Édesapja Dvornikovich Miklós régi horvát nemesi családból származik. Királyi kancelláriai registrator és pecsétőr. Édesanyja Rudnay Judit, aki 1668-ban – immár özvegyként – az udvari kamarától megveszi a Liptó vármegyei Teplát a hozzá tartozó részbirtokokkal, majd arra másik fiával, Jánossal együtt királyi adományt nyer, innen veszi ez ág az előnevet, majd később Nyitra vármegyében is birtokot szerez.[2]
Életpályája
Nagyszombatban, majd a zágrábi káptalan segítségével a bolognai egyetemen tanult. Jogi doktor. Hazatérve Nagyszombatban az akadémia jogtanára, 1672-től győri kanonok. A káptalani rangsorban: mesterkanonok (1672–77), komáromi főesperes (1677–84), éneklőkanonok (1684–86), olvasókanonok (1686–87), nagyprépost (1687–99). Általános püspöki helynök Széchényi György mellett 1684-től.[3] 1672-89-ig felsőörsi prépost, 1679-1705-ig türjei prépost.[4] 1685-ben Keresztély Ágost győri püspök megbízásából elvégzi az egyházmegye látogatását.[5] 1687. március 1-től csanádi címzetes püspök. Az egyházmegyében folyó hadműveletek miatt székét nem foglalhatta el; a ferencesekre bízta a világi papok nevelését is. 1689-től királyi kancellár,[6] 1689. március 25-től váci megyés püspök.[7]
Püspöki tevékenysége
Dvornikovich Mihály címere
Amíg Győrött lakott, Terenyei Bendő István volt a helynöke, aki 1697 júliusában 22 plébánián tartott canonica visitatiót. Győrből való távozása előtt 1699. június 20-án Vácott a domonkosoknak kolostort alapító levelet állított ki. A nyár folyamán Vácra költözött.[4] Győri kanonoki stallumáról 1699. július 4-én mondott le.[3]
A feljegyzések szerint a városban alig talált 20 katolikust.[8] Kérésére a király 1700-ban visszaállította a török alatt elpusztult káptalant.[4] A káptalan tagjai között Prépostnak Berkes Andrást, olvasókanonoknak Szécsényi Ferencet, őrkanonoknak Újfalusy Tóbiást nevezte ki.[9] Választásának helyességét az is bizonyítja, hogy Berkes András ezt követően összesen négy püspöknek volt helynöke és nélkülözhetetlen munkatársa.[10]
Dvornikovich megkezdte az egyházmegye anyagi viszonyainak rendezését.[4] Ennek keretében pl. a nevében eljáró Vörös Mihály provizor 1695. június 14-én tiltotta el Kerepes lakóit és másokat Pusztatarcsa prédium jogtalan használatától.[11] Kevesebb sikerrel járt a kalocsai érsekkel folytatott vitája: Klimó, Pataj, Vadkert és Martonos Solt megyei települések ugyanis a kalocsai érseknek fizettek tizedet. Dvornikovich 1700-ban panaszt tett Kollonich Lipót esztergomi érseknél ez ellen, arra hivatkozva, hogy a települések a váci egyházmegyéhez tartoztak. Az ügy az 1751-es országgyűlés elé került,
amely Klimó György pécsi püspököt bízta meg a kivizsgálással. A települések végül a kalocsai érsekséghez kerültek.[12]
Új plébániákat is alapított.[13] Székesvárosa újjáépítéséhez is hozzáfogott. Elődje, Balogh Miklós hagyatékából[14] 1699-ben újjáépíttette a Szent Mihály-templomot és pompás berendezéssel látta el.[15] Támogatta a pesti (1700) domonkos rendház létesítését is.[16]
A kultúra iránt érdeklődését mutatja, hogy Telekessy István egri püspökkel együtt 1700-ban megtekintette az egri jezsuiták egyik iskoladrámáját.[17]
Az 1702-ben – I. Lipót parancsára – megkezdett, a megyés püspöknek a helyettese által végzett vizitációja arra irányult, hogy a plébániák helyzetét felmérve, az igényeknek megfelelően újra tudja szervezni az egyházmegye lelki életét.[18]
A Rákóczi-szabadságharc azonban félbeszakította munkáját. 1704-ben elhagyta Vácot, helynökének Berkes András nagyprépostot kinevezve[19] és visszaköltözött Győrbe.
Utóélete
Végrendeletében nagyobb összeget hagyott a bolognai egyetemre, a zágrábi káptalanra és rohonci rokonaira.[3]
Spangar András jezsuita szerzetes Magyar Krónikájában "nagyértelmű tudós embernek" nevezte.[20] A Pallas Nagylexikon Vác török utáni újjáépítőjeként méltatta.[21]
Jegyzetek
↑Egyes források szerint 1706. augusztus 29-én hunyt el (Magyar katolikus lexikon.ISBN 963-361-626-3), más források alapján a fenti adat valószínűsíthető.
↑Magyar katolikus lexikon.ISBN 963-361-626-3. Fallenbüchl Zoltán viszont 1686-89 között alkancellárként ismeri csupán. (Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai. Mecenas, 1988. 102. 122.)
