PROFILPELAJAR.COM

Dodó
	Természetvédelmi státusz
	Kihalt; Kihalás ideje: késő 17. század;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Öregrend:	Neoaves;
Csoport:	Columbea;
Csoport:	Columbimorphae;
Rend:	Galambalakúak (Columbiformes);
Család:	Dodófélék (Raphidae);
Nem:	Raphus ; Brisson, 1760
Faj:	R. cucullatus;
Tudományos név
	Raphus cucullatus; Linnaeus, 1758
Szinonimák
	Struthio cucullatus Linnaeus, 1758; Didus ineptus Linnaeus 1766;
Elterjedés
	Korábbi elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Dodó témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Dodó témájú médiaállományokat és Dodó témájú kategóriát.

A dodó^[1] (gyakran Mauritius szigeti dodó, mauritiusi dodó, remetegalamb, dodógalamb vagy ritkábban dronte-madár) (Raphus cucullatus) a madarak (Aves) osztályába, azon belül a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe és a dodófélék (Raphidae) családjába tartozó röpképtelen kihalt faj. Az ember által kipusztított állatfajok jelképe.

Előfordulása

Az Indiai-óceán területén lévő Mauritius szigetén élt.

Megjelenése

A dodók viszonylag nagy, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 62,6–75 centiméter, a tömegük pedig 10,6–17,5 kg körül lehetett.^[2]^[3]^[4]^[5] Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábuk és zsíros fartájékuk^[forrás?] volt.

Életmódja

A dodók életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Annyi biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel, illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két tojást költöttek ki a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.

Kialakulása

A maradványokban fellelt mitokondriális DNS cytochrome b és 12S rRNS szakaszainak vizsgálata szerint a dodók ősei nem a közelebbi Afrikából, hanem a távolabbi Délkelet-Ázsiából érkeztek. A molekuláris elemzés kimutatta, hogy a dodó és legközelebbi rokona, a szintén kihalt Rodriguez-szigeti galamb vagy remetegalamb egy közös, galambszerű ősből fejlődött ki az izolált gigantizmus(wd) révén. Legközelebbi rokonaik ma a Délkelet-Ázsiában élő sörényes galamb (Caloenas nicobarica), az új-guineai koronásgalambok (Goura spp.) és Szamoa szigetvilágának fogasgalambja (Didunculus strigrirostris).

Korábban dodónak vélték az úgynevezett „réunioni remetegalambot” is, melyet portugál tengerészek fedeztek fel 1613-ban Réunion szigetén. Erről a madárról kevés információval rendelkezünk, azt leszámítva, hogy többnyire fehéres színű volt. A madár csontjait csak a 20. században találták meg, és ekkor kiderült, hogy valójában egy íbiszféle volt. Ekkor a Borbonibis latipes nevet kapta. Később átértékelték rendszertani helyét, és az íbiszek (Threskiornis) nembe sorolták át Threskiornis solitarius néven. A fehér színű „réunioni dodó” tehát valójában sohasem létezett.

A dodó tehát nem rokona más röpképtelen madaraknak, mint például az afrikai struccféléknek, a dél-amerikai nanduféléknek, az ausztráliai emuféléknek, az új-guineai kazuárféléknek, az új-zélandi kiviféléknek, valamint a már kihalt moa- (Új-Zéland) és elefántmadár-féléknek (Madagaszkár).

Felfedezése, kihalása

Mauritius szigetét feltehetően már a 10. századi arab és maláj hajósok is ismerték, és 1505-ben portugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a sziget faunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikor holland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre 1638-ban, mivel azt támaszpontként használták a Távol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodók a század végére, 1690-re kipusztultak.^[6]

Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak nem futottak el a partra szálló hajósok elől. Szórványos híradások szerint a fűszerkereskedő hajók matrózai sokszor furkósbottal öldösték le őket, hogy élelemhez jussanak.

Kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (például disznók, kutyák, makákók) és patkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait. Hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták, és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.

A különös formájú állat felkeltette a korabeli európaiak érdeklődését, ezért sok példányt Nyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, illetve múzeumokba kerültek.

Az irodalomban

Szerepel Lewis Carroll: Alice Csodaországban című regényében (A magyar fordításban Strucc)
A dodó kihalása fontos szerepet játszik Douglas Adams Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája című regényében.
Szerepel Jasper Fforde Thursday Next regényeiben.

Filmekben

A Kalózok! – A kétballábas banda című filmben a főszereplő kalózok kabalamadara volt,
A Jégkorszak című filmben egy dinnye megvédése miatt az utolsó három tojó is elpusztult, ezzel a faj a kihalás szélére került

Jegyzetek

↑ Egyszerűen dodónak hívja a Természettudományi lexikon, a Környezet- és természetvédelmi lexikon, valamint a Magyar nagylexikon .
↑ The Dodo and the Solitaire: A Natural History. Bloomington (US): Indiana University Press (2013. december 1.). ISBN 978-0-253-00099-6
↑ Hume, J. P.; Walters, M.. Extinct Birds. London: A & C Black, 134-136. o. (2012). ISBN 978-1-4081-5725-1
↑ Kitchener, Andrew C. (1993. augusztus 1.). „Justice at last for the dodo”. New Scientist, 24. o.
↑ Brassey, C.A.; O'Mahoney, T.G.; Kitchener, A.C.; Manning P.L.; Sellers W.I. (2016). „Convex-hull mass estimates of the dodo (Raphus cucullatus): application of a CT-based mass estimation technique”. PeerJ 4, e1432. o. DOI:10.7717/peerj.1432. ISSN 2167-8359. PMID 26788418. PMC 4715441.
↑ Élet és Tudomány, LXVII. évf. 30. sz. 944. o. 2012.

Források

Kitchener, Andrew C. (1993. augusztus 1.). „Justice at last for the dodo”. New Scientist, 24. o.
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. október 31.)
Farkas Henrik: Egyszervolt állatok, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986. 8. p. ISBN 963-11-3906-9 (Búvár Zsebkönyvek sorozat)
National Geographic Channel: Állatok a múltból: a dodógalamb (dokumentumfilm)
Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6