Damian Kądzior (Białystok, 1992. június 16. –) lengyel válogatott labdarúgó, a Piast Gliwice középpályása.
Pályafutása
Klubcsapatokban
Kądzior a lengyelországi Białystok városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Jagiellonia Białystok akadémiájánál kezdte.[1]
2012-ben mutatkozott be a Jagiellonia Białystok első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2013 és 2016 között a Motor Lublin, a Dolcan Ząbki és a Wigry Suwałki csapatában szerepelt kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2016-ban a másodosztályú Wigry Suwałkihoz csatlakozott. 2017-ben a Górnik Zabrze, míg 2018-ban a horvát Dinamo Zagreb szerződtette.[2] Először a 2018. augusztus 3-ai, Istra 1961 ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés 64. percében, Izet Hajrović cseréjeként lépett pályára.[3] Első gólját 2018. szeptember 23-án, az Inter-Zaprešić ellen 5–3-as győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.[4] 2020-ban a spanyol első osztályban érdekelt Eibarhoz igazolt.[5] 2020. szeptember 12-én, a Celta Vigo ellen 0–0-ás döntetlennel zárult bajnokin debütált.[6] A 2020–21-es szezon második felében a török Alanyaspor csapatát erősítette kölcsönben.[7]
2021. július 15-én négyéves szerződést kötött a lengyel Piast Gliwice együttesével.[8] Először a 2021. július 25-ei, Raków Częstochowa ellen 3–2-re elvesztett mérkőzésen lépett pályára.[9] Első gólját 2021. szeptember 27-én, a Cracovia ellen 4–2-es vereséggel zárult találkozón szerezte meg.[10]
A válogatottban
Kądzior 2018-ban debütált a lengyel válogatottban. Először a 2018. szeptember 11-ei, Írország ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés félidejében, Rafał Kurzawat váltva lépett pályára.[11] Első válogatott gólját 2019. június 10-én, Izrael ellen 4–0-ra megnyert EB-selejtezőn szerezte meg.[12]
Statisztikák
2023. március 3. szerint[13]
A válogatottban
Válogatott
|
Év |
Pályára lépés |
Gól
|
Lengyelország
|
2018 |
3 |
0
|
2019 |
1 |
1
|
2020 |
2 |
0
|
Összesen |
6 |
1
|
Góljai a válogatottban
Sikerei, díjai
- Dinamo Zagreb
Jegyzetek
Források