1985-ben érettségizett a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban, 1991-ben szerzett jogi diplomát a Miskolci Egyetemen. 1994-ben egyik alapítója volt a Ratkó József Irodalmi Társaságnak, melynek első elnöke Sánta Ferenc író volt. 2001-ben testvéreivel létrehozta a Százhalom Kiadót a nép-nemzeti szépirodalom támogatása érdekében. Ugyanekkor a Felsőmagyarország Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották.
Jelenleg a Stádium (Hírlap) főszerkesztője. A megvádolt címmel ő írt elsőként magyar történelmi drámát a hetvenes évek puha diktatúrájáról. 2016-ban vette át mesterfokozatú teológiai diplomáját a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán.[1] 2019. szeptemberétől ugyanitt egyetemi adjunktus: a héber, a görög és a latin nyelv tanára. [2][3]
Munkássága
Gimnazistaként kezdett publikálni a Reformátusok Lapjában és a Mozgó Világban, munkáit azóta több folyóirat és antológia megjelentette. 1985-ben részt vett a sárvári Diákírók, Diákköltők Országos Találkozóján, ahol különdíjat kapott. Egyetemistaként rendszeresen jelentek meg versei a Napjainkban, majd írásait a Magyar Élet, a Hitel, a Szabolcs-Szatmári Szemle, az Új Holnap, a Polisz, a Somogy, az Új Horizont, a Partium, az Agria, a Napút, a Búvópatak, a Havi Magyar Fórum és több induló folyóirat közölte. Egy sokoldalúan művelt és rendkívül érzékeny lírikus, akinek indulásáról Serfőző Simon így fogalmazott: "Olyan költő, akinek tehetségét nem lehet kétségbe vonni. Fazekas István a „megfáradt szívek földjéről" Váci Mihály, Ratkó József nyomdokait követve jön a keleti végek felől. Azok szavával a verseiben, akiké a nehéz élet, a nehéz sors, a mindennapi küzdelem. Oly tiszta, egyszerű ez a líra, mint a népdal, a virágének. Olyan áttetsző, mint a források vize. Nincs semmi mesterkéltség, csináltság benne. A fiatalság hite, szenvedélye fűti mindenik sorát, s röpíti csillagok magasába ezeket az énekeket.” Érzelmi és gondolati vívódásait a tartalom meglepő sokrétegűségével tárja az olvasó elé. Elsőrendűen a lét végső kérdései izgatják és határozzák meg alapmotívumait.
Drámaírói pályáján Hubay Miklós indította el. Prózai munkásságát Jókai Anna így összegezte: "Tűnődései az ész és a szív szövetségében fogannak. Fazekas Istvánnak határozott véleménye van rontott jelen időnkről, feladatainkról. Szépítés nélkül fogalmaz, de soha nem sugall reménytelenséget. Az európaiságról vallott felfogása egyértelmű: "Segíts a bajban lévőn, akár a legnagyobb áldozatvállalás árán is. Ez az áldozatvállalás kell, hogy megkülönböztesse az európai embert mindenki mástól, hiszen mi tudván tudjuk a legfontosabbat: a szeretet az élet." Vajha megszívlelné az uralkodó politika a magasabb szférából származó intelmet! Fazekas István bátran beszél a három Trianonról is: az 1920-as csonkításhoz hozzáadja 1956 tragédiáját és a 2004-es gyalázatos népszavazási eredményt, a "lelki Trianont". Amiről ír, a gyakorlati életben is képviseli. Nemcsak szeretett városáért, Százhalombattáért dolgozik, de az egész magyarság sorsa foglalkoztatja."
Pozsgay Imre 2012 nyarán megbízta a Stádium (Hírlap) felelős szerkesztésével, azóta a szellemi összefogást hirdető társadalmi és kulturális folyóirat egyik munkatársa.
Dr. Lévai Attila a Révkomáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja 2016 őszén megbízta a Papirusz nevű egyetemi lap főszerkesztésével.
2018. szeptember 20-án, Rómában, az Európai Kultúra Napját a Pilátus éjszakája című történelmi drámájának bemutatásával ünnepelték.
Családja
Három kislánya van, egy nevelt lánya és egy kisfia: Anna, Lili, Bella, Lotti Léna és Gáspár. Anna 1998. április 21-én született, Kisvárdán, Lili 2002. április 28-án, Budapesten, Bella 2016. szeptember 5-én, Budapesten, Lotti Léna 2009. február 27-én, Szombathelyen, Gáspár pedig 2017. szeptember 26-án, Budapesten.[4]
Főbb művei
Harangok és kereplők (versek), Felsőmagyarország Kiadó, 1993
Este az égen (versek), Felsőmagyarország Kiadó, 1998