Elsődleges forrás

Az elsődleges (vagy primer) források a forrástan elvei szerint olyan információdarabkák, melyeket – mint koruk egy jellemző szeletét – felhasználva összeállítható egy történelmi folyamat. Ezek gyakran szemtanúk által készített művek, vagy olyan személyek beszámolói, akik egy történelmi esemény részesei voltak; de lehetnek tárgyak is, mint például érmék, újságcikkek, levelek vagy naplóbejegyzések. Lehetnek szinte bármilyen formájúak: a reklámok az ’50-es évekből például lehetnek elsődleges forrásai annak, hogy a modern technológia elterjedését vizsgáljuk.

Az „elsődleges” forrás nem azonos az „eredetivel”.[1] A vizsgálat tárgya, az „eredeti információ” nem nevezhető elsődleges forrásnak, mert nem dokumentált, az észlelés, értelmezés vagy vizsgálat körülményei nem ismertek. A körülmények rögzítése az elsődleges dokumentációk lényeges eleme.

Az elsődleges forrásokat az különbözteti meg a másodlagos forrásoktól, hogy ez utóbbiak nem csak a konkrét eseményeket írják le. A másodlagos forrás általában az elsődleges forrásokon alapuló történelmi leírás, de a történészek gyakran használnak másodlagos forrásokat azok korának jellemzésére (például egy számítógépekről szóló könyv említheti azt, hogy korának egyéb könyvei csak a műszaki jellemzőkre koncentrálnak és nem említik a katonai alkalmazásokat).

Az elsődleges források általában nem megbízhatóbbak vagy hitelesebbek, mint a másodlagosak. A másodlagos források gyakran átesnek szaklektoráláson, jól dokumentáltak és gyakran olyan intézmények publikálják őket, ahol a szerző pontossága fontos a szerző karrierje és megítélése szempontjából. Az elsődleges forrás olyan, mint egy naplóbejegyzés: egy adott személy nézőpontjából írja le az eseményeket, ami vagy igaz, pontos és teljes, vagy nem. A történészek mind az elsődleges, mind a másodlagos forrásokat alaposan ellenőrzik.

Az általános szabály mégis az, hogy a modern történészek szívesebben használnak elsődleges forrásokat, ha azok elérhetőek, és keresnek újakat is. Az elsődleges források – legyenek azok pontosak, vagy nem – új adatokat biztosítanak a történelmi kérdések eldöntéséhez, és a legtöbb modern kutatás ezért az archívumok gyakori használatából áll, használható elsődleges források utáni keresés céljából. Egy olyan történelmi munka, mely csak másodlagos forrásokat tartalmaz, vélhetően nem fog lelkes támogatásra találni, mivel ez azt sugallja, hogy azt nem előzte meg alapos forráskutatás.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. Falus Iván – Tóth Istvánné, Környei Márta – Bábosik István – Réthy Endréné – Szabolcs Éva – Nahalka István – Csapó Benő – Mayer Miklósné Nádasi Mária: Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe: 5.2.1. A FORRÁSOK FELKUTATÁSA. http://www.tankonyvtar.hu/hu. Budapest: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (2014) (Hozzáférés: 2016) „Az „elsődleges” jelző nem azonos az „eredetivel”. egyéb= ISBN 963-16-2664-4

Források

Read other articles:

Potongan-potongan kubus Soma Potonagn-potongan kubus yang sama, yang disatukan menjadi sebuah kubus Kubus Soma adalah sebuah puzzle diseksi solid yang diciptakan oleh Piet Hein pada 1933[1] saat sebuah ceramah tentang mekanika kuantum yang dilakukan oleh Werner Heisenberg. Nama tersebut diduga berasal dari obat fiksi soma yang disebutkan dalam novel distopia Aldous Huxley Brave New World.[2] Referensi ^ Ole Poul Pedersen (February 2010). Thorleif Bundgaard, ed. The birth of SO...

 

CHIPSAT CHIPSat (Cosmic Hot Interstellar Plasma Spectrometer satellite) adalah mikrosatelit sekarang-dinonaktifkan, tetapi masih mengorbit. Ini diluncurkan pada tanggal 12 Januari 2003 dari Vandenberg Air Force Base kapal Delta II dengan besar ICESat, dan memiliki durasi misi yang dimaksudkan dari satu tahun. CHIPSat adalah yang pertama dari kelas misi Universitas-Class Explorers (UNEX) NASA. Ini dilakukan spektroskopi 90-250 angstrom (9-26 nm), sinar ultraviolet ekstrem. Referensi Media...

 

artikel ini tidak memiliki pranala ke artikel lain. Tidak ada alasan yang diberikan. Bantu kami untuk mengembangkannya dengan memberikan pranala ke artikel lain secukupnya. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) RS-88 adalah mesin roket berbahan bakar cair pembakaran Alkohol ( etanol ) sebagai bahan bakar, dan menggunakan oksigen cair (LOX) sebagai oksidator . RS-88 dirancang dan dibangun oleh Rocketdyne, awalnya untuk program NASA Bantum System Technology (1997)....

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: La Marsa – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2019) (Learn how and when to remove this template message) Place in Tunis Governorate, TunisiaLa Marsa المرسىEl MarsaTop:Panorama view of La Marsa and Marsa Beach, Second row:El Ahmadi Mosque...

 

A reservoir in San Diego, California. This article uses bare URLs, which are uninformative and vulnerable to link rot. Please consider converting them to full citations to ensure the article remains verifiable and maintains a consistent citation style. Several templates and tools are available to assist in formatting, such as reFill (documentation) and Citation bot (documentation). (September 2022) (Learn how and when to remove this template message) Lake HodgesLake Hodges looking east with v...

 

Species of lizard This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Gran Canaria giant lizard – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2020) (Learn how and when to remove this template message) Gran Canaria giant lizard On Gran Canaria, Canary Islands, Spain Conservation status Least Concern  (...

Pour les articles homonymes, voir Brignac. Brignac Mairie de Brignac. Blason Administration Pays France Région Occitanie Département Hérault Arrondissement Lodève Intercommunalité Communauté de communes du Clermontais Maire Mandat Marina Bourrel 2020-2026 Code postal 34800 Code commune 34041 Démographie Populationmunicipale 965 hab. (2021 ) Densité 208 hab./km2 Géographie Coordonnées 43° 37′ 27″ nord, 3° 28′ 26″ est Altitude Min. 21...

 

追晉陸軍二級上將趙家驤將軍个人资料出生1910年 大清河南省衛輝府汲縣逝世1958年8月23日(1958歲—08—23)(47—48歲) † 中華民國福建省金門縣国籍 中華民國政党 中國國民黨获奖 青天白日勳章(追贈)军事背景效忠 中華民國服役 國民革命軍 中華民國陸軍服役时间1924年-1958年军衔 二級上將 (追晉)部队四十七師指挥東北剿匪總司令部參謀長陸軍...

 

Species of shark Shortspine spurdog Conservation status Endangered  (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Chondrichthyes Subclass: Elasmobranchii Subdivision: Selachimorpha Order: Squaliformes Family: Squalidae Genus: Squalus Species: S. mitsukurii Binomial name Squalus mitsukuriiD. S. Jordan & Snyder, 1903 Range of the shortspine spurdog Synonyms Squalus acutirostris Chu, Meng & Li, 1984 The shortspine sp...

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها.Learn how and when to remove this message هذه المقالة بها مشكلات متعدِّدة. فضلًا ساعد في تحسينها أو ناقش هذه المشكلات في صفحة النقاش. تحتاج هذه المقالة إلى تهذيب لتتناسب مع دليل الأسلوب في ويكيب...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助...

 

2008 single by Keane For the United States-based pop-rock band, see Spiraling. SpirallingSingle by Keanefrom the album Perfect Symmetry Released4 August 2008Recorded2008StudioTeldex Studios, BerlinLength 4:19 (album) 3:26 (radio) LabelIslandSongwriter(s) Tim Rice-Oxley Tom Chaplin Richard Hughes Jesse Quin Producer(s)KeaneKeane singles chronology The Night Sky (2007) Spiralling (2008) The Lovers Are Losing (2008) Audio samplefilehelp Spiralling is a song released by Keane on 4 August 2008 at ...

Cacing cambuk Trichuris trichiura TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumNematodaKelasEnopleaOrdoTrichocephalidaFamiliTrichuridaeGenusTrichurisSpesiesTrichuris trichiura Linnaeus, 1771 lbs Cacing cambuk (nama latin: Trichuris trichiura) adalah cacing yang hidup di dalam tubuh manusia, tepatnya di dalam usus besar.[1] Cacing ini dinamakan cacing cambuk karena bentuknya mirip seperti cambuk, di mana bagian kepalanya bertekstur halus dan bagian ekornya menebal.[2] Cacing yang telah dewasa...

 

San LupoKomuneComune di San LupoLokasi San Lupo di Provinsi BeneventoNegaraItaliaWilayah CampaniaProvinsiBenevento (BN)Luas[1] • Total15,3 km2 (5,9 sq mi)Ketinggian[2]500 m (1,600 ft)Populasi (2016)[3] • Total863 • Kepadatan56/km2 (150/sq mi)Zona waktuUTC+1 (CET) • Musim panas (DST)UTC+2 (CEST)Kode pos82034Kode area telepon0824Situs webhttp://www.comune.sanlupo.bn.it San Lupo adalah sebu...

 

قمر طبيعيمعلومات عامةصنف فرعي من satellite (en) جزء من نظام كوكبي الرتبة الأعلى التالية كوكب الرتبة الأدنى التالية natural subsatellite (en) تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات بعض الأقمار مقارنة مع حجم الأرض. 19 قمرًا كبيرة لدرجة تسمح برؤيتها القمر الطبيعي أو التابع، في الاستخدام الأكثر ...

Untuk senapan runduk, lihat Barrett M82. Valmet M82 Jenis Senapan serbu Negara asal  Finlandia Sejarah produksi Perancang Valmet Produsen Valmet Diproduksi 1978—1986 Jumlah produksi Sekitar 2000an pucuk Spesifikasi Berat 3,3 kg Panjang 710 mm Panjang laras 415 mm Peluru 5,56 x 45 mm NATO 7,62 x 39 mm Mekanisme Gas-operated, rotating bolt Rata² tembakan 750 peluru/min Amunisi Magazen box isi 30 butir Alat bidik Bidikan besi Valmet M82 adalah senapan serbu bullp...

 

Avant-garde art movement in the early 20th century For other uses, see Dada (disambiguation). Grand opening of the first Dada exhibition: International Dada Fair, Berlin, 5 June 1920. The central figure hanging from the ceiling is an effigy of a German officer with a pig's head. From left to right: Raoul Hausmann, Hannah Höch (sitting), Otto Burchard, Johannes Baader, Wieland Herzfelde, Margarete Herzfelde, Dr. Oz (Otto Schmalhausen), George Grosz and John Heartfield.[1] French art h...

 

Water pumping mechanism Animation showing how the Archimedes screw works, with the red balls representing water Animation showing how Archimedes screws can generate power if they are driven by flowing fluid The Archimedes' screw, also known as the Archimedean screw, hydrodynamic screw, water screw or Egyptian screw,[1] is one of the earliest hydraulic machines. Using Archimedes screws as water pumps (Archimedes screw pump (ASP)[2] or screw pump[1]) dates back many cent...

Stadium in Colombes, France For the stadium in Montpellier formerly known as Stade Yves-du-Manoir, see Altrad Stadium. Stade Yves-du-ManoirColombesFull nameStade olympique Yves-du-ManoirFormer namesStade du Matin (1907–1919)Stade olympique de Colombes (1920–1927)LocationColombes, FranceCapacity14,000[2] (to be expanded to 15,000 for the 2024 Summer Olympic Games) Formerly List 45,000 (1924) 60,000 (1938) 50,000 (1971) 7,000 (1990s) SurfaceGrassConstructionOpened1907Renovated2027Te...

 

Extinct Celtic languages of Iberia Hispano-CelticGeographicdistributionIberian PeninsulaLinguistic classificationIndo-EuropeanCelticContinental CelticHispano-CelticSubdivisions Celtiberian † Gallaecian † Language codes Part of a series onIndo-European topics Languages List of Indo-European languages Extant Albanoid Albanian Armenian Balto-Slavic Baltic Slavic Celtic Germanic Hellenic Greek Indo-Iranian Indo-Aryan Iranian Nuristani Italic Romance Extinct Anatolian Tocharian Paleo-Balkan Da...