Delta Leonis

Delta Leonis
A Delta Leonis baloldalt felül látható
A Delta Leonis baloldalt felül látható
Más jelölések68 Leo, AG +20 1243, BD+21 2298, FK5 422, GSC 1439-2479, HD 97603, HIP 54872, HR 4357, PPM 100996, SAO 81727, STT 573, BDS 5709, CCDM 11141+2032, IDS 11088+2104, WDS 11141+2031, NSV 5143[1]
Megfigyelési adatok
CsillagképOroszlán csillagkép
EpochaJ2000,0
Rektaszcenzió11h 14m 06,50142s[1]
Deklináció20° 31′ 25,3853″[1]
Távolság57,71[2] fé,
17,9[1] pc
Látszólagos fényesség2,53[1]
Abszolút fényesség1,321[2]
Színkép típusaA4V[1]
Változócsillag típusa0,03m delta Sct?[3]
Pályaadatok
Évi parallaxis0,05582 "[1]
Radiális sebesség-20,2[1]
Sajátmozgás
rektaszcenzióban0,14342"/év[1]
deklinációban-0,12988"/év[1]
Fizikai adatok
Tömeg2,2 M☉
Hőmérséklet
Felszín8350 K
Luminozitás24,64[2] L☉
Kor600-750 millió év
Forgási adatok
Forgási sebesség648 000 km/h
Radiális forgási sebesség 180 km/s[4][5]

A Delta Leonis (δ Leo, δ Leonis, Zosma) egy csillag az Oroszlán csillagképben. A Zosma név „csípőszorító”-t jelent az ókori görög nyelvben, utalva ezzel a csillag helyzetére az Oroszlán csípőjén.

Leírása

A Zosma közönséges fősorozatbeli csillag. A Napnál valamivel nagyobb és forróbb. Sokat tanulmányozott csillag, korát és méretét viszonylag pontosan ismerjük. A Napénál nagyobb tömege miatt élettartama rövidebb, mintegy 600 millió év múlva felfújódik és narancs- vagy vörös óriás lesz belőle, majd végül fehér törpévé alakul.

Kísérői

A delta Leonisnak az elmúlt másfél évszázad alatt három kísérőjét mérték. Mindhárom viszonylag távoli, így valószínűleg csak optikai párok.

  • A három közül a legfényesebb és legtávolabbi kísérőt Otto Struve mérte először, 1850-ben: látszó szögtávolsága (S) a főcsillagtól 180", pozíciószöge (PA) 346°, fényessége 8,6m; a pár betűjelzése AB. A kísérő száma a GSC-ben 1439 1307. A USNO nyilvántartásában 2007-ig 16 mérése van: az utolsó S=204" és PA=342°. A változás a főcsillag sajátmozgásából adódik, melynek következtében a pár szögtávolsága nő, pozíciószöge csökken. A 3 ívpercnél nagyobb szögtávolság következtében kis távcsövekkel is megfigyelhető.
  • Burnham amerikai csillagász sok fényes csillag mellett keresett halvány társat: így fedezte fel a 12,1m-s kísérőt 1879-ben, PA 44° felé 95,4" távolságban; a pár jelzése AC. A kísérő száma a GSC-ben 1439 1396. 2007-ben S=96,7"-et és PA=30°-ot mértek.
  • Andrew Daley speciális módszerrel nagyon nagy fényesség eltérésű csillagpárokat észlel.[6] Így talált rá 1999-ben az A és C között félúton a mindössze 13,3m fényességű D komponensre: S=46,6", PA=38°. Az AD párról azóta még egy mérés történt.[7]

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e f g h i j SIMBAD lekérdezés: Delta Leo
  2. ↑ a b c ESA 1997, The Hipparcos and Tycho Catalogues (ESA SP-1200) (Noordwijk: ESA)
  3. ↑ New Catalog of Suspected Variables
  4. ↑ Rotational velocities of A-type stars. III. Velocity distributions, SIMBAD
  5. ↑ Rotational velocities of A-type stars in the northern hemisphere. II. Measurement of v sin i, SIMBAD
  6. ↑ Journal of Double Star Observations. (Hozzáférés: 2011. október 30.)
  7. ↑ The Washington Double Star Catalog. [2009. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 2.)

További információk

  • Jim Kaler's Stars, University of Illinois: ZOSMA (Delta Leonis)
  • Star Names, Their Lore and Legend, Richard Hinckley Allen, New York, Dover, various dates