A Faenzai 117. kódex vagy más néven a Codex Faenza, korábbi nevén Codex Bonadies, egy Itáliában valószínűleg 1430 körül keletkezett pergamenkódex, mely az 1300-as években született olasz és francia ars nova kompozíciókat, valamint kora reneszánsz műveket tartalmaz. A néhány igen jelentős egyházi és világi darabot tartalmazó kódex a késő gótikus hangszeres zene egyik legfőbb emléke,[1] melyet a Ravenna melletti Faenzában lévő könyvtárban - Biblioteca Comunale di Faenza – őriznek.
Leírása
A kódexet 1870-ben fedezték fel Olaszországban, akkor Codex Bonadies néven, majd 1937-ig feledésbe merült. Az 1930-as évek végén került a régizene kutatóinak érdeklődésébe. Ezt követően több fakszimile kiadása is született, többek között 1961-ben az American Institute of Musicology adta ki.[2] A gyűjtemény eredeti példányát Olaszországban, a Ravenna melletti Faenzában lévő könyvtárban - Biblioteca Comunale di Faenza – őrzik. A kézirat fakszimile kiadványai Olaszországban és Olaszországon kívül is több könyvtárban megtalálhatók.
A kódexben szereplő legrégebbi művek 1340 körül keletkezhettek, melyeket a gyűjteménybe csak később, 1400 és 1425 között jegyezhették le Észak-Olaszországban, Veneto, Padova, Velence, Brescia vagy Verona apátságaiban.[3] A gyűjtemény többek között tartalmazza az ars nova legjelesebb zeneszerzőinek, Guillaume de Machault három, Pierre des Molins, Jacopo da Bologna négy, Francesco Landini egy művét, valamint anonim szerzők darabjait is. Később pedig, 1473 és 1474 között, az üresen maradt pergamenfóliókraJohannes Bonadies ferrarai karmelita szerzetes-zeneszerző további korabeli egyházi és világi műveket másolt. Az ekkor a kódexbe került újabb művek ismert szerzői az akkori kortárs angol reneszánsz zeneszerzők, John Hothby, ill. Bernhard Ycart és Johannes de Erfordia voltak. A zeneűveken kívül Johannes Bonadies traktátusokat is bejegyzett a kötetbe a következő szerzőktől: J. de Muris, J. Ciconia, John Hothby, J. de Regio, N. Weyts és P. Bartholomeus.[1]
A több mint 70 kompozíciót tartalmazó kéziratban szereplő darabok túlnyomó többségében világiak, de a gyűjtemény tartalmaz ezen kívül misetételeket is, összességében viszont csak 13 a liturgikus mű.[3] A kétszólamú intabulációk alapjai ismert polifon művek, melyeket a 14. századi menzurális hangjegyírásban jegyezték le, és feltételezhetően a kódexből elő is adták a műveket, erre az egy-egy lap megviselt állapotából következtetnek.[3] Nem ismert ugyanakkor, hogy az instrumentális darabokat milyen hangszeren játszották, lehetett az orgona, vagy más korabeli billentyűs hangszer vagy hárfa, lant, hegedű, ill. furulya is.[3] Dragan Plamenac 1951-ben közzétett tanulmánya szerint szóló orgonán is előadhatták,[3] ezt támaszthatja alá többek között az, hogy a kódexben szereplő intabulációk hangterjedelme 32 hang, amely megegyezik a 15. századi észak-itáliai egy manuálos orgonák hangterjedelmével.[3]
A pergamenkódex mérete 245 × 175 mm és 97 fólió terjedelmű, a fóliók mindkét oldalára írtak, így 194 oldalon több mint 70 művet tartalmaz. A korábbi elnevezése, Codex Bonadies, Johannes Bonadies szerzetesre utal, aki és 1473 és 1474 között az eredetileg bejegyzett darabokhoz további művek másolt.
Jacopo da BolognaJo me son uno che per le frasche, intabuláció (77. lap)
Bel fiore danza, intabuláció (80. lap)
A művek tételesen
Az alábbi lista a kódexben lejegyzett zeneműveket tartalmazza, Johannes Bonadies szerzetes által a kódexbe később, 1473 és 1474 között bemásolt darabok a listában eltérő színnel szerepelnek.
La traduction des trois voix différentes de la version du madrigal à trois voix est : « aigle altier / douce créature / oiseau de Dieu ». Les variations du Faenza sont très virtuoses. Ernst Stolz[6]
47
74v-77
In perial sedendo (Imperiale sedendo fra più stelle)