Szerény körülmények között nevelkedett, az apja, Leopold Švantner munkás volt, az édesanyja: Jozefína Stolárová. A tanulmányait a szülővárosában kezdte, majd Zólyombrézóban és a besztercebányai mesteriskolákban folytatta (1929–1933). Miután a tanulmányait befejezte, tanárként dolgozott több szlovák városban (Vámoson (1933–1940), Zólyombrézóban (1940–1945), Újbányán, Garamszentbenedeken), szlovák nyelvet, történelmet és földrajzot tanított. Később igazgató lett Hronovban. 1947 és 1950 között a Matica slovenská ösztöndíjas referense volt, helyi szervezetében is dolgozott, ahol az oktatás területén tevékenykedett. Tagja lett az Umelecká beseda slovenská művészeti egyesülés irodalmi osztályának, a Kreatív Film Csoport vezetője és oktatási ellenőr volt. Egy prágai kórházban agydaganatban halt meg.
Munkássága
Két alkotói korszaka: a lírai—balladai és az epikus. Oktatási intézetben dolgozott, amikor az első novelláját közzétette a Svojeť folyóiratban. A műveiben elsősorban archaikus mítoszokból és népi balladákból merített. Émile Zola, Victor Hugo, Charles-Ferdinand Ramuz, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij nagy hatással voltak rá, de Edgar Allan Poe életművét is tanulmányozta. Műveiben ünnepli a természetet és a természetes életet, naturalista és lírai eszközöket használ, az irracionalitás, a fantázia elemeit, az érzékenységet és az erotikát. De mindenekelőtt az élet és a halál közötti összefüggéseket vizsgálja. Ezenkívül ábrázolja karaktereinek és a történetek eseményeinek pszichológiai, társadalmi motivációit is.
Művei
Výpoveď (1933) Bizonyság
Malka (novellák, 1942)
Nevesta hôľ (regény, 1946) A havasok menyasszonya[1]
Život bez konca (regény, 1956) Vég nélküli élet[2]
Dielo 1-2 (1958–1962) Munkái 1–2.
Dáma (regénygyűjtemény, 1966)
Magyarul
A havasok menyasszonya (Európa Könyvkiadó / Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, Budapest / Pozsony, 1965, fordította: Bábi Tibor)[3]
Arccal a harmatban (Európa Könyvkiadó / Madách, Budapest / Pozsony, 1987, fordította: Bábi Tibor)[4]ISBN 9630737663
Isten játéka – Huszadik századi szlovák novellák[5] (Noran Libro, Budapest, 2016) ISBN 9786155513725
Televíziós adaptációk
Stretnutie (1966) Találkozó
Dáma (1968)
Sedliak (1968) A paraszt
Malka (1969)
Nevesta hôľ (film, 1971) A havasok menyasszonya
Život bez konca (tévésorozat, 1983) Az élet vég nélkül
Jegyzetek
↑Ebben a művében az elmagányosodott ember küzdelmét ábrázolta, melyet a világ és a lét lehetőségeinek megismeréséért folytatott.
↑Posztumusz regénye, mely három könyvből állt; ezekben a Monarchia, az első világháború és a Csehszlovák Köztársaság korát ábrázolta.
Ez a szócikk részben vagy egészben a František Švantner című szlovák Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Világirodalmi lexikon XIV. (Sváb–Szy). Főszerk. Szerdahelyi István. Budapest: Akadémiai. 1992. 15–16. o. ISBN 963-05-6417-3