1954–1959 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) Mérnöki Karán tanult. 1959-ben a Szegedi VIZIG belvízvédelmi csoportjában és a hódmezővásárhelyi szakaszmérnökségen kezdett dolgozni. 1959-től a Magyar Hidrológiai Társaság tagja volt. 1961–2010 között a Vituki kutatója és tudományos főmunkatársa volt. 1962–1968 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar hallgatója volt; okleveles alkalmazott matamatikus lett. 1960–1965 között a II. Országos Vízgazdálkodási Keretterv résztvevője volt. 1971-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen egyetemi doktor lett. 1982-ben Madridban elvégezte a Nemzetközi Hidrológiai Továbbképző Tanfolyamot. 1985–1993 között a Magyar Hidrológiai Társaság vízgazdálkodási szakosztályának elnöke volt. 1992–2010 között az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Program és a WMO Operatív Hidrológiai Program magyar nemzetközi bizottságának titkára volt. 2006–2014 között a Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj Bíráló Bizottságának elnöke volt. 2012-től a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottságnak tagja volt. 2013-tól a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja.
Kutatási területe a felszíni vizek hidrológiája, a hidrológiai statisztika, a tározók hidrológiája, a vízgazdálkodási mérleg, a szimulációs modellek, a belvízkárok és az éghajlatváltozás.
Családja
Szülei: Domokos J. Róbert és Vargha Janka voltak. 1960-ban házasságot kötött Gombosi Mária (1935–) alkalmazott matematikussal.[4] Két fiuk született: Domokos Gábor (1961) építészmérnök és György (1963) alkalmazott matematikus.
Művei
A vízgazdálkodási mérleg (1972)
Water Management Planning (1972)
Theory of Water Restriction (1974)
A vízkészlet-gazdálkodás alapjai (1975)
Vízkészlet-gazdálkodási rendszerek modellezése (1975)
Hydrology of Reservoirs (1987)
P. Paleocapa e la regolazione del Tibisco (1990)
Long-Term Water Balances for Subcatchments and Partial National Areas in the Danube Basin (1990)
Hydrology of Surface Waters (1990)
Stochastic Concomitance of Water Resources and Needs (1991)
The Danube Monograph and FREND: Comparison of Two Approaches (1993)
Ismereteink az esetleges éghajlatváltozásról és annak hidrológiai-vízgazdálkodási következményeiről (1995)
Teoria del lato quantitativo del bilancio integrato per la gestione delle acque (1995)
Segédletek a kisvízi események paramétereinek becslésére (1996)
Hydrologische Monographie des Einzugsgebietes der Oberen Raab (1997)
A Duna-vízgyűjtő ősvízrajza (1999)
A Duna-vízgyűjtőbeli országok hidrológiai együttműködésének három évtizede (2001)
Még egyszer a simuló eloszlásfüggvények misztifikálásáról (2002)
Die von Ungarn aus koordinierte Periode der Donau-hydrologen (2006)
Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerkesztette: Szluka Emil, Schneider László. Budapest, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1988.
Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás; 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.
Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who.