A Don’t Start Now egyöntetűen pozitív fogadtatásban részesült, sok kritikus kiemelte, hogy jelentős fejlődés fedezhető fel benne Lipa hangzását és vokálját illetően. Dicsérték még azért is, hogy az 1980-as évek és a diszkó stílus hangzását választották a dalhoz, amivel sikerült kitűnnie az akkortájt megjelent többi popzenei kiadvány közül. A 63. Grammy-gálán három kategóriában is jelölték: az év felvétele, az év dala és a legjobb szóló popénekes teljesítményért. A dal a második helyig jutott a brit kislemezlistán és a Billboard Hot 100-on is; az Egyesült Államokban így sikerült felülmúlnia Lipának a New Rules című slágerét. Az Egyesült Királyságban a hatodik legtovább top 10-es dal lett a kislemezlista történetében, és rekordot döntött abban a tekintetben, hogy a legtovább első tíz között szereplő dal lett, mely sosem került a lista csúcsára.
Úgy tartják, hogy a Don’t Start Now lehetett a diszkó stílus feléledésének előfutára 2020-ban, mivel a downtempo, urban-stílusú zenék dominálták elsősorban a mainstream piacot. A dalhoz készült videóklipet Nabil Elderkin rendezte, és Brooklynban forgatták. A klipben Lipa egy zsúfolt szórakozóhelyen és egy álarcosbálban látható. A dal népszerűsítésére Lipa számos televíziós műsorban és díjátadón előadta a dalt, köztük a 2019-es MTV Europe Music Awardson, a 2019-es American Music Awardson és a 2019-es Mnet Asian Music Awardson is. A számhoz kiadott számos remix közül kiemelkedik az Live in L.A. Remix, mely egy 19 főből álló élő zenekarral készült, és Daniel Carberry rendezésében videóklipet is mutattak be hozzá.
↑שירים מובילים – רדיו – בינלאומי (héber nyelven). Media Forest. [2020. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 31.)Note: On the page, select "2019" and "46 10-11-19 16-11-19" in the drop-down archive and then select the second "שירים מובילים – רדיו – בינלאומי" tab to obtain the corresponding chart.
↑"SNS IFPI" (szlovák nyelven). Hitparáda – Radio Top 100 Oficiálna. IFPI Czech Republic. Megjegyzés: a keresésnél válaszd ki a 202010 hetet!.
↑"SNS IFPI" (szlovák nyelven). Hitparáda – Singles Digital Top 100 Oficiálna. IFPI Czech Republic. Megjegyzés: a keresésnél válaszd ki a 201945 hetet!.
↑ARIA Top 100 Singles for 2020. Australian Recording Industry Association. [2021. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 15.)
↑Topplista – årsliste | Single 2020 (norvég nyelven) (Click on "Singel 2020" to see the year-end listings). IFPI Norway. [2021. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 19.)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Don't Start Now című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
This is a list of destroyers of the Netherlands navy. Pre World War II Wolf class Wolf Fret Bulhond Jakhals Hermelijn Lynx Vos Panter World War II Evertsen Admiralen class Van Ghent (ex-De Ruyter) Evertsen Kortenaer Piet Hein Van Galen Witte de With Banckert Van Nes Isaac Sweers Gerard Callenburgh class Gerard Callenburgh (commissioned as the German ZH1) Isaac Sweers Tjerk Hiddes (never completed) Philips Van Almonde (never completed) British N-class class Tjerk Hiddes (ex-Noble) Van Galen (...
Часть серии статей о Холокосте Идеология и политика Расовая гигиена · Расовый антисемитизм · Нацистская расовая политика · Нюрнбергские расовые законы Шоа Лагеря смерти Белжец · Дахау · Майданек · Малый Тростенец · Маутхаузен ·&...
Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2023. Daftar ini belum tentu lengkap. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkannya. Berikut adalah daftar museum di Provinsi Kepulauan Bangka Belitung[1] Bangka Barat Museum Timah Indonesia - Muntok, Muntok Belitung Museum Tanjungpandan, Ta...
County in Kansas, United States County in KansasButler CountyCountyButler County Courthouse in El Dorado (2011)Location within the U.S. state of KansasKansas's location within the U.S.Coordinates: 37°47′N 96°50′W / 37.783°N 96.833°W / 37.783; -96.833Country United StatesState KansasFoundedAugust 25, 1855Named forAndrew Pickens ButlerSeatEl DoradoLargest cityAndoverArea • Total1,447 sq mi (3,750 km2) • Land1,430...
« Proust » redirige ici. Pour les autres significations, voir Proust (homonymie). Marcel ProustMarcel Proust vers 1895, par Otto Wegener.BiographieNaissance 10 juillet 187116e arrondissement de ParisDécès 18 novembre 1922 (à 51 ans)16e arrondissement de ParisSépulture Cimetière du Père-Lachaise, tombe de Marcel Proust (d)Nom de naissance Valentin Louis Georges Eugène Marcel ProustNationalité françaiseFormation École libre des sciences politiquesUniversité de Paris...
For other uses, see Goulburn (disambiguation). City in New South Wales, AustraliaGoulburnNew South WalesGoulburn city centreGoulburnCoordinates34°45′17″S 149°37′7″E / 34.75472°S 149.61861°E / -34.75472; 149.61861Population24,565 (2021)[1]Established1833Postcode(s)2580Elevation642 m (2,106 ft)Location 195 km (121 mi) SW of Sydney 90 km (56 mi) NE of Canberra 83 km (52 mi) E of Yass 71 km (44 mi) ...
Protes terhadap perlakuan pemerintahan Presiden Soeharto terhadap Timor Timur di Belanda, 1986. Hak menentukan nasib sendiri (bahasa Inggris: right to self-determination) adalah hak setiap orang untuk ara bebas menentukan kehendaknya sendiri, khususnya dalam hal prinsip mengenai status politik dan kebebasan mengejar kemajuan di bidang ekonomi, sosial, serta budaya. Kepentingan akan menentukan nasib sendiri, oleh sebab itu terletak pada adanya kebebasan dalam membuat pilihan.[1] Na...
State v. ChauvinPengadilanPengadilan Distrik Yudisial Keempat MinnesotaNama lengkap perkaraState of Minnesota v. Derek Michael Chauvin Diajukan untuk sidang29 Mei 2020Diputuskan20 April 2021 (2021-04-20)PutusanDerek Chauvin dinyatakan bersalah atas ketiga tuduhanPenuntut umumKeith Ellison (Jaksa Agung)[1][2]Erin Eldridge[2]Jerry Blackwell[2]Matthew Frank (memimpin)[2]Steve Schleicher[2]Kuasa pembelaEric NelsonSitasi27-CR-20-12646Peraturan p...
Legal recognition of same-sex relationships in Europe Laws regarding same-sex partnerships in Europe¹ Marriage Civil union Limited domestic recognition (cohabitation) Limited foreign recognition (residency rights) Unrecognized Constitution limits marriage to opposite-sex couples ¹ May include recent laws or court decisions that have not yet entered into effect. vte Countries performing civil unions in Europe ...
Antonio OngaroPortrait d'Antonio Ongaro en couverture d'une édition d’Alceo de 1819BiographieNaissance Vers 1560VeniseDécès 1599ValentanoFormation Université de PadoueActivité Poètemodifier - modifier le code - modifier Wikidata Antonio Ongaro (Venise vers 1560[1],[2],[3] — Valentano, 1593) est un poète et dramaturge italien de la fin de la Renaissance. Un des imitateurs du Tasse, dans le genre pastoral, il passa plusieurs années de sa courte vie au service des Farnèse à leur co...
Cet article est une ébauche concernant un boxeur kazakh. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Yermakhan Ibraimov Fiche d’identité Nom de naissance Yermakhan Ibraimov Nationalité Kazakhstan Naissance 1er janvier 1972 (52 ans)Taraz, Kazakhstan Taille 1,80 m (5′ 11″) Catégorie Poids super welters Palmarès Titres amateurs Champion olympique aux Jeux de Sydney en 2000 et médaill�...
Traditional Jewish religious itinerant preacher For other uses, see Maggid (disambiguation). The prophet Daniel, with a maggid behind, from Die Bücher der Bibel, by Ephraim Moses Lilien. While the term maggid is frequently used to refer to an itinerant Jewish preacher, in Jewish esoteric traditions a maggid is an angelic teacher; a spirit guide. A maggid (Hebrew: מַגִּיד), also spelled as magid, is a traditional Jewish religious itinerant preacher, skilled as a narrator of Torah and r...
Negotiations for the UK's withdrawal from the EU This article needs to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (June 2023) This article may require copy editing for grammar, style, cohesion, tone, or spelling. You can assist by editing it. (June 2023) (Learn how and when to remove this message) This article is about negotiations for the withdrawal of the United Kingdom from the European Union, 2017–2019. For the negotiations in 20...
Dieser Artikel behandelt den Inselstaat. Zur gleichnamigen Sprache siehe Fidschi (Sprache); zur Verwendung als Schimpfwort siehe Fidschi (Schimpfwort). Republik Fidschi Matanitu ko Viti (Fidschi)फ़िजी गणराज्य / Fijī Gaṇarājya (Fidschi-Hindi)Republic of Fiji (englisch) Flagge Wappen Wahlspruch: Rerevaka na Kalou ka doka na Tui(Fidschi: für „Fürchte Gott und ehre den König“) Amtssprache Fidschi, Fidschi-Hindi und Englisch Hauptstadt Suva Staats- und...
Method of language teaching This article is about the language-teaching approach. For the jazz album, see In a Silent Way. A Silent Way classroom with teacher and students working on English The Silent Way is a language-teaching approach created by Caleb Gattegno that makes extensive use of silence as a teaching method. Gattegno first described the method in 1963, in his book Teaching Foreign Languages in Schools: The Silent Way.[1] Gattegno was critical of mainstream language educati...