Az Európai Egyetemi Jégkorong Liga (angolul: European University Hockey League, röviden EUHL, szlovákul: Európska univerzitná hokejová liga, lengyelül: Europejska uniwersytecka liga hokeja) egy nemzetközi egyetemi jégkorongbajnokság. A bajnokságot 2013 óta rendezi meg az Európai Egyetemi Jégkorong Szövetség (European University Hockey Association). A liga székhelye a szlovákiai Trencsénben található. A 2023–24-es szezonban 8 csapat szerepelt a bajnokságban, 5 csapat Szlovákiából és 1-1 csapat Magyarországról és Lengyelországból. A rájátszásba jutott csapatok a Sekeráš-trófeáért mérkőznek meg.[2]
Története
A bajnokságot 2013-ban alapították 4 szlovák és 2 cseh csapat részvételével.
A 2013–14-es szezonban 6 csapat vett részt, a szlovák Paneuropa Kings, VŠEMvs Managers és STU Engineers Pozsonyból, CityU Gladiators Trencsénből, illetve a cseh UK Praha Prágából és UTB Zlín Zlínből. Csapatonként 10 mérkőzést játszottak az alapszakasz során, aminek végén a tabella első négy helyén végző csapat jutott be a rájátszásba, ahol a csapatok két nyert mérkőzésig játsszák a fordulókat. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben a Paneuropa Kings csapatát 2-0-ás összesítésben legyőzve megnyerte a bajnokság első szezonját.[3]
2014. január 5-én barátságos mérkőzést rendeztek az EUHL all-star csapata és az American Collegiate Hockey Association 2-es divíziójának all-star csapata között a pozsonyi Ondrej Nepela Jégcsarnokban. A mérkőzést az EUHL csapata nyerte 3-2-re.
A 2014–15-es szezonra a csapatok száma 9-re nőtt. A VŠEMvs Managers visszalépett a bajnokságtól, újonnan csatlakozott a besztercebányai UMB Hockey Team, a pozsonyi Diplomats Pressburg, a plzeňi Academics Pilsen és a grazi UHT Dukes Graz. A csapatok 16 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. A rájátszás menete megváltozott, az alapszakasz első 6 helyezettje jutott a rájátszásba, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, míg a 3-6. helyezett csapatok a negyeddöntőbe. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapatát 2-0-ás összesítésben legyőzve lett bajnok.[4]
A 2015–16-es szezonra a csapatok száma 10-re nőtt, az UTB Zlín csapat visszalépett a bajnokságtól, a prágai Engineers Prague és a nowy targi PPWSZ Podhale Nowy Targ csatlakozott a ligához. A csapatok 18 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben a Paneuropa Kings csapatát 2-1-es összesítésben legyőzve lett bajnok.[5]
A 2016–17-es szezonra a csapatok száma 9-re csökkent, a Krynica-Zdrój-i Academy 1928 KTH Krynica-Zdrój és az eperjesi UNIPO Warriors csatlakozott a bajnoksághoz, a HK Slavia STU Bratislava, a PPWSZ Podhale Nowy Targ és az UHT Dukes Graz visszalépett a ligából. A csapatok 16 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. A rájátszás menete megváltozott, az alapszakasz első 8 helyezettje került be a rájátszás negyeddöntőjébe, ahol 2 nyert mérkőzésig játszottak a csapatok, majd a döntőben 3 nyert mérkőzésig. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve lett bajnok.[6]
A 2017–18-es szezonra a csapatok száma 13-ra nőtt, a brnói HC Masaryk és Cavaliers Brno, a budapest Hokiklub Budapest és az olomouci University Shields Olomouc csatlakozott a bajnoksághoz. A csapatok 12 mérkőzést játszottak az alapszakaszban. Az alapszakasz első 6 helyezettje a negyeddöntőbe jutott, a 7-13. helyezett csapatok osztályozókat játszottak, mindegyik csapat 18 mérkőzést, amiknek végén a két legtöbb pontot szerző csapat jutott be a negyeddöntőkbe. Az alapszakasz győztese az UK Praha volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapata nyert a Diplomats Pressburg csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.[7]
A 2018–19-es szezonra a csapatok száma 17-re nőtt, a csapatok két divízióba lettek osztva, a keleti és az északi divízióba. A keleti divízióban lévő csapatok lettek beosztva az előző szezon résztvevői, az ostravai BO Ostrava és a České Budějovice-i VŠTE BLACK DOGS BUDWEIS csatlakozott a bajnoksághoz, az Academy 1928 KTH Krynica-Zdrój, az UNIPRO Warriors és a Paneuropean Kings visszalépett a ligából. Az újonnan létrejött északi divízióhoz 5 svéd egyetemi csapat csatlakozott, a lundi LTH Lund, a jönköpingi Jönköping University, a göteborgi Chalmers Rangers, a växjői EHVS Växjö és a stockholmi KTH - The Royal Blue. Az északi divízióba még Lettországból az LSHA csapatát és Észtországból az UHLE csapatát várták volna, azonban végül nem csatlakoztak a bajnoksághoz.[8] Az alapszakasz során a keleti divízióban 16 mérkőzést játszottak a csapatok, az északi divízió mérkőzéseit azonban nem sikerült sikerese lejátszani, az EHVS Växjö és a KTH - The Royal Blue csapata nem játszott egy mérkőzést sem. A rájátszásba az alapszakaszban az első 8 helyen végző csapat jutott be. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, majd a döntőben az UMB Hockey Team csapata nyert a Gladiators Trenčín csapatát 3-2-es összesítésben legyőzve.[9]
A 2019–20-es szezonra a csapatok száma 7-re csökkent, az északi divízió megszűnt, így csak egy divízióban játszottak a csapatok. A nyitrai Philosophers Nitra és a csíkszeredai Sapientia U23 csapata csatlakozott a bajnoksághoz, illetve az UTB Zlín csapata visszatért, az Academics Pilsen, a BO Ostrava, a VŠTE BLACK DOGS BUDWEIS, a Cavaliers Brno, a Diplomats Pressburg, az Engineers Prague, a HC Masaryk University és a University Shields Olomouc csapata lépett vissza a ligából. Az alapszakasz során 12 mérkőzést játszottak a csapatok. A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jutott be, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, a 3-6. helyen végzett csapatok a negyeddöntőben mérkőztek meg. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín UMB Hockey Team volt. A rájátszás negyeddöntői lejátszása után a Covid19-pandémia miatt 2020. március 9-én először ideiglenesen, majd véglegesen félbeszakította a liga vezetése a rájátszássorozatot. Bajnokot nem hirdettek a szezonra.[10][11] 2020. február 7. és 9. között megrendezésre került az első Sekler Cup, aminek keretében az újonnan csatlakozott Sapienta U23 otthonában, a Felcsíki Műjégpályán mérkőztek meg a bajnokság csapatai.[12]
A 2020–21-es szezon kezdetét 2020 októberére tervezték, a Sapientia U23, az UMB Hockey Team, az UTB Zlín, a Gladiators Trenčín, a Philosophers Nitra és az UK Praha csapata megerősítette a részvételi szándékát a szezonra, illetve várhatóan más egyetemi csapatok csatlakoztak volna Lengyelországból, Ausztriából és Szlovákiából.[13] A szezon kezdetét az év 45. hetére halasztották, majd bizonytalan ideig elhalaszották.[14][15] A szezon végül nem lett megrendezve. Az elmaradt szezon ellenére megrendezésre került a második Sekler Cup Csíkkarcfalván 2021. április 30. és május 2. között.[16]
A 2021–22-es szezonra a csapatok száma 8-ra nőtt, a zsolnai HC UNIZA, az opolei Opole HK és az oświęcimi UHT Sabers Oświęcim csapata csatlakozott a bajnoksághoz, a Hokiklub Budapest és az UTB Zlín csapata lépett vissza a ligából. A Opole HK csapata az alapszakasz során lépett vissza, ezért minden lejátszott mérkőzésének az eredményét törölték, így a bajnokságban maradt 7 csapat az alapszakasz során 12 mérkőzést játszott le.[17][18] A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jutott be, az első két helyen végző csapat az elődöntőbe jutott, a 3-6. helyen végzett csapatok a negyeddöntőben mérkőztek meg. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, majd a döntőben az UK Praha csapatát 3-0-ás összesítésben legyőzve nyert.[19]
A 2022–23-es szezonban 8 csapat vett részt, az előző szezonban visszalépő Opole HK helyett a kassai University Spartacus csatlakozott a bajnoksághoz. Az alapszakasz során 14 mérkőzést játszottak a csapatok. Az alapszakasz győztese az UMB Hockey Team volt, a döntőben a Gladiators Trenčín nyert az UMB Hockey Team csapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.[20]
A 2023–24-es szezonban 8 csapat vett részt, az UK Prague visszalépett a bajnokságtól, a győri UNI Győr ETO HC csatlakozott a ligához. Az alapszakasz győztese a Gladiators Trenčín volt, a döntőben az UMB Hockey Team nyert a Gladiators Trenčíncsapatát 3-1-es összesítésben legyőzve.[21]
A 2024–25-ös szezonra a Sapientia U23 csapata visszalépett a ligától, így a bajnokságban játszó csapatok száma 7-re csökkent.[22]
Lebonyolítás
Az Európai Egyetemi Jégkorong Liga szezonja két szakaszból áll, az alapszakaszból és a rájátszásból.
Alapszakasz
Az alapszakaszban 7 csapat vesz részt, egy csapat 12 mérkőzést játszik, mindegyik csapattal 1-1 meccset otthon és idegenben.
Rájátszás
A rájátszásba az alapszakasz során a 6 legtöbb pontot szerző csapat jut. A tabella első két helyén végző csapat egyből az elődöntőbe jut, és a negyeddöntő győzteseivel mérkőznek meg. A negyeddöntők két nyert meccsig mennek, az elődöntők és döntő három nyert meccsig. A rájátszás döntőjének győztese a Sekeráš-trófeát nyeri el.
Résztvevők
Jelenlegi csapatok
A 2024–25-ös szezonban szereplő csapatok:
Korábbi csapatok
Bajnokok
EUHL Sekler Cup
Hivatkozások
- ↑ https://www.euhl.eu/euha-en/board-of-euha/
- ↑ EUHA TROPHY (sk-SK nyelven). EUHL. (Hozzáférés: 2024. május 3.)
- ↑ Ortner, Rene: UK Prague, the first champion in the history of EUHL (sk-SK nyelven). EUHL, 2014. április 11. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Straka, Jaroslav: UK Prague defended the title, one goal decided on their victory! (sk-SK nyelven). EUHL, 2015. április 20. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: V úvodnom dramatickom finále šťastnejšia UK Praha (sk-SK nyelven). EUHL, 2016. április 13. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: UK Praha sa stala štvornásobným majstrom EUHL. Bystrických šampiónov zdolala 1:5 (sk-SK nyelven). EUHL, 2017. április 11. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: "Jeden cieľ. Jeden team. Jedna rodina." UMB HOCKEY TEAM zdvihol nad hlavy vytúženú trofej. (sk-SK nyelven). EUHL, 2018. április 13. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Sabo, Filip: The European University Hockey League is ready for an incredible sixth season (sk-SK nyelven). EUHL, 2018. október 1. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Sabo, Filip: UMB Hockey Team Banská Bystrica obhájil Sekeráš Trophy! (sk-SK nyelven). EUHL, 2019. április 13. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: Temporary Suspension of EUHL PLAYOFFS 2019 - 2020 (sk-SK nyelven). EUHL, 2020. március 9. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: EUHA has decided to end the EUHL season 2019/2020 with immediate effect (sk-SK nyelven). EUHL, 2020. március 16. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: SEKLER CUP (sk-SK nyelven). EUHL, 2020. február 6. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: University Teams Prepping for Start of the EUHL 2020/2021 (sk-SK nyelven). EUHL, 2020. augusztus 27. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Straka, Jaroslav: Postponement of the start of the EUHL 2020/2021 season (sk-SK nyelven). EUHL, 2020. október 15. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: Coronavirus (COVID-19) Information (sk-SK nyelven). EUHL, 2021. február 10. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Idén is megrendezzük az EUHL Sekler Cupot - Hírek - Székelyföldi Jégkorong Akadémia (magyar nyelven). szja.ro. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Spankovic, Peter: Contumacy of the Opole HK Season 2021/22 EUHL matches (sk-SK nyelven). EUHL, 2022. január 20. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ EUHA, EUHA: Termination of the OPOLE HK (sk-SK nyelven). EUHL, 2022. január 8. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Polansky, Tomas: Gladiators Trencin won the playoffs of the EUHL (sk-SK nyelven). EUHL, 2022. április 22. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Dankova, Janka: Gladiators Trenčín - Champion 2022/2023 (sk-SK nyelven). EUHL, 2023. április 3. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Benedikt, Juraj: The EUHL has a new champion. The Sekeráš Trophy is in the hands of students - hockey players from Banská Bystrica (sk-SK nyelven). EUHL, 2024. április 12. (Hozzáférés: 2024. május 4.)
- ↑ Ilyen volt a Sapientia U23 első hat éve - Hírek - Székelyföldi Jégkorong Akadémia (magyar nyelven). szja.ro. (Hozzáférés: 2024. október 27.)
|
---|
Észak-Amerika | |
---|
Európa |
- Magyarország, Románia: Erste Liga
- Magyar Kupa
- Magyarország: Andersen Liga
- Románia: Liga Națională de hochei
- Szlovákia: Tipos Extraliga
- TIPOS Slovenská hokejová liga
- 2. hokejová liga
- Slovenská ženská hokejová liga
- Szlovákia, Románia, Magyarország, Lengyelország: Európai Egyetemi Jégkorong Liga
- Csehország: Tipsport extraliga
- Maxa liga
- Dánia: Metal Ligaen
- Németország: Deutsche Eishockey Liga
- Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Kína: Kontinentális Jégkorong Liga
- Oroszország: Összorosz Jégkorong Liga
- Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán: Ifjúsági Jégkorong Liga
- Fehéroroszország: Eksztraliha
- Egyesült Királyság: Elite Ice Hockey League
- Norvégia: EliteHockey Ligaen
- Svédország: Svenska Hockeyligan
- Finnország: Liiga
- Franciaország: Ligue Magnus
- Svájc: National League
- Ausztria, Olaszország, Magyarország, Szlovénia: ICE Hockey League
- Lengyelország: Polska Hokej Liga
- Észtország: Unibet Hokiliiga
- Észtország, Lettország, Litvánia: Optibet Hokeja Līga
|
---|
Ázsia | |
---|
Nemzetközi | |
---|
Megszűnt | |
---|