Felvidék fazekasközpontjai

A Felvidék fazekasságát vizsgálva két fontos tényt említhetünk: A kitűnő tűzálló föld megléte (Gömörben), másrészt az ecsetes díszítésmód elterjedése, és az, hogy az íróka (szaru) itt lényegesen kevesebb szerepet kapott a dekorálásban, mint a Kárpát-medence más területein. A harmadik, áttételesebb elem a cseh-morva határszélen dolgozó habán fazekasok működése, ami talán az ecsethasználat domináns voltát is előidézte. Maguk a habán termékek és a gömöri tűzálló edények hatalmas távolságokra eljutottak és messze a régión kívül is keresték és kedvelték őket.[1]

Felvidéki poszthabán, ónmázas bokály 18-19. század. Mérete: magasság: 20 cm, talp átmérő: 8 cm, száj átmérő: 7,5-8 cm Dr.Schwarz-Eggenhofer Artúr hagyatékából való.

Híres fazekasfalu, ahol a helyszínen tekinthető meg a különböző cserépedények készítése és a fazekasok műhelyei.

Régen Kishont vármegyéhez tartozott. Földesurai a Jánoky és Jákffy családok voltak. Mint magyar neve is utal rá, nevezetes fazekasfalu volt, lakói hajdan főleg tűzálló tégla és cserép készítésével foglalkoztak.

Vályi András szerint "Fazekas Zalusány. Tót falu Kis Hont Várm. földes Urai több Urak, lakosai katolikusok, fekszik Szuha patakja mellett, Nagy Szuhajnak filiája; határos Pongyelokkal, és Osgyánnal is; földgye 3 nyomásbéli, mindenféle gabonát megterem, réttye jó, erdeje nints, lakosai jó fazekasok, és téglavetők."[2]

Fényes Elek szerint "Zaluzsány (Fazekas-), Gömör-Kis-Honth vm. magyar falu, Nógrád vmegye szélén: 590 kath., 73 evang. lak., kik tótul is egyformán beszélnek. Sok fazekas. A rahói urak birják. Ut. p. Rimaszombat."[3]

1910-ben 864, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Rimaszombati járásához tartozott. A háború után mezőgazdasági jellegű település volt jelentős fazekasiparral.

1828-ban 76 háza és 551 lakosa volt a községnek, akik mezőgazdasággal, mészégetéssel, fazekassággal foglalkoztak.

Vályi András szerint "GICZE. Hutzim. Magyar falu Gömör Vármegyében, birtokosai Fáy, és több Urak, lakosai katolikusok, de több reformátusok, fekszik Süvethének szomszédságában, mellynek filiája, Pelsőtztöl fél mértföldnyire, Jolsvához pedig két órányira, lakosai nevezetes fejér pípákat, és jó tserép edényeket készítenek. Földgye jó, legelője elég, fája mind a’ két féle, malma helyben, piatzozásai közel, gyümöltsös kerttyei a’ házaknál, szenet, és meszet is égetnek, ’s mivel a’ vas hámoroknak szomszédságában vannak, el is adhattyák, első Osztálybéli."[2]

Fényes Elek szerint "Gicze, (Hudeyn), magyar falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vmegyékben, Jolsvához délre 3 órányira: 168 kath., 374 ref., 95 evang. lak. Ref. anyaekklézsia. Határa termékeny; erdeje, sok gyümölcse van; cserépedényt s meszet éget. F. u. többen. Ut. p. Rozsnyó."[3]

Fényes Elek szerint „Jolsva, (Eltsch, Alnovia, Gallsova), szabadalmas tót mv., Gömör és Kis-Honth egyesült vgyékben, Rozsnyóhoz nyugotra 2 mfldnyire: 1060 kath., 3015 evang. lak., kath. és evang. szentegyházakkal s oskolákkal. A h. Coburg régi kastélya csaknem egészen márványból épült. Határának nagyobb része hegyes; szántóföldjei középszerüek s nem elegendők; rétjei a völgyekben jók, de a Jolsva partjain fekvők gyakran elöntetnek; erdeje mindig kevesbedik, s már nagy részt a hegyek oldalait erdők helyett csak bokrosok fedik; gyümölcsös kertjei nagyon szépek, s a legválogatottabb fajokkal dicsekedhetnek, különösen cseresznyéjök egész erdővel van s híres jóságu. Egyébiránt kézmivességből és kereskedésből több ember él itt, mint földmivelésből. Nevezetesen kézmivesek csak 600-on felül vannak, s ezek közt számos timár (ezek híres bőrt készitnek), fazekas, harangmives, posztó- és guba-csináló találtatik. F. u. h. Coburg.[3]

1828-ban 120 házában 833 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal, bányászattal, szénégetéssel, fazekassággal, fuvarozással foglalkoztak.

Vályi András szerint "LICZE. Liczine. Magyar és tót falu Gömör Várm. földes Ura G. Csáky Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Giczének szomszédságában, határja meg lehetős termékenységű, legelője elég, fája van mind a’ két féle, piatzozása közel, meszet, és szenet is égetnek, tserép edényekkel is kereskednek."[2]

Ma is állnak jellegzetes 19. századi kőházai, fazekasműhelyekkel és gazdasági épületekkel.

Fényes Elek szerint „Házai ó izlés szerint vannak épitve. Van jeles r. kath., és 2 ágostai temploma, ágostai gymnasiuma. – Külvárost hármat számlál, ide nem értve Királyfalvát. Népessége 4500 lélek, közel fele katholikus, fele ágostai hitü, s nyelvre nézve 2/3 tótok, 1/3 németek. – Számos kézmüvesei közt a posztósok, fazekasok és bodnárok érdemelnek különösen emlitést; s az utóbbiak apró sörös hordóikat Posonba is lehordják.”

A rajnavidéki eretnek hitű habán szekta a 16. század középén telepedett le a környéken. Emléküket őrzi az 1620-ban alapított Habán-udvar a községházával, a malommal és a kápolnával. Lakói pásztorok, földművesek voltak, akik gyümölcs és zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Virágzott a habán kézművesipar is, molnárok, takácsok, mészárosok, pékek, cipészek, szűcsök, késesek, szabók és mind a mai napig fazekasok és keramikusok működtek a településen. 1700-ban a berencsi uradalomban elsőként megalakult az ószombati céhek egyesülése. 1770-ben Nyári gróf manufaktúrát alapított itt. Híresek voltak vásárai, melyeket még Mátyás király engedélyezett, növekedett a kocsmárosok, kereskedők számai is. 1831-ben 4854 lakosa volt Ószombatnak. A habánok itt alakították meg Európa második gazdasági hitelintézetét 1845-ben.

Fényes Elek szerint „Szobotiszt, vegyes tót-német m. v. Nyitra vmegyében, N.-Szombathoz 5 mfdnyire: 640 kath., 2070 evang., 520 zsidó lak. – Hegyek közt s némelly halmokon 58 kath., 1127 evang. lak. Az ugy nevezett Labánok egy különös külvároson együtt laknak, s maradékai azon német anabaptistáknak, kik a mult században katholikusokká tétettek. Isteni tiszteletöket német nyelven különös kápolnában tartják, papjokat magok fizetik; egyébiránt igen ügyes fazekasok és kés-csinálók; valamint hires házfedélcsinálók mellyet agyaggal kevert szalmából szoktak össze szerkeztetni s tüz ellen ez tökéletes bátorságot ád.”[3]

1968-ban nyitották meg Stomfán a Ferdiš Kostka Múzeumot Kostka szülőházában, ahol ez a jelentős keramikus élt és alkotott, illetve az ún. brenhausban, ahol egy habán fazekasmester műhelyét és boltját tekinthetjük meg. Egy nagyobb helyiségben a régi habán égetőkemence is fennmaradt.

Jegyzetek

  1. Csupor István - Csuporné Angyal Zsuzsa: Fazekas könyv, Planétás Kiadó 1998. ISBN 9639014133
  2. a b c Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  3. a b c d Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  

Read other articles:

Private college in South Cotabato, Philippines This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Notre Dame of Dadiangas University – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2017) (Learn how and when to remove this template message) Notre Dame of Dadiangas UniversityPamantasang Notre Dame ng Dadia...

 

La Coppa Schneider La Coppa Schneider fu una competizione per idrovolanti istituita nel 1911 per incoraggiare il progresso tecnologico, soprattutto in campo motoristico, nell'aviazione civile, ma divenne ben presto una gara di pura velocità su circuito triangolare inizialmente di 280 e poi di 350 km. La prima edizione risale al 1913, ma divenne popolare soprattutto negli anni venti e i primi anni trenta: alcune corse attirarono folle di oltre 200.000 persone. Indice 1 La storia 2 I vincitori...

 

Agus Supriyo Winarno Inspektur Kodam XVII/CenderawasihMasa jabatan6 Desember 2021 – 29 Maret 2023 PendahuluWachid ApriliyantoPenggantiMukhlis Informasi pribadiLahir6 Agustus 1965 (umur 58)Kendal, Jawa TengahAlma materAkademi Militer (1988-A)Karier militerPihak IndonesiaDinas/cabang TNI Angkatan DaratMasa dinas1988–2023Pangkat Brigadir Jenderal TNISatuanInfanteriSunting kotak info • L • B Brigadir Jenderal TNI (Purn.) Agus Supriyo Winarno (lahir 6 Agus...

Bad Essen Lambang kebesaranLetak Bad Essen di Osnabrück NegaraJermanNegara bagianNiedersachsenKreisOsnabrückPemerintahan • MayorGünter Harmeyer (CDU)Luas • Total103,31 km2 (3,989 sq mi)Ketinggian113 m (371 ft)Populasi (2013-12-31)[1] • Total15.013 • Kepadatan1,5/km2 (3,8/sq mi)Zona waktuWET/WMPET (UTC+1/+2)Kode pos49152Kode area telepon05472Pelat kendaraanOSSitus webwww.badessen.de Bad Essen ialah se...

 

Edgar Degas Självporträtt ca 1854–1855FödelsenamnEdgar Hilaire Germain De GasFödd19 juli 1834ParisDöd27 september 1917 (83 år)ParisBegravningsplatsMontmartrekyrkogårdenkartorNationalitet FrankrikeFöräldrarAuguste de GasKonstnärskapFältMåleri, skulpturMotivGenrebilder, balettdansöserRörelseImpressionismSignaturRedigera Wikidata (för vissa parametrar) Edgar Degas (Edgar Hilaire Germain De Gas), född 19 juli 1834 i Paris, död 27 september 1917 i Paris, var en fransk ...

 

الدوري الإنجليزي الممتاز الموسم 2002–03 البلد  إنجلترا ويلز المنظم الاتحاد الإنجليزي لكرة القدم  النسخة 104  عدد الفرق 20   الفترة 17 أغسطس 2002 – 11 مايو 2003 الفائز مانشستر يونايتد(اللقب الخامس عشر)(اللقب الثامن بعد المُسمى الجديد) الوصيف أرسنال الفرق الهابطة سندرلاند...

British cyclist Jonathan DibbenDibben in 2016Personal informationFull nameJonathan Mark DibbenBorn (1994-02-12) 12 February 1994 (age 30)Southampton, EnglandTeam informationCurrent teamRetiredDisciplinesRoadTrackRoleRiderAmateur teams2007–2009Dave Harding Cyclesport2014Team 100% ME Professional teams2015–2016WIGGINS2016Cannondale–Drapac (stagiaire)2017–2018Team Sky2019Madison Genesis[1]2020Lotto–Soudal[2] Medal record Representing  Great Britain M...

 

For other uses, see Spring Street. New York City Subway station in Manhattan New York City Subway station in Manhattan, New York Spring Street ​​ New York City Subway station (rapid transit)Station statisticsAddressSpring Street & Sixth AvenueNew York, NY 10013BoroughManhattanLocaleHudson Square, SoHoCoordinates40°43′32″N 74°00′15″W / 40.725503°N 74.004035°W / 40.725503; -74.004035DivisionB (IND)[1]Line   IND...

 

CyborgCyborg dalam sampul Cyborg #1 (September 2015)Seni karya Ivan ReisInformasi publikasiPenerbitDC ComicsPenampilan pertamaDC Comics Presents #26 (Oktober 1980)Dibuat olehMarv WolfmanGeorge PérezInformasi dalam ceritaFull nameVictor StoneSpesiesManusia CyborgAfiliasi timTeen TitansJustice LeagueS.T.A.R. LabsDoom PatrolKemampuanJenius tingkat intelek Peningkatan Cybernetic: Kekuatan super, kecepatan, stamina dan daya tahan Sistem sensorik Fisiologis/Pindai Medis Pembuat senjata Terbang Tek...

Cantonese soup Pork lung soup with apricot juice (杏汁豬肺湯) Lou fo tong (Chinese: 老火湯) is a distinctive variety of soup in Cantonese cuisine popular among Chinese people in Guangdong, Hong Kong, Macau, and overseas. These soups are usually made by simmering various vegetables, fruits, meat or Chinese herbs in a pressure cooker, vacuum cooker, claypot, wok or clay jar for a few hours, and are believed to have skincare, heart-protective, vision-enhancing, bile-reducing, and bon...

 

Questa voce sull'argomento centri abitati della Croazia è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. KruševoinsediamentoKruševo – Veduta LocalizzazioneStato Croazia Regione Zaratina ComuneObrovazzo TerritorioCoordinate44°10′46″N 15°39′26″E / 44.179444°N 15.657222°E44.179444; 15.657222 (Kruševo)Coordinate: 44°10′46″N 15°39′26″E / ...

 

Species of bacterium Shigella boydii Shigella boydii on Hektoen enteric agar Scientific classification Domain: Bacteria Phylum: Pseudomonadota Class: Gammaproteobacteria Order: Enterobacterales Family: Enterobacteriaceae Genus: Shigella Species: S. boydii Binomial name Shigella boydiiEwing 1949 Shigella boydii is a Gram-negative bacterium of the genus Shigella. Like other members of the genus, S. boydii is a nonmotile, nonsporeforming, rod-shaped bacterium which can cause dysentery in hu...

Legislature of Baltimore, Maryland, U.S. Baltimore City CouncilTypeTypeUnicameral LeadershipCouncil PresidentNick J. Mosby, Democratic since December 10, 2020 (succeeded Brandon Scott) StructureSeats15Political groups   Democratic (15) Committees List Budget and AppropriationsEducation and YouthExecutive AppointmentsHealthHousing and Community DevelopmentJudiciary and Legislative InvestigationsLaborLand Use and TransportationPublic SafetyRecreation and ParksTaxation, Finance, and Eco...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Maret 2016. SD Negeri Karangasem IIIInformasiJenisSekolah NegeriAkreditasiAKepala SekolahRR Siti Nurjanah, S.PdRentang kelasI - VIKurikulumKTSP dan K13StatusNegeriAlamatLokasiKarangasem Rt 01 Rw IV Laweyan Surakarta, Kota Surakarta, Jawa Tengah,  Indonesia...

 

Festival de Brégence Lieu Bréguence ( Autriche) Coordonnées 47° 30′ 17″ nord, 9° 44′ 16″ est Période Juillet - Août Scènes Seebühne (scène Flottante), Festspielhaus (palais du festival), autres. Site web https://bregenzerfestspiele.com/en modifier  Scène du lac. Le festival de Brégence[1] ou festival de Bregenz (allemand : Bregenzer Festspiele) est un festival culturel qui a lieu tous les étés à Brégence, la capitale de la provi...

Bermudo Meléndez Meléndez Bermudo Meléndez en el Congreso Internacional de Entomología de 1935 en MadridInformación personalNacimiento 21 de enero de 1912 Palencia (España) Fallecimiento 29 de enero de 1999 (87 años)Madrid (España) Nacionalidad EspañolaEducaciónEducado en Universidad de Madrid Supervisor doctoral Eduardo Hernández-Pacheco y Estevan Información profesionalOcupación Paleontólogo Cargos ocupados Decano de Facultad de Ciencias Geológicas (Universidad Complutense de...

 

American mechanical engineer (1878-1951) Edwin S. Carman Edwin Salisbury Carman (January 31, 1878 - March 20, 1951) was an American mechanical engineer, founder and head of Edwin S. Carman, Inc., engineers and foundry consultants,[1][2] and inventor. He was president of the American Society of Mechanical Engineers in the year 1921-22.[3] Biography Family and education Edwin Salisbury Carman was born at Prairie Depot in Wood County, Ohio as son of Howard Carmen and Mine...

 

Zlatko VujovićNazionalità Jugoslavia Croazia (dal 1991) Altezza179 cm Peso74 kg Calcio RuoloAllenatore (ex attaccante) Termine carriera1992 - giocatore CarrieraSquadre di club1 1976-1986 Hajduk Spalato240 (101)1986-1988 Bordeaux65 (20)1988-1989 Cannes34 (18)1989-1990 Paris Saint-Germain62 (20)1991 Sochaux23 (4)1991-1992 Nizza28 (7) Nazionale 1979 Jugoslavia U-213 (3)1979-1990 Jugoslavia70 (25) Carriera da allenatore 2008-2009 Hajduk SpalatoAssist...

Internationaux de France de tennis 1993 Édition Roland-Garros Date Du 24 mai au 6 juin 1993 Lieu Stade Roland-Garros Paris Catégorie Grand Chelem Surface Terre (ext.) Dotation 4 162 280 $ Total Financial Commitment 4 429 041 $ Tableaux de simple Dames 7 tours (128 joueuses) Steffi Graf Messieurs 7 tours (128 joueurs) Sergi Bruguera Tableaux de double Dames 6 tours (64 équipes) Gigi Fernández Natasha Zvereva Messieurs 6 tours (64 équipes) Luke Jensen Murphy ...

 

كأس الاتحاد الصيني 2012 تفاصيل الموسم كأس الاتحاد الصيني  البلد الصين  البطل غوانغجو إفرغراند تاوباو  عدد المشاركين 48   كأس الاتحاد الصيني 2011  كأس الاتحاد الصيني 2013  [لغات أخرى]‏  تعديل مصدري - تعديل   كأس الاتحاد الصيني 2012 (بالصينية: 2012年中国足协杯) هو م�...