Elit Osztag

Elit Osztag
Információk
Eredet Magyarország
Műfajpunk, Oi!, hardcore
Tagok
Nagy Levente
Volincsák Ákos
Járóka Dániel
Kukor Tamás
Korábbi tagok
Berki Zsolt †
Ekk Róbert†
Kustos László
Ollé Iván

Az Elit Osztag weboldala
SablonWikidataSegítség

Az Elit Osztag, egy a nyolcvanas évek közepe óta működő magyar punk együttes, amely a komá

Történet

Korai évek

Az Elit Osztag 1983-ban alakult,[1] de gyakorlatilag 1985-től működő punkzenekar, amely az 1987-es "süttői Punkfesztiválon" való fellépése után vált országosan ismertté. Első hanganyaguk, a Demo '86 soha nem került kereskedelmi forgalomba. Mint minden korai punkzenekar, az Elit Osztag sem volt a kommunista rendszer "kedvence" elsősorban a fanyar humorú, erősen politizáló szövegei miatt.

A kilencvenes évek

Az Elit Osztag a kilencvenes évek közepén elkészítette, az "Élettől keletre" című anyagát, de az együttes nem sok koncertet adott ezekben az években. A kevés élő fellépés és kényszerű tagcserék sem befolyásolták a zenekar működését, egészen a gitáros, Berki Zsolt 2004-ben történt halálos autóbalesetéig. Ezt követően a zenekarra csend borult.

2005 után

Másfél évvel a tragikus baleset után, 2005 decemberében az A38 Hajó színpadán tért vissza a zenekar újra a csendből a régi töretlen hévvel. Ekk Róbert 2007 tavaszán kilépett a zenekarból, helyét Ollé Iván vette át. A 2007 augusztus végén megjelent, A Nagy Rendszermártás című lemezüket a zenekar már vele vette fel. 2011-ben az Elit Osztag, a nagy múltú budapesti C.A.F.B. és az "Utolsó Alkalom" zenekarok közreműködésével közös lemezt készített.

Tagok

  • Nagy Levente – ének
  • Volincsák Ákos – gitár
  • Járóka Dániel – dob
  • Kukor Tamás – basszusgitár

Diszkográfia

Jegyzetek

További információk