmányait, majd a Komor MarcellJakab Dezső építészek által alapított irodában kezdte pályafutását, s részt vett a szecessziós stílusú szabadkai városháza tervezésében.[6]

Már egyetemi hallgatói korában rendszeresen készített rajzokat a Borsszem Jankó és az Üstökös, illetve más lapok számára.[6]

1908-ban önálló tervezőirodát nyitott, ettől kezdve számos pályázatot nyert és számos budapesti bérházat és villát tervezett szecessziós stílusban. 1913-ban harmadik helyezett lett a Somogy Megyei Takarékpénztár intézeti székházának tervpályázatán. Az első világháborút követően a német expresszionizmus volt hatással építészeti stílusára. 1922-ben tervei szerint épült fel a műemléki védettséget élvező Nagyfuvaros utcai zsinagóga. Később tartózkodóbb formákat alkalmazott. Utolsó éveiben a budapesti Városépítési Tervező Iroda munkatársa volt.

Az 1920-as években városatyaként foglalkozott a budapesti lakáskérdéssel.[6]

Sírja a Farkasréti izraelita temetőben található.

Családja

Házastársa Hönig Margit (1889–1955)[7] volt, akivel 1910. január 22-én az Erzsébetvárosban kötött házasságot. 1946-ban elváltak.[8]

Fia Freund Tibor (1910–2007) építész, képzőművész.[9]

Ismert épületei

A gyöngyösi Gazdasági és Kereskedelmi Bank
lakóház, Budapest, Népszínház utca 46.
  • 1908: Bánd üzlet és lakóház, Budapest, Nyár utca 10.[6][10]
  • 1909: Bánd-házak, Budapest, Budapest, Margit körút 11-13. (1935-ben átépítették őket)[6][11]
  • 1910: lakóház, Budapest, Arany János utca 33.[6][12]
  • 1910: lakóház, Budapest, Nagydiófa utca 5.[13]
  • 1910–1911: lakóház, Budapest, Népszínház utca 46.[14]
  • 1910–1911: lakóház, Hőnig-ház, Budapest, Rákóczi tér 10.[6][15]
  • 1910–1911: lakóház, Budapest, Kazinczy utca 10.[16]
  • 1910–1912: lakóház, Bárdos-Lőwy ház, Budapest, Ó utca 46.[17]
  • 1911: lakóház, Budapest, Víg utca 28.[6][18]
  • 1911: ikerlakóház, Budapest, Lázár utca 7.[6][19] és 9.[6][20]
  • 1912: lakóház, Budapest, Alsó erdősor 22.[6][21]
  • 1912: lakóház, Budapest, Hajós utca 16–18.[6][22]
  • 1912–1913: lakóház, Budapest, Víg utca 26.[23]
  • 1915: Omnia Mozgóképszínház, Budapest, Kölcsey u. 2. (az épület Zsolnay-kerámia burkolatú portálja elpusztult)[6]
  • 1917: Dunakeszi konzervgyár, Dunakeszi, Vasut u. 11.[24]
  • 1926: Székesfővárosi kislakásos bérház, Budapest, Gyöngyösi utca 4.[25] – épült Liber Endre kislakásépítési programja keretében
  • 1928: lakóház, Budapest, Akácfa utca 6.[26]
  • ?: Újpesti kenyérgyár, Budapest[24]

Az ő nevéhez fűződik a Nagyfuvaros utcai zsinagóga (Budapest, Nagy Fuvaros u. 4.) kialakítása is 1922-ben a Józsefvárosi Kaszinó épületében.[27] Átépítette a gyöngyösi Gazdasági és Kereskedelmi Bank épületét (Gyöngyös, Fő u. 2.). A Bank 1917-ben, egy tűzvész után ismét átépült.[6]

Tervben maradt épületei

  • ?: Somogymegyei Takarékpénztár (III. díj)[28]

Jegyzetek

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04722.htm, 2019. június 3.
  2. a b c d Artists of the World Online (német és angol nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009. (Hozzáférés: 2019. június 3.)
  3. Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 794/1884. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  4. Freund Jónás halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 29/1922. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  5. Freund Jónásné Bergmann Fanni halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 1037/1937. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  6. a b c d e f g h i j k l m n Gerle, i. m., 53. o.
  7. Hönig Margit halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 931/1955. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  8. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 88/1910. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  9. Freund Tibor születési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári születési akv. 3207/1910. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. február 5.)
  10. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=07&cim=nyar-u-10&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  11. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=02&cim=margit-krt-11-13&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  12. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=05&cim=arany-j-33&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  13. https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/03/27/nagydiofa_utca_5
  14. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=nepszinhaz-u-49&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  15. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=rakoczi-t-10&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  16. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=07&cim=kazinczy-u-10&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  17. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=06&cim=o-u-46&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  18. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=vig-u-28&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  19. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=06&cim=lazar-u-7&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  20. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=06&cim=lazar-u-9&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  21. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=07&cim=also-erdosor-u-22&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  22. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=06&cim=hajos-u-16-18&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  23. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=vig-u-26&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
  24. a b Magyar életrajzi lexikon, i. h.
  25. https://www.kozterkep.hu/33103/a-gyongyosi-utca-4-epuletdiszei
  26. https://budapest100.hu/house/akacfa-utca-6/
  27. https://zsido.com/szaz-esztendos-a-nagy-fuvaros-utcai-zsinagoga/
  28. Szendrei, i. m.

Források

Egyéb irodalom

  • Magyar Építőművészet. 1909. 3. sz. 28. 1.
  • Magyar Építőművészet. 1911. 3. sz. 33. 1.
  • Művészet. 1908. 204. 1.
  • Művészet. 1913. 76. 1.

Read other articles:

Artikel ini perlu dikembangkan dari artikel terkait di Wikipedia bahasa Prancis. (Februari 2024) klik [tampil] untuk melihat petunjuk sebelum menerjemahkan. Lihat versi terjemahan mesin dari artikel bahasa Prancis. Terjemahan mesin Google adalah titik awal yang berguna untuk terjemahan, tapi penerjemah harus merevisi kesalahan yang diperlukan dan meyakinkan bahwa hasil terjemahan tersebut akurat, bukan hanya salin-tempel teks hasil terjemahan mesin ke dalam Wikipedia bahasa Indonesia. Ja...

 

Amiga 500 (1987), varian komputer Amiga yang paling populer. Amiga adalah komputer pribadi yang dikembangkan oleh Amiga Corporation.[1] Amiga dikembangkan pertama kali pada tahun 1982 oleh Jay Miner sebagai pendesain perangkat keras. Commodore International membeli Amiga Corporation dan memperkenalkan komputer ini kepada umum pada tahun 1985. Nama Amiga dipilih oleh pengembang dari bahasa Spanyol dan bahasa Portugis yang berarti teman perempuan, sang pengembang menyatakan bahwa komput...

 

Hans Christian ØrstedSeorang muda Hans Christian Ørsted, dicat pada abad ke-19.Lahir(1777-08-14)14 Agustus 1777Rudkøbing, DenmarkMeninggal9 Maret 1851(1851-03-09) (umur 73)Kopenhagen, DenmarkKebangsaanDenmarkDikenal atasElektromagnetismeKarier ilmiahBidangfisika, kimiaTerinspirasiImmanuel Kant Tanda tangan Hans Christian Ørsted, Der Geist in der Natur, 1854 Hans Christian Ørsted (14 Agustus 1777 – 9 Maret 1851) adalah kimiawan dan fisikawan asal Denmark. Pemikiranny...

You can help expand this article with text translated from the corresponding article in French. (July 2014) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the French article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wikipedia...

 

GuardiansGuardians promo posterSutradaraSarik AndreasyanProduser Sarik Andreasyan Gevond Andreasyan Vladimir Polyakov Max Oleinikov Nikita Argunov Ditulis olehAndrei GavrilovPemeran Sebastien Sisak Sanzhar Madiyev Anton Pampushnyy Alina Lanina Valeria Shkirando Stanislav Shirin Vyacheslav Razbegaev SinematograferMaksim OsadchiyPerusahaanproduksi enjoy movies Argunov Studio Renovatio DistributorTurbo FilmsTanggal rilis 23 Februari 2017 (2017-02-23) NegaraRusiaBahasaRusiaAnggaran330 juta R...

 

Popular revolt in Devon and Cornwall in 1549 For the revolts in 1626–1632, see Western Rising. Prayer Book RebellionPart of European wars of religionand the English ReformationMemorial plaque in Sampford CourtenayDate6 June – 17 August, 1549LocationCornwall and DevonResult Victory for Edwardian forces rebellion suppressed execution of rebel commandersBelligerents Southwestern Catholics  Kingdom of EnglandCommanders and leaders Sir Humphrey Arundell   John Winslade   John Bu...

American politician For other people named John Russell, see John Russell (disambiguation). John E. RussellMember of the U.S. House of Representativesfrom Massachusetts's 10th districtIn officeMarch 4, 1887 – March 3, 1889Preceded byWilliam W. RiceSucceeded byJoseph H. Walker Personal detailsBornJanuary 20, 1834Greenfield, MassachusettsDiedOctober 28, 1903(1903-10-28) (aged 69)Leicester, MassachusettsResting placePine Grove CemeteryPolitical partyDemocratic John Ed...

 

DNA section marked with start and stop codon of different length Sample sequence showing three different possible reading frames. Start codons are highlighted in purple, and stop codons are highlighted in red. In molecular biology, reading frames are defined as spans of DNA sequence between the start and stop codons. Usually, this is considered within a studied region of a prokaryotic DNA sequence, where only one of the six possible reading frames will be open (the reading, however, refers to...

 

Stephan II (1319 – Landshut, 13 Mei 1375), adalah adipati Bayern setelah tahun 1347. Ia adalah putra Kaisar Ludwig IV dari permaisuri pertamanya Beatrycze dari Świdnica dan anggota dari wangsa Wittelsbach. Biografi Lencana Stephan II Selama pemerintahan Kaisar Ludwig IV, putranya Stephan bertugas sebagai vogt untuk Swabia dan Alsace. Kaisar telah memperoleh Brandenburg, Tirol, Holland dan Hainaut ke dalam kekuasaanya, tetapi ia juga membebaskan Oberpfalz untuk wangsa Wittelsbach cabang Pfa...

2023 novel by Salman Rushdie Victory City AuthorSalman RushdieCountryUnited KingdomLanguageEnglishGenreLiterary Fiction/ Science Fiction & FantasyPublisherRandom HousePublication date7 February 2023Media typePrint (Hardcover)Pages352ISBN9780593243398OCLC1317339930Preceded byQuichotte  Victory City is a novel by Salman Rushdie published in February 2023. It is Rushdie's fifteenth novel. Writing and publication Ahead of publication, it was announced that due to the attack on ...

 

Railway station in Tokyo, Japan KO09Kami-Kitazawa Station上北沢駅PlatformGeneral informationLocation4-14-3 KamiKitazawa, Setagaya, Tokyo(東京都世田谷区上北沢4-14-3)JapanOperated byKeio CorporationLine(s)Keiō LineConnections Bus stop Other informationStation codeKO09HistoryOpened1913Previous namesKami-Kitazawa (until 1917), Kitazawa (until 1932)PassengersFY201615,165 daily Services Preceding station Following station HachimanyamaKO10towards Keiō-hachiōji Keiō LineLocal Sa...

 

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (أبريل 2024) منتخب اليابان لكرة السلة 3x3 البلد اليابان  الموقع الرسمي الموقع الرسمي  أط...

Amina J. Mohammed Deputi Sekretaris Jenderal Perserikatan Bangsa-Bangsa ke-5PetahanaMulai menjabat 28 February 2017[1]Sekretaris JenderalAntónio GuterresPendahuluJan EliassonPenggantiPetahanaMenteri LingkunganMasa jabatan11 November 2015 – 15 December 2016PresidenMuhammadu BuhariPendahuluLawrencia Laraba-MallamPenggantiIbrahim Usman Jibril Informasi pribadiLahir27 Juni 1961 (umur 62)Liverpool, InggrisKewarganegaraanBangsa NigeriaBangsa BritaniaPartai politikAll Pr...

 

American landscape painter (1826–1900) Frederic Edwin Churchc. 1868 photograph by Napoleon SaronyBorn(1826-05-04)May 4, 1826Hartford, Connecticut, U.S.DiedApril 7, 1900(1900-04-07) (aged 73)New York City, U.S.Known forLandscape paintingNotable workNiagara, The Heart of the AndesMovementHudson River School Frederic Edwin Church (May 4, 1826 – April 7, 1900) was an American landscape painter born in Hartford, Connecticut. He was a central figure in the Hudson River School of...

 

مقاطعة بيورو     الإحداثيات 41°25′N 89°32′W / 41.41°N 89.53°W / 41.41; -89.53   [1] تاريخ التأسيس 28 فبراير 1837  تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2]  التقسيم الأعلى إلينوي  العاصمة برينستون  خصائص جغرافية  المساحة 2262 كيلومتر مربع  عدد السكان  ع...

Type of cascade reaction of the complement system The classical and alternative complement pathways. Alternative pathway. (Some labels are in Polish.) The alternative pathway is a type of cascade reaction of the complement system and is a component of the innate immune system, a natural defense against infections. The alternative pathway is one of three complement pathways that opsonize and kill pathogens. The pathway is triggered when the C3b protein directly binds a microbe. It can also be ...

 

Kent County, MarylandPengadilan Kent County di Chestertown BenderaSealLokasi di negara bagian MarylandLokasi negara bagian Maryland di Amerika SerikatDidirikan1642Asal namaKentSeatChestertowntown terbesarChestertownWilayah • Keseluruhan41.431 sq mi (107.306 km2) • Daratan27.943 sq mi (72.372 km2) • Perairan13.487 sq mi (34.931 km2), 32.55%Populasi • (2010)20.197 • Kepadatan72/sq mi (2...

 

Benalu Loranthus Loranthus pentandrus, benalu cengkeh[a] yang hidup di pohon mangga dan tumbuhan berkayu lainnyaTaksonomiKerajaanPlantaeDivisiTracheophytaOrdoSantalalesFamiliLoranthaceaeGenusLoranthus Linnaeus, 1753 Tipe taksonomiLoranthus americanus Tata namaStatus nomenklaturnomen rejiciendum (en) Species Benalu,[1] bendalu,[2] menalu[3] atau mendalu[4] (Loranthus) adalah tumbuhan yang menumpang pada tanaman lain dan mengisap makanan dari tanaman yang...

Vegetable pie Woolton pie Woolton pie is a pastry dish of vegetables, widely served in Britain in the Second World War when rationing and shortages made other dishes hard to prepare. The recipe was created by François Latry,[1] Maître Chef des Cuisines at the Savoy Hotel in London,[2][3] and appeared on the Savoy menu as Le Lord Woolton Pie.[4] It was one of a number of recipes commended to the British public by the Ministry of Food to enable a nutritious die...

 

Questa voce sull'argomento calciatori cinesi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Sun XiangXiang in allenamento con l'Austria Vienna nel 2008.Nazionalità Cina Altezza180 cm Calcio Ruoloex-difensore Termine carriera1º gennaio 2021 - giocatore CarrieraGiovanili 1995-2001 Shanghai Cable 02 Squadre di club1 2002-2006 Shanghai Shenhua107 (9)2007→  PSV5 (0)2007-2008 Sh...