Az Estadio Tecnológico egy lebontás alatt álló stadion a mexikói Monterreyben. Amíg állt, a Rayados de Monterrey labdarúgó- és a Borregos Salvajes amerikaifutball-csapat otthona volt.
Története
A stadion három szakaszban épült. Az első szakasz építése (az alsó szint) Ricardo Guajardo tervei alapján zajlott, a második Eduardo Padilláéi alapján. Mindkettőt abból a pénzből finanszírozták, amit a helyek hosszú távra előre történő eladásából szereztek.[1]
A stadiont 1950. július 17-én avatta fel Mexikó akkori elnöke, Miguel Alemán Valdés. Az első labdarúgó-mérkőzést 1952 augusztusában játszotta itt az akkor a másodosztályban szereplő házigazda a Veracruz csapatával. Az épület eredetileg 19 000 férőhelyes volt, majd 1965-ben 33 500 fő kapacitásúvá bővítették. A lelátó felső részét 1966-ban építették, az északi patkót 20 évvel később, az atlétikai pályát pedig 1991-ben. Lebontása előtt összesen 36 485 ember fért be a lelátóra.[2][1]
1986-ban itt rendezték a világbajnokság több mérkőzését is, később pedig nagyszabású koncerteknek is helyt adott a stadion, például 1996-ban a Bon Jovi, 2006-ban a U2 lépett fel itt.[3]
2014-ben bejelentették, hogy az épületet lebontják, és egy másik helyszínen egy sokkal modernebb stadiont építenek a város számára.[3][4] A búcsúmérkőzésre 2015. május 9-én került sor, a 2015-ös Clausura szezon zárófordulójában, amikor a hazai csapat 2–2-es döntetlent ért el a Pumas ellen.[5] A búcsú alkalmára egy dal is született,[6] a meccs végén pedig volt olyan szurkoló, aki hazavitte a stadion egyik székét.[7] A bontás 2017 júliusának elején kezdődött.[8]
Világbajnoki mérkőzések a stadionban
Források