A Dandelions Ruth B. kanadai énekesnő dala, amely eredetileg a 2017-es Safe Haven című stúdióalbumának promóciós kislemezeként jelent meg. 2021 augusztusában újra kiadták „lassított és visszhangosított” feldolgozásban.[* 1]
Története
Az énekesnő elmondása szerint egy Sia Furlerrel készült interjú megnézését követően kezdett bele a dal megírásába.[1] Az interjúban Sia azt tanácsolta azoknak, akik zeneszövegeket szeretnének írni, hogy keressenek egy „szép szót”, és aköré kezdjenek írni egy dalt.[* 2] Ahogy Ruth fogalmaz:
Csak éppen néztem ki az ablakon, amikor megláttam egy pitypangot, és elkezdtem írni a dalt. [...] Emlékszem, akkor arra gondoltam, hogy a pitypang
[* 2] egy olyan szép szó. Írnom kéne köré.
– Ruth B. a
Nylon magazinnak adott interjújában
[2]
A dalt úgynevezett sleeper hitként tartják számon; bár kezdetben nem kapott különösebb figyelmet, a TikTokon való gyakori használata miatt jelentős nemzetközi sikereket ért el.[3]
Slágerlisták
Minősítések
Kiadási adatok és verziók
Megjegyzések
- ↑ a b A "slowed and reverbed", magyarul „lelassított és visszhangosított” zenetípus, amelyben az alkotó megváltoztatja a dal sebességét, gyakran kombinálva visszhanghatással az erős hangulat megteremtése érdekében. Ezt a dalt is ilyen verzióban adták ki újra.
- ↑ a b Az angol nyelvű címe a dalnak, a Dandelion magyarul pitypangot jelent.
Hivatkozások
- ↑ Love is the air with 'Dandelions' by Ruth B (angol nyelven). radyonatin.com. (Hozzáférés: 2022. október 20.)
- ↑ Ruth B Makes Her Long-Awaited Debut. (Hozzáférés: 2022. október 20.) „I was actually just looking out the window when I saw a dandelion, and I started writing the song. A couple weeks prior to that I had watched an interview with Sia about her songwriting process where she said, “One of the best ways to write is to pick a pretty word and write around that.” So I remember thinking, Wow, dandelion is a really pretty word. I should write around it.”
- ↑ Dandelions (angol nyelven). www.top-charts.com. (Hozzáférés: 2022. október 20.)
- ↑ The ARIA Report: Week Commencing 11 July 2022. Australian Recording Industry Association, 4. o. (2022. július 11.)
- ↑ "Ruth B Chart History (Canadian Hot 100)". Billboard.
- ↑ "Ruth B Chart History (Global 200)". Billboard.
- ↑ IFPI Charts. ifpi.gr . [2022. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 5.)
- ↑ Week 32 - IMI Charts. Indian Music Industry. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
- ↑ IRMA – Irish Charts. Irish Recorded Music Association. (Hozzáférés: 2022. május 7.)
- ↑ Top 20 Most Streamed International & Domestic Singles In Malaysia. Recording Industry Association of Malaysia. Recording Industry Association of Malaysia. (Hozzáférés: 2022. március 25.)
- ↑ "Dutchcharts.nl – Ruth B. – Dandelions" (holland nyelven). Single Top 100.
- ↑ Cusson, Michael: Philippines Songs April 23, 2022 (amerikai angol nyelven). Billboard , 2022. február 15. (Hozzáférés: 2022. április 19.)
- ↑ "Portuguesecharts.com – Ruth B. – Dandelions". AFP Top 100 Singles.
- ↑ RIAS Top Charts Week 13. Recording Industry Association (Singapore). [2022. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Local & International Streaming Chart Top 100 Week 24-2022. The Official South African Charts . Recording Industry of South Africa. (Hozzáférés: 2022. június 23.)
- ↑ Veckolista Singlar, vecka 7. Sverigetopplistan. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
- ↑ "Ruth B. – Dandelions – swisscharts.com". Swiss Singles Chart.
- ↑ "Official Singles Chart Top 100". Official Charts Company.
- ↑ "Ruth B Chart History (Bubbling Under Hot 100)". Billboard.
- ↑ "Ruth B Chart History (Adult Contemporary)". Billboard.
- ↑ "Ruth B Chart History (Adult Pop Songs)". Billboard.
- ↑ Portuguese single certifications – Ruth B – Dandelions (portugál nyelven). Associação Fonográfica Portuguesa. (Hozzáférés: 2022. július 13.)
- ↑ British single certifications – Ruth B – Dandelions. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2022. augusztus 5.)
- ↑ American single certifications – Ruth B. – Dandelions. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége. (Hozzáférés: 2022. június 13.) Ha szükséges, kattints ide Advanced, kattints ide Format, válaszd ki Single, kattints ide SEARCH. {{||}}
- ↑ Album Dandelions, Ruth B.. Qobuz , 2017. április 28. [2022. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 24.)
- ↑ Dandelions (slowed + reverb) – Single by Ruth B.. Apple Music . (Hozzáférés: 2022. február 24.)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dandelions (song) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.