Differenciálszámítás

Egyváltozós függvényrajz (feketével), és ennek érintője (vörössel) a piros körrel jelzett pontban. Az érintő meredeksége megegyezik az adott pontban számított deriválttal. A képen az érintő lejt, így az itteni derivált egy negatív szám

A differenciálszámítás a matematikai analízis egyik legfontosabb módszere. Azt vizsgálja, hogy a (valós vagy komplex értékű) függvények hogyan változnak néhány (esetleg az összes, de legalább egy) független változó változására. Ennek jellemzésére a differenciálszámítás elsődleges fontosságú fogalma, a derivált szolgál.

Egyváltozós valós-valós függvénynél (valós számokhoz valós számokat rendelünk, síkban többnyire ábrázolható) a pontbéli derivált egyenlő az adott pontban húzott érintő meredekségével (kivétel ez alól az inflexiós pont). Általánosságban egy függvény deriváltja megmutatja az adott függvény tárgyalt pontjában való legjobb lineáris közelítését.

A derivált megkeresésének folyamatát nevezzük differenciálásnak. Bizonyítható, hogy a differenciálás az integrálás inverz művelete.

A differenciálszámítást a természettudományok túlnyomó részében használjuk. Például a fizikában egy testre vonatkozó helyvektor időfüggvényének idő szerinti első deriváltja a sebesség. Newton második mozgási törvénye értelmében egy adott testre ható erővektorok algebrai összegének időfüggvénye egyenlő a testre vonatkozó impulzusvektor időfüggvényének idő szerinti első deriváltjával. A kémiában a reakcióidőket, az operációkutatásban a gazdaságosságokat, a játékelméletben megfelelő stratégiákat lehet meghatározni vele stb.

A deriváltakat gyakran függvények extrémumainak meghatározására is alkalmazzuk. Függvényegyenletek is tartalmazhatnak deriváltakat, ezeket differenciálegyenleteknek nevezzük. Sok jelenségét le tudunk írni a differenciálszámítás alkalmazásával, általában azokat, melyek folytonos mozgással vagy változásokkal modellezhetőek.

A deriválási tételek, szabályok, tulajdonságok és ezek általánosításai megjelennek még a komplex analízisben, a függvényanalízisben, a differenciálgeometriában, az absztrakt algebrában is, illetve mind az elméleti, mind az alkalmazott természettudományok további területein.

A derivált

  • Az alábbiakban csakis kizárólag egyváltozós, valós explicit függvények differenciálásával fogunk foglalkozni.

Legyen x és y valós szám, és y legyen x függvénye, tehát y = f(x). Az egyik legegyszerűbb függvény a lineáris függvény. Ennek képe egy egyenes. Ekkor y = f(x) = m x + c, ahol m és c valós számok. Itt m határozza meg f(x) meredekségét, c pedig azt, hogy f(x) hol metszi az y tengelyt (leggyakrabban ezt vertikális tengelyként ábrázoljuk). Könnyen belátható, hogy . A Δ a görög delta betű, jelentése itt: "változás". Mivel y + Δy = f(x+ Δx) = m (x + Δx) + c = m x + c + m Δx = y + mΔx, ebből következik, hogy Δy = m Δx.

Bár ez csak lineáris függvényekre igaz, folytonos f függvényt közelíthetünk lineáris függvénnyel.

Elemi függvények deriváltjai

Tételezzük fel, hogy f(x) függvény az értelmezési tartomány egészén folytonos, tehát nincs szakadása, továbbá differenciálható.

Alapfüggvény típusa Általános jelölése (elsőrendű) Deriváltja
Konstans függvény
Lineáris függvény
Hatványfüggvény
Szinusz trig.m.fv.
Koszinusz trig.m.fv.
Exponenciális függvény
Logaritmus függvény

Inverz- és egyéb további függvények deriváltjairól a Derivált szócikkben olvashatsz.

Differenciálási szabályok

Vannak olyan összetett függvények, melyek nem lettek külön megemlítve az elemi függvények deriváltfüggvényei között. Ezek például a két függvény hányadosából előállított függvények. Összetett függvények differenciálásához szükségesek a következő szabályok:

miszerint, két függvény összegének deriváltján az egyik függvény deriváltjának, valamint a másik függvény deriváltjának összegét értjük.

tehát, bármely függvény "szorzó-konstansa" kivihető a deriváltjel alól (melyek az integrálási azonosságokhoz hasonlóan adódnak).

vagyis, azt mondhatjuk, hogy két függvény szorzatának deriváltja az egyik függvény deriváltjának és a másik függvény szorzatának, valamint az egyik függvény és a másik függvény deriváltjának szorzatának összegével egyenlő.

avagy, két függvény hányadosának deriváltján (a két függvény szorzatának deriváltjából kiindulva) az egyik függvény deriváltjának és a másik függvény szorzatának, valamint az egyik függvény és a másik függvény deriváltjának szorzatának különbségének és a második függvény négyzetének hányadosával egyenlő.

  • (láncszabály)

azaz, két függvény kompozíciójának deriváltja az első függvény deriváltjának a második függvény értékén, és a második függvény deriváltjának szorzatával egyenlő.

A differenciálszámítás gyakorlati alkalmazása

Analízis

Legyen adott az harmadfokú függvény. Elemezzük ezt a függvényt az alábbi szempontok alapján:

  • Függvénytípus meghatározása (a függvénycsalád definiálása)
  • Értelmezési tartomány
  • Értékkészlet
  • Zérushely(ek)
  • Határérték
  • Szélsőértékek (extrémumok)
  • Monotonitás
  • Inflexiós pont(ok)
  • Konvexitás
  • Sajátos függvényvonások: paritás (és szimmetria), aszimptoták.

Függvénytípus: Egyváltozós explicit, algebrai és harmadfokú függvény.

Értelmezési tartomány:

Értékkészlet:

Zérushely(ek):

A zérushelyek megállapításához meg kell oldanunk a következő harmadfokú egyenletet:

(kiemeltünk 'x'-et)

Ebből a megoldások: és

Határérték(ek):

(tehát a függvénynek az értelmezési tartomány egészén nincs határértéke /az intervallumon/.)

Extrémumok (lokális szélsőértékek):

Bármely függvény (lehetséges!) szélsőértékeinek helyét a függvény első deriváltjának zérushelye(i) adja:

Hogy melyik x lesz a minimum és maximum hely, azt az f(x)-be történő behelyettesítés után kapott érték után tudjuk egyértelműen eldönteni (a kapott x-eket helyettesítsük be f(x)-be!):

Tehát:

Így: .

Ha az első derivált 0, még mindig elképzelhető, hogy a függvénynek azon a helyen nincs sem lokális minimuna, sem lokális maximuma, például a függvény deriváltja a 0 helyen: , pedig nincs szélsőérték.

Monotonitás:

A monotonitás meghatározásához többféle kalkulus módszert és/vagy tételt alkalmazhatunk, mi azonban használjuk fel azt, hogy az extrémumok meghatározása után vagyunk és tudunk következtetést mondani a függvény egyszerűsége miatt a függvény monotonitására. A páratlan kitevős algebrai függvény grafikonja és a lokális szélsőértékek miatt:

f(x) függvény extrémumai (x):

és , tehát tekintsük ezen pontok halmazait monotonitás szempontjából:

  • Az f(x) függvény szigorúan monoton növekvő az intervallumon
  • Az f(x) függvény szigorúan monoton csökkenő ugyanezen valós számhalmaz komplementerén, azaz:

Inflexiós pontok (konvexitás határok): Bármely függvény inflexiós pontja(i)nak helyét a függvény második deriváltjának zérushelye(i) adja meg:

Az inflexiós pont (IP) koordinátái: .

Figyeljünk arra, hogy inflexiós pont sem mindig létezik, csak ha , tehát a harmadik deriváltnak zérustól különbözőnek kell lennie. Vannak azonban olyan esetek, amikor ennek ellenére mégis van zérushelye a függvénynek (pl. az , mivel e függvény inflexiós pontja: ).

Konvexitás:

Az inflexiós pontnak és a függvény grafikonjának megsejtésének köszönhetően megmondhatjuk, hogy a függvény hol konvex, illetve konkáv:

  • Az f(x) függvény konvex az x ∈ ]-∞ ; -16/6 [ intervallum egészén;
  • Az f(x) függvény konkáv az x ∈ ]-16/6 ; +∞ [ intervallum egészén.

Koordinátageometria

Lineáris közelítés: Legyen adott f függvény. Ekkor f-nek az x0 abszcisszájú pontjába húzható érintőjének egyenlete: y = f(x0)+f'(x0)(x-x0). Tekintsük az f(x)=x² algebrai polinom függvényt, valamint x0=4 pontját. Ekkor f-nek az x0 abszcisszájú pontjába húzható érintő egyenes egyenlete esetünkben: y = 16 + 8(x-4), azaz: 8x - y = 16. Megj.: minden lineáris és konstans függvény érintője önmaga (∀x∈R-ben)

Simulókör egyenlete:

Ívdifferenciál kiszámítása. A függvények differenciáljának definícióját felhasználva: r = √1+y'².

Differenciálegyenletek

Differenciálegyenletek megoldása és megoldhatósága, nevezetes és közönséges differenciálegyenletek és problémák.

Egyéb analitikus területek

Középérték tétel: Legyen adott az f függvény, amelyre teljesül, hogy folytonos az [a, b] intervallumon, valamint differenciálható az ]a, b[ intervallumon. Ekkor ∃c∈]a, b[, hogy azt mondhatjuk: [f(b)-f(a)]:(b-a) = f'(c).

Függvények közelítő értéke: Legyen adott f függvény, melynek x0 helyen vett helyettesítési értékét nem, vagy csak feltételesen, illetve legtöbbször csak hosszú munkával tudnánk kiszámítani. Ekkor az f(x0+t) helyettesítési értéket a differenciálszámítás tulajdonságát kihasználva felbontással úgy kapjuk, hogy: f(x0+t) = f(x0)+f'(x0)t (feltéve, hogy t minimális). Számítsuk ki f=√1000 értékét! Nyilvánvaló, hogy 1024-et könnyen meg tudjuk mondani kettő egész kitevős hatványaként: 210, mely 1000-hez kellően közeli környezetében van. Ekkor a képletet felhasználva: f(1024-24)=32+(1/2·32)·(-24) ≈ 31,62.

Források

  • Thomas, George B., Maurice D. Weir, Joel Hass, Frank R. Giordano. 3-4., Thomas-féle Kalkulus I., 2. kiadás (magyar nyelven), Typotex: Budapest (2006). ISBN 978 963 2790 114 

Read other articles:

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) The article's lead section may need to be rewritten. Please help improve the lead and read the lead layout guide. (August 2012) (Learn how and when to remove this template message) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be cha...

 

 

Jean Beausejour Informasi pribadiNama lengkap Jean André Emanuel Beausejour ColiqueoTanggal lahir 1 Juni 1984 (umur 39)Tempat lahir Santiago, ChiliTinggi 1,81 m (5 ft 11+1⁄2 in)[1]Posisi bermain SayapInformasi klubKlub saat ini Colo-ColoNomor 15Karier junior Universidad de Chile Universidad CatólicaKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2002 Universidad Católica 16 (3)2002–2003 U. de Concepción 30 (3)2004–2005 Servette 11 (1)2005 Grêmio 55 (7)2006 Gent...

 

 

Flávio MigliaccioMigliaccio pada 1971Lahir(1934-08-26)26 Agustus 1934São Paulo, BrasilMeninggal4 Mei 2020(2020-05-04) (umur 85)Rio Bonito, Rio de Janeiro, BrasilPekerjaanPemeran, sutradara, penulis naskahTahun aktif1958–2019 Flávio Migliaccio (26 Agustus 1934 – 4 Mei 2020) adalah seorang pemeran, sutradara dan penulis naskah asal Brasil. Ia tampil dalam lebih dari 90 film dan acara televisi antara 1958 dan 2019. Film tahun 1962 buatannya The Beggars masuk dalam...

Yus YunusLahir(1962-09-19)19 September 1962Sumenep, Jawa Timur, IndonesiaMeninggal25 Februari 2022(2022-02-25) (umur 59)PekerjaanpenyanyiPartai politikPartai Amanat Nasional (2019—2022)Karier musikGenredangdutInstrumenvokalTahun aktif1978-2022 Yus Yunus (19 September 1962 – 25 Februari 2022) adalah seorang penyanyi dangdut berkebangsaan Indonesia. Yus dikenal dengan beberapa lagu dangdut yang menggunakan bahasa Madura. Awal karier Yus Yunus berangkat dari keluarga peda...

 

 

Byzantine Greek artist (c. 1340 – c. 1410) For the Cretan icon painter, see Theophanes the Cretan. Theophanes the GreekVirgin and Child (Donskaya)Bornc. 1340Constantinople, Byzantine Empire(now Turkey)Diedc. 1410NationalityGreekMovementByzantine Iconography Theophanes the Greek (Russian: Феофан Грек, romanized: Feofan Grek; Greek: Θεοφάνης; c. 1340 – c. 1410) was a Byzantine Greek artist and one of the greatest icon painters of Muscovite ...

 

 

Peta Luksemburg Ini adalah daftar bandar udara di Luksemburg'. Lokasi ICAO IATA nama bandar udara Koordinat Kota Luksemburg ELLX LUX Bandar Udara Luxembourg Findel 49°37′35″N 006°12′41″E / 49.62639°N 6.21139°E / 49.62639; 6.21139 (Luxembourg) Medernach ELMD Medernach Ulmodrome (Lapangan Terbang Kitzebour Ultralight) [1] 49°47′19″N 006°14′27″E / 49.78861°N 6.24083°E / 49.78861; 6.24083 (Medernach/Kitzebour)...

Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak dari artikel ini. Untuk keterangan lebih lanjut, klik [tampil] di bagian kanan. Mengganti markah HTML dengan markah wiki bila dimungkinkan. Tambahkan pranala wiki. Bila dirasa perlu, buatlah pautan ke artikel wiki lainnya dengan cara menambahkan [[ dan ]] pada kata yang bersangkutan (lihat WP:LINK untuk keterangan lebih lanjut...

 

 

Peta Konstantinopel Bizantin Konstantinopel dilihat dari udara Konstantinopel (Yunani: Κωνσταντινούπολις Ko̱nstantinoúpolis, bahasa Latin: Constantinopolis, bahasa Turki Utsmaniyah: قسطنطینیه, bahasa Turki: Kostantiniyye; berarti Kota Konstantin) adalah ibu kota Kekaisaran Romawi, Kekaisaran Romawi Timur, Kekaisaran Latin, dan Kesultanan Utsmaniyah. Kaisar Konstantin Agung memindahkan ibu kota Kekaisaran Romawi dari kota Roma ke tempat ini pada 330 Masehi d...

 

 

Questa voce sull'argomento calciatori italiani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Roberto Tombolato Nazionalità  Italia Altezza 178 cm Peso 78 kg Calcio Ruolo Attaccante Carriera Giovanili  Padova Squadre di club1 1969-1973 Padova60 (12)1973-1974 Cesena5 (0)1974-1979 Arezzo75 (11)1979-198? Paganese? (?) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, p...

Alfred MargaineFonctionDéputé françaisBiographieNaissance 18 janvier 1870Sainte-MenehouldDécès 17 avril 1953 (à 83 ans)Indre-et-Loire ou SedanNationalité françaiseActivité Homme politiqueAutres informationsParti politique Parti républicain, radical et radical-socialistemodifier - modifier le code - modifier Wikidata Alfred Margaine est un homme politique français né le 18 janvier 1870 à Sainte-Menehould (Marne) et mort le 17 avril 1953 à Rochecorbon (Indre-et-Loire). Biogra...

 

 

Incident involving Jeff Bezos and Saudi Arabia Jeff Bezos in 2017 In January 2020, the FTI Consulting company claimed that in May 2018 with medium to high confidence the phone of Jeff Bezos had been hacked by a file sent from the WhatsApp account of the crown prince of Saudi Arabia, Mohammed bin Salman.[1][2] The Saudi Arabian embassy to the United States has denied the allegations.[3] Billionaire Jeff Bezos, the owner of The Washington Post newspaper and founder of th...

 

 

Municipal unit in Dibër, AlbaniaMaqellarëMunicipal unitMaqellarëCoordinates: 41°35′N 20°30′E / 41.583°N 20.500°E / 41.583; 20.500Country AlbaniaCountyDibërMunicipalityDibërPopulation (2011) • Municipal unit10,662Time zoneUTC+1 (CET) • Summer (DST)UTC+2 (CEST) Maqellarë (Macedonian: Макелари/Makelari or Макеларе/Makelare) is a village and a former municipality in the Dibër County, northeastern Albania. At ...

StromaeStromae agli NRJ Music Award del 2011 Nazionalità Belgio GenereHip houseElectro houseNew beatChanson Periodo di attività musicale2000 – in attività StrumentoVoce, batteria, pianoforte, tastiere EtichettaMercury, Because Music, Universal Music France Album pubblicati4 Studio3 Live1 Sito ufficiale Modifica dati su Wikidata · Manuale Stromae ([stʁomaj]), pseudonimo di Paul Van Haver (Etterbeek, 12 marzo 1985), è un cantautore, produttore discografico e...

 

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Западный округ. Западный внутригородской округ город Краснодар Дата основания 1936 год Дата упразднения 1994 Прежние имена Кагановичский, Ленинский районы Микрорайоны Дубинка, Черёмушки, Покровка Площадь 22[1]  км² Насе...

 

 

La Lituanie est une république parlementaire régie par la Constitution du 25 octobre 1992. Pouvoir exécutif Le Président de la République de Lituanie est élu au suffrage universel direct pour cinq ans. La Constitution Lituanienne dispose en outre que nul ne peut être élu Président de la République plus de deux fois consécutives. Le Premier ministre est nommé et révoqué par le Président avec l'approbation du Seimas, le Parlement lituanien. Les ministres sont nommés et relevés ...

密西西比州 哥伦布城市綽號:Possum Town哥伦布位于密西西比州的位置坐标:33°30′06″N 88°24′54″W / 33.501666666667°N 88.415°W / 33.501666666667; -88.415国家 美國州密西西比州县朗兹县始建于1821年政府 • 市长罗伯特·史密斯 (民主党)面积 • 总计22.3 平方英里(57.8 平方公里) • 陸地21.4 平方英里(55.5 平方公里) • ...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Papua merupakan salah satu pulau yang ada di Indonesia yang terletak di bagian Timur, yang memiliki ibukota Jayapura. Provinsi Papua bisa dikatakan sebagai salah satu provinsi terkaya di Indonesia dan memiliki luas wilayah hampir 3 kali luas wilayah Pu...

 

 

Административное деление Словении Топонимия Словении — совокупность географических названий, включающая наименования природных и культурных объектов на территории Словении. Структура и состав топонимии страны обусловлены её географическим положением, этнически...

Religion by country Africa Algeria Angola Benin Botswana Burkina Faso Burundi Cameroon Cape Verde Central African Republic Chad Comoros Democratic Republic of the Congo Republic of the Congo Djibouti Egypt Equatorial Guinea Eritrea Eswatini Ethiopia Gabon Gambia Ghana Guinea Guinea-Bissau Ivory Coast Kenya Lesotho Liberia Libya Madagascar Malawi Mali Mauritania Mauritius Morocco Mozambique Namibia Niger Nigeria Rwanda São Tomé and Príncipe Senegal Seychelles Sierra Leone Somalia South Afr...

 

 

1990 studio album by Bad ReligionAgainst the GrainStudio album by Bad ReligionReleasedNovember 23, 1990RecordedMay 1990StudioWestbeach Recorders, Hollywood, CaliforniaGenre Hardcore punk[1] melodic hardcore[2] Length34:56LabelEpitaphProducerBad ReligionBad Religion chronology No Control(1989) Against the Grain(1990) 80–85(1991) Against the Grain is the fifth album (and seventh release overall) by American punk rock band Bad Religion, released on November 23, 1990.&#...