Férfi alpesi összetett a 2010. évi téli olimpiai játékokon
A 2010. évi téli olimpiai játékokon az alpesisí férfi összetett versenyszámát február 21 -én rendezték Whistlerben . A futamokat eredetileg február 16-án bonyolították volna le, de a kedvezőtlen időjárás miatt február 21-ére halasztották. A versenyt az amerikai Bode Miller nyerte meg. Ez volt élete első olimpiai bajnoki címe. Magyar versenyző nem vett részt a versenyszámban.
A versenyszám lebonyolításában jelentős változás történt a korábbi olimpiákhoz képest. Az eddigi két nap alatt megrendezett egy lesikló és két műlesikló futam helyett, egy nap alatt, egy-egy lesikló- és műlesikló futam után hirdettek győztest. Ez a forma – melyet szuperkombinációnak is neveznek – a műlesikló specialisták esélyeit csökkentette.
Eredmények
A képen balról jobbra: Ivica Kostelić , Bode Miller , Silvan Zurbriggen az eredményhirdetésen.
A lesiklásban és műlesiklásban elért időeredményeinek összege határozta meg a végső sorrendet. Az időeredmények másodpercben értendők.
Lesiklás
Helyezés
R
Versenyző
Nemzet
Idő
1.
13
Aksel Lund Svindal
Norvégia (NOR)
1:53,15
2.
29
Dominik Paris
Olaszország (ITA)
1:53,54
3.
17
Carlo Janka
Svájc (SUI)
1:53,65
4.
10
Didier Défago
Svájc (SUI)
1:53,69
5.
2
Hans Olsson
Svédország (SWE)
1:53,83
6.
16
Silvan Zurbriggen
Svájc (SUI)
1:53,88
7.
20
Bode Miller
Egyesült Államok (USA)
1:53,91
8.
1
Peter Fill
Olaszország (ITA)
1:54,15
9.
22
Ivica Kostelić
Horvátország (CRO)
1:54,20
10.
8
Christof Innerhofer
Olaszország (ITA)
1:54,55
11.
27
Andrej Šporn
Szlovénia (SLO)
1:54,56
12.
21
Benjamin Raich
Ausztria (AUT)
1:54,70
13.
18
Natko Zrnčić-Dim
Horvátország (CRO)
1:54,87
14.
26
Adrien Theaux
Franciaország (FRA)
1:55,05
15.
3
Ted Ligety
Egyesült Államok (USA)
1:55,06
16.
9
Ondřej Bank
Csehország (CZE)
1:55,17
17.
6
Andrew Weibrecht
Egyesült Államok (USA)
1:55,23
18.
12
Kjetil Jansrud
Norvégia (NOR)
1:55,44
19.
30
Lars Elton Myhre
Norvégia (NOR)
1:55,44
20.
31
Georg Streitberger
Ausztria (AUT)
1:55,55
21.
15
Sandro Viletta
Svájc (SUI)
1:55,72
22.
32
Andrej Jerman
Szlovénia (SLO)
1:56,03
23.
25
Kryštof Krýzl
Csehország (CZE)
1:56,06
24.
23
Stephan Keppler
Németország (GER)
1:56,09
25.
44
Ferran Terra
Spanyolország (ESP)
1:56,12
26.
4
Ryan Semple
Kanada (CAN)
1:56,13
27.
33
Will Brandenburg
Egyesült Államok (USA)
1:56,28
28.
39
Andrej Križaj
Szlovénia (SLO)
1:56,48
29.
7
Thomas Mermillod Blondin
Franciaország (FRA)
1:56,50
30.
24
Markus Larsson
Svédország (SWE)
1:56,51
31.
35
Louis-Pierre Hélie
Kanada (CAN)
1:56,58
32.
43
Tyler Nella
Kanada (CAN)
1:56,60
33.
36
Edward Drake
Nagy-Britannia (GBR)
1:56,63
34.
28
Alekszandr Horosilov
Oroszország (RUS)
1:56,77
35.
11
Julien Lizeroux
Franciaország (FRA)
1:57,18
36.
45
Sztyepan Zujev
Oroszország (RUS)
1:57,23
37.
38
Truls Ove Karlsen
Norvégia (NOR)
1:57,32
38.
40
Roger Vidosa
Andorra (AND)
1:57,48
39.
14
Manfred Mölgg
Olaszország (ITA)
1:58,29
40.
34
Martin Vráblík
Csehország (CZE)
1:58,54
41.
41
Filip Trejbal
Csehország (CZE)
1:58,62
42.
49
Igor Zakurdajev
Kazahsztán (KAZ)
1:58,95
43.
48
Michael Janyk
Kanada (CAN)
1:59,75
44.
46
Cristian Javier Simari Birkner
Argentína (ARG)
2:00,58
45.
42
Andreas Romar
Finnország (FIN)
2:00,89
46.
51
Sztefan Georgiev
Bulgária (BUL)
2:02,77
–
5
Johan Clarey
Franciaország (FRA)
nem ért célba
–
19
Romed Baumann
Ausztria (AUT)
nem ért célba
–
37
Ivan Ratkić
Horvátország (CRO)
nem ért célba
–
47
Jaroslav Babušiak
Szlovákia (SVK)
nem ért célba
–
50
Kevin Esteve Rigail
Andorra (AND)
nem ért célba
–
52
Roberts Rode
Lettország (LAT)
nem ért célba
Műlesiklás
Helyezés
R
Versenyző
Nemzet
Idő
1.
3
Ted Ligety
Egyesült Államok (USA)
50,76
2.
33
Will Brandenburg
Egyesült Államok (USA)
50,78
3.
20
Bode Miller
Egyesült Államok (USA)
51,01
4.
48
Michael Janyk
Kanada (CAN)
51,02
4.
9
Ondřej Bank
Csehország (CZE)
51,02
6.
22
Ivica Kostelić
Horvátország (CRO)
51,05
7.
12
Kjetil Jansrud
Norvégia (NOR)
51,06
8.
11
Julien Lizeroux
Franciaország (FRA)
51,18
9.
21
Benjamin Raich
Ausztria (AUT)
51,43
10.
16
Silvan Zurbriggen
Svájc (SUI)
51,44
11.
24
Markus Larsson
Svédország (SWE)
51,79
12.
17
Carlo Janka
Svájc (SUI)
51,89
13.
8
Christof Innerhofer
Olaszország (ITA)
51,90
14.
38
Truls Ove Karlsen
Norvégia (NOR)
51,99
15.
7
Thomas Mermillod Blondin
Franciaország (FRA)
52,12
16.
4
Ryan Semple
Kanada (CAN)
52,13
17.
41
Filip Trejbal
Csehország (CZE)
52,23
18.
25
Kryštof Krýzl
Csehország (CZE)
52,25
19.
6
Andrew Weibrecht
Egyesült Államok (USA)
52,35
20.
15
Sandro Viletta
Svájc (SUI)
52,47
21.
28
Alekszandr Horosilov
Oroszország (RUS)
52,51
22.
45
Sztyepan Zujev
Oroszország (RUS)
52,52
23.
40
Roger Vidosa
Andorra (AND)
52,85
24.
26
Adrien Theaux
Franciaország (FRA)
52,92
25.
23
Stephan Keppler
Németország (GER)
53,70
26.
34
Martin Vráblík
Csehország (CZE)
53,92
27.
18
Natko Zrnčić-Dim
Horvátország (CRO)
53,99
28.
36
Edward Drake
Nagy-Britannia (GBR)
54,28
29.
29
Dominik Paris
Olaszország (ITA)
54,45
30.
51
Sztefan Georgiev
Bulgária (BUL)
54,64
31.
32
Andrej Jerman
Szlovénia (SLO)
54,81
32.
35
Louis-Pierre Hélie
Kanada (CAN)
55,00
33.
43
Tyler Nella
Kanada (CAN)
56,05
34.
49
Igor Zakurdajev
Kazahsztán (KAZ)
57,25
–
31
Georg Streitberger
Ausztria (AUT)
nem indult
–
1
Peter Fill
Olaszország (ITA)
nem ért célba
–
2
Hans Olsson
Svédország (SWE)
nem ért célba
–
10
Didier Défago
Svájc (SUI)
nem ért célba
–
13
Aksel Lund Svindal
Norvégia (NOR)
nem ért célba
–
14
Manfred Mölgg
Olaszország (ITA)
nem ért célba
–
27
Andrej Šporn
Szlovénia (SLO)
nem ért célba
–
30
Lars Elton Myhre
Norvégia (NOR)
nem ért célba
–
39
Andrej Križaj
Szlovénia (SLO)
nem ért célba
–
42
Andreas Romar
Finnország (FIN)
nem ért célba
–
44
Ferran Terra
Spanyolország (ESP)
nem ért célba
–
46
Cristian Javier Simari Birkner
Argentína (ARG)
nem ért célba
Összesítés
Helyezés
R
Versenyző
Nemzet
Lesiklás
Műlesiklás
Összesítés
K
1 Arany
20
Bode Miller
Egyesült Államok (USA)
1:53,91
51,01
2:44,92
2 Ezüst
22
Ivica Kostelić
Horvátország (CRO)
1:54,20
51,05
2:45,25
+0,33
3 Bronz
16
Silvan Zurbriggen
Svájc (SUI)
1:53,88
51,44
2:45,32
+0,40
4.
17
Carlo Janka
Svájc (SUI)
1:53,65
51,89
2:45,54
+0,62
5.
3
Ted Ligety
Egyesült Államok (USA)
1:55,06
50,76
2:45,82
+0,90
6.
21
Benjamin Raich
Ausztria (AUT)
1:54,70
51,43
2:46,13
+1,21
7.
9
Ondřej Bank
Csehország (CZE)
1:55,17
51,02
2:46,19
+1,27
8.
8
Christof Innerhofer
Olaszország (ITA)
1:54,55
51,90
2:46,45
+1,53
9.
12
Kjetil Jansrud
Norvégia (NOR)
1:55,44
51,06
2:46,50
+1,58
10.
33
Will Brandenburg
Egyesült Államok (USA)
1:56,28
50,78
2:47,06
+2,14
11.
6
Andrew Weibrecht
Egyesült Államok (USA)
1:55,23
52,35
2:47,58
+2,66
12.
26
Adrien Theaux
Franciaország (FRA)
1:55,05
52,92
2:47,97
+3,05
13.
29
Dominik Paris
Olaszország (ITA)
1:53,54
54,45
2:47,99
+3,07
14.
15
Sandro Viletta
Svájc (SUI)
1:55,72
52,47
2:48,19
+3,27
15.
4
Ryan Semple
Kanada (CAN)
1:56,13
52,13
2:48,26
+3,34
16.
24
Markus Larsson
Svédország (SWE)
1:56,51
51,79
2:48,30
+3,38
17.
25
Kryštof Krýzl
Csehország (CZE)
1:56,06
52,25
2:48,31
+3,39
18.
11
Julien Lizeroux
Franciaország (FRA)
1:57,18
51,18
2:48,36
+3,44
19.
7
Thomas Mermillod Blondin
Franciaország (FRA)
1:56,50
52,12
2:48,62
+3,70
20.
18
Natko Zrnčić-Dim
Horvátország (CRO)
1:54,87
53,99
2:48,86
+3,94
21.
28
Alekszandr Horosilov
Oroszország (RUS)
1:56,77
52,51
2:49,28
+4,36
22.
38
Truls Ove Karlsen
Norvégia (NOR)
1:57,32
51,99
2:49,31
+4,39
23.
45
Sztyepan Zujev
Oroszország (RUS)
1:57,23
52,52
2:49,75
+4,83
24.
23
Stephan Keppler
Németország (GER)
1:56,09
53,70
2:49,79
+4,87
25.
40
Roger Vidosa
Andorra (AND)
1:57,48
52,85
2:50,33
+5,41
26.
48
Michael Janyk
Kanada (CAN)
1:59,75
51,02
2:50,77
+5,85
27.
32
Andrej Jerman
Szlovénia (SLO)
1:56,03
54,81
2:50,84
+5,92
28.
41
Filip Trejbal
Csehország (CZE)
1:58,62
52,23
2:50,85
+5,93
29.
36
Edward Drake
Nagy-Britannia (GBR)
1:56,63
54,28
2:50,91
+5,99
30.
35
Louis-Pierre Hélie
Kanada (CAN)
1:56,58
55,00
2:51,58
+6,66
31.
34
Martin Vráblík
Csehország (CZE)
1:58,54
53,92
2:52,46
+7,54
32.
43
Tyler Nella
Kanada (CAN)
1:56,60
56,05
2:52,65
+7,73
33.
49
Igor Zakurdajev
Kazahsztán (KAZ)
1:58,95
57,25
2:56,20
+11,28
34.
51
Sztefan Georgiev
Bulgária (BUL)
2:02,77
54,64
2:57,41
+12,49
–
31
Georg Streitberger
Ausztria (AUT)
1:55,55
nem indult
–
–
1
Peter Fill
Olaszország (ITA)
1:54,15
nem ért célba
–
–
2
Hans Olsson
Svédország (SWE)
1:53,83
nem ért célba
–
–
10
Didier Défago
Svájc (SUI)
1:53,69
nem ért célba
–
–
13
Aksel Lund Svindal
Norvégia (NOR)
1:53,15
nem ért célba
–
–
14
Manfred Mölgg
Olaszország (ITA)
1:58,29
nem ért célba
–
–
27
Andrej Šporn
Szlovénia (SLO)
1:54,56
nem ért célba
–
–
30
Lars Elton Myhre
Norvégia (NOR)
1:55,44
nem ért célba
–
–
39
Andrej Križaj
Szlovénia (SLO)
1:56,48
nem ért célba
–
–
42
Andreas Romar
Finnország (FIN)
2:00,89
nem ért célba
–
–
44
Ferran Terra
Spanyolország (ESP)
1:56,12
nem ért célba
–
–
46
Cristian Javier Simari Birkner
Argentína (ARG)
2:00,58
nem ért célba
–
–
5
Johan Clarey
Franciaország (FRA)
nem ért célba
–
–
–
19
Romed Baumann
Ausztria (AUT)
nem ért célba
–
–
–
37
Ivan Ratkić
Horvátország (CRO)
nem ért célba
–
–
–
47
Jaroslav Babušiak
Szlovákia (SVK)
nem ért célba
–
–
–
50
Kevin Esteve Rigail
Andorra (AND)
nem ért célba
–
–
–
52
Roberts Rode
Lettország (LAT)
nem ért célba
–
–
Források