A tanulmányai alapján már fiatal korában is hihetetlen érzéket mutatott a természettudományok iránt. Fiatalkori barátja, Eduard Suess javaslatára inkább lett zoológus, mintsem villamosmérnök egy Bécs környéki porcelángyárban. Ebben az időben Johann Jakob Heckel a bécsi Természettudományi Múzeum ichthiológusa és tőle nem kapott esélyt, hogy bekerüljön a múzeum gyakornokai közé.
Zoológiai felfedező útjai és munkássága
Steindachner 1857 és 1859 között Rudolf Kner zoológussal és Karl von Scherzer bankárral karöltve megszervezte a Novarra expedíciót. A Novara egy osztrák fregatt neve volt, amelyen utaztak. Útjuk során feltérképezték olyan távoli földrészek tengerpartjait, mint Ceylon, Jáva, Kína, Ausztrália és Új-Zéland. Ezen az úton ezer új halfajt írtak le, melyek többsége tengeri hal volt. Mikor visszatértek, Johann Jakob Heckel már nem élt és így ő lehetett a bécsi Zoológiai Múzeum igazgatója. A megszerzett igazgatói pozíció azonban ingatagnak bizonyult, és ellensúlyozásként Steindachner feltárta Szenegál, Spanyolország, Portugália és a Kanári-szigetek élővilágát, majd közzétett 55 új ichthiológiai bekezdést az általa felfedezett halfajokról. Az addigi érdemei alapján, mintegy elismerésként ekkor kérte fel az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy halrendszerezőjét, Louis Agassiz 1868-ban, hogy az Amerikai Egyesült ÁllamokHarvard Egyetemén rendszerezze a dél-amerikai Thayer expedíció által felfedezett halakat.
1871 és 1872 között Agassiz kezdeményezésére sor került a második dél-amerikai expedícióra, amely a dél-amerikai földrészt körbeutazta, Bostonból kiindulva San Franciscóig feltárta a tengerpartok mentén lévő halfaunát. Ez az utazás Hassler expedíció néven vonult be a természettudomány történetébe, a név egyúttal az utazásban használt amerikai háromárbócos fregatt nevét jelenti. Az út során a tudomány számára 7498 addig ismeretlen új halfajt konzerváltak, például ilyenek az Ablennes hians, a Abudefduf saxatilis, a Astyanax fasciatus és a Bairdiella armata. Steindachner 1886-ban visszatért Európába és megkapta a kitüntető professzor címet. 1891 és 1898 között a Vörös-tenger és a mediterrán vidék halait kutatta – ez a Pola expedíció néven vált ismertté. Említésképpen csak egy pár faj, melyeket Steindachner felfedezett és rendszerbe foglalt: Oncopterus darwinii (rombuszhal), Pleuronectes pallasii. Steindachner 69 éves korában 1903-ban még egyszer eljutott Dél-Amerikába, de ez az utazás már inkább egy kirándulás volt. Tiszteletére nagyon sok halfajt, halnemeket és halcsaládokat neveztek el, ilyenek például a Steindachneridion (Eigenmann, 1919), Apistogramma steindachneri (Regan, 1908). Korszakalkotó munkásságát dicséri, hogy a világ számos pontjáról Steindachner nevéhez „100 000” hal leírása és rendszerbe foglalása fűződik.[1][2]
Jelentősebb munkái
1877. 1908. és 1915-ben megjelentetett német nyelvű munkái, melyek Brazília és az Amazonas édesvízi halaival foglalkoztak:
Die Süßwasserfische des südöstlichen Brasilien, Wien, 1877
Über drei neue Characinen und drei Siluroiden aus dem Stromgebiete des Amazonas innerhalb Brasilien, Wien, 1908
Beiträge zur Kenntnis der Flussfische Südamerikas, Wien, 1915
Jegyzetek
↑Steindachner Franz (német nyelven). Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950. biographien.ac.at. (Hozzáférés: 2010. november 7.)
↑The herpetological_collection (angol nyelven). Franz Steindachner. Naturhistoriches Museum Wien. (Hozzáférés: 2010. november 7.)