Fair Complex/Hillsboro Airport megállóhely a Metropolitan Area Expresskék vonalának, valamint a TriMet 46-os autóbuszának megállója az Oregon állambeli Hillsboroban, a vásár és a repülőtér, az évenkénti légi-bemutató helyszínének közelében.
Történet
A kék vonal Westside szakaszának kivitelezése 1993-ban kezdődött; az OTAK Inc. által tervezett megálló 1998 augusztusában lett kész. A járatok végül szeptember 12-én indultak el.[1] A megálló 2001 áprilisában egy gázolásos haláleset,[2] 2004 júniusában pedig egy meghiúsult rablás színhelye volt, ahol a rabló nem tudta elsütni fegyverét.[3] 2007-ben bejelentették, hogy a vásártéren egy kiállítóteret létesítenek, amelyet a villamosmegállóval köztér fog összekötni.[4][5] 2011 márciusában szövetségi támogatással 10 megállóban térfigyelő rendszert építettek ki, köztük itt is.[6]
Kialakítása
A peronok az északkeleti Cornell úttól délre, az északnyugati 34. sugárúton, a megyei vásárral szemben, a repülőtértől közvetlenül délre találhatóak.[7] Az OTAK Inc. által tervezett megállóban 2 forgalmi- és egy tartalékvágány van, melyet vonatok tárolására, illetve vásártéri események, valamint a légi-bemutató esetén használnak.[8] A megálló akadálymentesített, nyílt- és zárt kerékpártárolókkal is felszerelt, illetve az év bizonyos időszakaiban büfé is működik itt.[9]
Műtárgyak
A megálló legjellegzetesebb elemei a Glen Geller és Curt Oliver tervei által készült szélkakasok, melyek öt, 61 centiméter szárnyfesztávolságú repülőgépet ábrázolnak. A modellek mindegyike valós típusokon (Longster III, Gelatine léghajó, George Yates Geodetic, Curtiss Pusher és Van’s Aircraft RV-3) alapul.[10] A megállóban található még egy betontalapzatra helyezett, borostyánnal befuttatott, fémhuzalokból készült trófea („World’s Greatest”), amely Bill Will munkája.[11] A szélfogók üvegeibe a vásárra emlékeztető fotókat martak.[12]
46 – North Hillsboro (Hillsboro Central/SE 3rd Ave Transit Center◄►Dawson Creek Drive)[13]
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Fair Complex/Hillsboro Airport MAX Station című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
↑Jeff Mapes: Gore walks tight line on Clinton. (angolul) The Oregonian, (1998. szeptember 13.)
↑Ryan Frank: Man struck by Westside MAX train was a suicide, officials say. (angolul) The Oregonian, (2001. október 23.)
↑Holly Danks: Jammed gun gives robbers a break. (angolul) The Oregonian, (2004. augusztus 30.)