Fabulous Disaster címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes harmadik nagylemeze 1989. január 30.-án[1] a Music For Nations és a Combat/Relativity Records jóvoltából.[3] Előbbi Angliában, míg utóbbi kiadók az Egyesült Államokban feleltek a megjelenésért. 1999-ben a Century Media újra kiadta az albumot Európa szerte, míg Japánban a Sony Music Entertainment égisze alatt vált hozzáférhetővé. Ez volt az első olyan Exodus album, melyen ugyanaz a felállás játszott, mint elődjén. Tom Hunting dobos számára ez volt az utolsó album, legközelebb csak az 1997-ben megjelent Another Lesson in Violence koncertanyagon volt hallható a játéka. Továbbá ez volt az első olyan nagylemezük, melyre két feldolgozás is felkerült. Pályafutásuk során még az 1992-es Force of Habit album esetében volt erre példa.
Az 1987-es Pleasures of the Flesh langyos fogadtatása után a Fabulous Disaster ismét meggyőzte mind a rajongókat, mind a kritikusokat. Ugyan kereskedelmi szempontból nem aratott akkora sikert, mint egynémely thrash zenekar aktuális albuma, de a műfajra gyakorolt hatása felbecsülhetetlen.[4]
Háttér
Az album felvételei 1988 szeptemberében kezdődtek és októberben értek véget. A helyszín ismét a San Francisco városában található Alpha-Omega stúdió volt. A dalokat Gary Holt írta, melyek között egy AC/DC és egy War feldolgozás is szerepelt. Utóbbi az eredeti kiadáson volt hallható, míg az AC/DC dal csak a CD verzión szerepelt.
Az albumot indító The Last Act of Defiance egy Santa Fe városában történt börtönlázadást dolgoz fel, mely során 33 ember veszítette életét. Érdekesség, hogy a dal elején hallható monológot, az a Dov Christopher mondta fel, aki a Cajun Hell dalban szájharmónikán is játszik. Utóbbi dal egy veszélyekkel teli mocsaras vidékről szól, melyhez az inspirációt, egy 1972-ben bemutatott film a Deliverance adta (a Jon Voight és Burt Reynolds főszereplésével készült film hazánkban Gyilkos túra címmel ismert). A címadó dal a nukleáris fegyverkezésről és a világ megsemmisüléséről szól, míg a Toxic Waltz a rajongók előtti tiszteletadásként is értelmezhető. A Like Father, Like Son a gyermekbántalmazás és a családon belüli erőszak ellen szól, míg az Open Season témája az embervadászat.
Fogadtatás
A Billboard lemezeladási listáján a Fabulous Disaster sem lett sikeresebb, mint közvetlen elődje, a megjelenés után mégis nagyobb nyilvánosságot kapott a zenekar. Leforgatták első videójukat a The Toxic Waltz dalra, mely gyakran felbukkant az MTV Headbangers Ball műsorában.[7] A dalt gyakran játszotta a Los Angelesi KNAC rádióállomás is, csakúgy mint a War féle Low Rider feldolgozást. A Toxic Waltz hamarosan a rajongók kedvencévé vált, mely máig a koncertprogram nélkülözhetetlen darabja.
A ma már thrash metal klasszikusnak számító albumot mind a rajongók mind a sajtó kedvezően fogadta. A Metal Reviews kritikája szerint Gary Holt a thrash metal Tony Iommija, utalva erre kifogyhatatlannak tűnő riffjeire és azok színvonalára, hozzátéve, hogy a Rick Hunolttal alkotott párosuk messzemenően átlag feletti.[8]
Eduardo Rivadavia az AllMusic kritikusa dicsérte az album gondosan kidolgozott zenei anyagát, hozzátéve, hogy az album hiába jelenti az Exodus egyik csúcsalkotását, még így sem részesülnek olyan elismerésben, mint a Metallica, a Slayer vagy az Anthrax.[5]
Az albumot népszerűsítő turné Európában indult a Nuclear Assault és az Acid Reign társaságában.[9] 1989 tavaszán vette kezdetét az a Headbangers Ball által fémjelzett koncertsorozat, melynek során a Helloween és az Anthrax voltak a partnereik. 1989 tavaszán egy önálló koncertsorozat következett Észak-Amerika városaiban, olyan előzenekarokkal, mint a Sick of It All a Forbidden, a Faith or Fear, a Dead Orchestra vagy a Wehrmacht.[9] A turné 1989. július 14-én a San Francisco városában található The Filmore-ban ért véget, mely koncert rögzítésre is került. A felvételeket két évvel később Good Friendly Violent Fun címmel jelentették meg.
Az album dalai
Az összes szám szerzője Gary Holt, kivéve a két feldolgozás dalt..
1. |
The Last Act of Defiance |
4:44 |
2. |
Fabulous Disaster |
4:54 |
3. |
The Toxic Waltz |
4:51 |
4. |
Low Rider (War feldolgozás) |
2:48 |
5. |
Cajun Hell |
6:05 |
6. |
Like Father, Like Son |
8:11 |
7. |
Corruption |
5:46 |
8. |
Verbal Razors |
4:07 |
9. |
Open Season |
3:54 |
10. |
Overdose (AC/DC feldolgozás, csak a CD verzión) |
5:31 |
50:47 |
Közreműködők
Exodus
Produkció
- Producer és keverés: Gary Holt, Rick Hunolt, Marc Senesac, Chad Munsey (keverési asszisztens)
- Felvétel és keverés: Marc Senesac és David Plank
- Maszter: Bernie Grundman
Listás helyezések
Jegyzetek