Császár Ferenc (jogász)

Császár Ferenc
Életrajzi adatok
Születési névkolgyári Császár Ferenc
Született1807. július 9.
Zalaegerszeg
Elhunyt1858. augusztus 17. (51 évesen)
Kerepes
Munkássága
Valláskeresztény
Felekezetrómai katolikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Császár Ferenc témájú médiaállományokat.

Kolgyári Császár Ferenc (Zalaegerszeg, 1807. július 9.Kerepes, 1858. augusztus 17.) jogász, költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Élete

Császár József csizmadia és Könczöl Anna fia volt. Apját gyermekkorában elveszítette. Anyja és rokona (Barényi Sándor) gondoskodása mellett Zalaegerszegen, Szombathelyen, Kőszegen és Sopronban végezte iskoláit. 1822-ben a bencés rendbe lépett Pannonhalmán, ahol a költészet iránt érdeklődő ifjúra Guzmics Izidor nagy hatást gyakorolt. 1824-ben első éves bölcselet-hallgató volt, amikor kilépett a rendből. Tanulmányait Győrött folytatta és fejezte be, majd a veszprémi egyházmegyében állt szolgálatba, egyszersmind a gróf Draskovich fiúk nevelője volt. Később a pesti központi papnevelőben teológiát tanult, de innen is kilépett és jogot kezdett tanulni Pesten, majd Zágrábban. 1830. augusztus 30-án a pesti egyetemen szigorlatot tett.

Császár Ferenc

Ugyanezen év november 5-én a fiumei gimnáziumban a magyar nyelv és irodalom rendes tanára, majd 1832. március 30-án a fiumei kormányszéknél fogalmazó-gyakornok lett 200 forint fizetéssel, ahol 1836. november 18-áig működött. Tanári és a város érdekében végzett munkájáért 1833. július 7-én Fiume városa patricius tanácsosai közé vette föl. 1833-ban letette az ügyvédi vizsgát. 1835-ben Zala megye táblabírájává választották. 1836. november 18-ától 1837. április 28-áig a fiumei királyi váltó-, kereskedelmi- és tengeri konzulátusi törvényszéknél iktatóként, azután szavazati joggal felruházott valóságos gyorsíróként (actuarius) dolgozott.

Az 1840-es évek elején a pesti váltó-feltörvényszék (?) ülnökévé, 1846. augusztus 31-én a Hétszemélyes Tábla bírájává nevezték ki, ebben a minőségben 1849. június végéig maradt. Mialatt Vácon családja körében tartózkodott, az orosz hadjárat mindenéből kipusztította. 1850 szeptemberében az addig élvezett 3000 forintnyi hétszemélynöki fizetését letiltották, így beteg feleségével és hat kiskorú gyermekével jövedelem nélkül maradt. Értékes könyvtárát eladta és Pestre költözött, ahol ügyvédi gyakorlattal és irodalommal foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 9-én levelező, 1847. december 23-án tiszteleti tagjává, 1853. március 14-én ügyészéül, a Kisfaludy Társaság pedig 1845. január 28-án tagjává választotta. Az akadémián Suhayda János mondott felette emlékbeszédet 1871. február 27-én.

Álnevei

Alkonyi, Barányi, Kövessy Kálmán, Tengery és Zádor.

Művei

  • Öröm-Dall, melyet méltós. gróf Draskovich György úr hitvesének szül. báró Orczy Anna asszonyságnak születése ünnepén fiúi hálás részvétellel sziveskednek gróf Draskovich László és Theodor. Pest, 1827 (Császár Ferencz irta. Toldy Ferenc jegyzete a budapesti Egyetemi Könyvtár példányán)
  • Kemendvár. Rege öt énekben. Uo. 1828
  • Sonett koszorú. Fiume. 1831
  • Császár Ferencz kritikát érdeklő levelei. Pest, 1832
  • Nőtelen philosophus, vígjáték. Nota Albert után ford. olaszból. Uo. 1833
  • Gramatica ungherese. Uo. 1833 (az 1832. évi akadémiai nagygyűlésen mint fordításra érdemes művet az igazgatóság figyelmébe ajánlották)
  • Ungarische Sprachlehre, nebst einer Auswahl von Übungen zum Übersetzen mit Anwendung der Interlinearmethode. Uo. 1834. és 1835
  • A bűnökről és büntetésekről. Beccaria után olaszból ford. Zágráb, 1834
  • Orestes, szomorújáték. 5 felvonás. gr. Alfieri Victorius után ford. Buda, 1836 (Külf. Játékszin XI.)
  • Sofonisba, szomorújáték. 5 felvonás. gr. Alfieri után olaszból ford. Uo. 1836 (Külföldi Játékszin XII.)
  • Váltó óvások. Uo. 1840
  • Váltójogi műszótár. Uo. 1840
  • Semmi rosszat, vígjáték. 3 felvonás. Bon Ferencz után olaszból ford. Uo. 1841 (Színműtár II. 3.)
  • Császár Ferencz Költeményei. Pest, 1841 (ismerteti Kuthy Lajos, Honművész 21. sz. 2. bőv. kiadás. Uo. 1846, ism. Ungar 119. sz. 3. címkiadás. Uo. 1848)
  • A fiumei kikötő. Uo. 1842
  • Váltótörvénykezési irománypéldák peres és nem-peres ügyekben. Pest, 1842 Online
  • Magyar életképek 1843-ból, rajzolva egy Zala megyei adózótól. Uo. 1843
  • Nádasdy-Forray Júlia grófnőhez, fia halálakor. Hely nélkül, 1843
  • Utazás Olaszországban. Buda, 1844. Két kötet (Szépirodalmi munkái. 1. 3., ism. Életképek)
  • Görög-római mythologiai szótár. Pest. 1844 (ism. Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847)
  • Tihany ostroma, komoly lantos dráma 3 szakaszban. Zenéje Thern Károlytól. Pest, 1845 (2. kiadás, ism. Pesti Divatlap II. 3. sz.)
  • Császár Ferencz beszélyei. Uo. 1846, két kötet
  • A magyar csődtörvénykezés rendszere. Uo. 1846
  • A váltóbeli adósság felmondhatása és az alakítandó hitelintézet követelésinek kiváltságos elsőbbségéről. Uo. 1848
  • Az adós személye meg nem ítélhető. Uo. 1848 (akadémiai székfoglaló értekezés)
  • Rákóczi Ferencz discursusai. Uo. 1848
  • A magyarországi bírósági szervezetet, perlekedési rendet… ideiglenesen szabályozó rendeletek magyarázata. Uo. 1850 (2. kiadás. Uo. 1851)
  • Silvio Pellico értekezése az emberi kötelességekről. Olaszból ford. Uo. 1853
  • Alighieri Dante Uj élete, olaszból ford., szerző életrajzával, bevezetéssel és jegyzetekkel. Uo. 1854 (2. kiadás. Uo. 1854)
  • Vágvölgyi hét tájkép. Természet után rajzolva 1845-ben. Magyarázó szöveggel kísérve. Uo. 1855
  • Magyar hősök képcsarnoka. Életirati vázlatok kíséretében. I. füzet. Uo. 1855 (több nem jelent meg)
  • Őszi lombok. Uo. 1857 (költemények és Dante fordítás, ism. Figyelő IV. 1878. dr. Angyal János)
  • Olasz költőkből. Uo. 1857 (Alighieri Dante, A pokol első négy éneke. Foscolo Hugo, A sirokról. Pindemonte Ipoly, A sirok)
  • Makó város közönsége úrbéri viszonyainak jogtörténelmi rövid vázlata. Szeged, 1859

Szerkesztette az Aradi Vészlapok című albumot (Pest, 1844.), Kliegl-könyvet (Uo. 1846.); a Pesti Naplót 1850. március 9-én alapította és annak kiadó-tulajdonosa volt június 30-áig; alapította és szerkesztette a Divatcsarnok c. szépirodalmi lapot 1855. január 5-étől 1858. augusztus 10-éig, a Törvénykezési Lapokat 1857. július 4-étől 1858. augusztus 14-éig és a Magyar Hölgyek Naptárát 1855–57-re Pesten.

Kiadta a Szépirodalmi Könyvtárt (Pest, 1850. Három füzet: Beszélyek a Pesti Napló tárcájából).

Néhány költeménye a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárába került. Benkő még egy színdarabját említi Francesca da Rimini, Silvio Pellico után ford., mely megvan a Nemzeti Színház könyvtárában. Levelei Czuczor Gergelyhez, Pest, 1844. márc. 11. a Figyelőben (XIX. 1885.), Guzmics Izidorhoz, Fiume, 1835. (Uo. XX. 1886.)

A Magyar Tudományos Akadémia 1832. évi nagygyűlésén a fordításra kijelölt 71 színmű közül 31 fordítása érkezett be, ezek közül hármat tartottak érdemesnek a nyomtatásra, ezek egyike a Nőtlen philosophus Nota Alberttől. 1833-ban Pest vármegye játékszíni könyvtárában Titok c. eredeti darabja is volt. 1842. november 27-én a Magyar Tudományos Akadémia IX. nagygyűlésén Dessewffy Aurél gróf felett tartott emlékbeszédet. Költeményei, beszélyei, történelmi, jogi és vegyes cikkei saját lapjain kívül a következő lapokban és folyóiratokban jelentek meg: Tudományos Gyűjtemény (1826–27. Hunyadi János), Szépliteraturai Ajándék (1827.), Koszorú (1830. A titok, vígjáték), Rajzolatok (1835. Fiumei levél), Társalkodó (1833.), Athenaeum (1840–43.), Hírnök, Világ (1843.), Budapesti Árvízkönyv (1839–41.), Tudománytár (1839. Utazás a Quarneroi szigeteken), M. tud. Társ. Évkönyvei VI. 1840–42. (Emlékbeszéd gróf Dessewffy Aurél felett), Figyelmező (1840.), Közlemények (1841.), Literaturai Lapok (1841.), Nemzeti Almanach (1841–42.), Emlény (1841–44.), Kliegl-könyv (1842. Levelek Olaszországból), Regélő P. Divatlap (1842.), Honderű (1843., 1845–46.), Aradi Vészlapok (1844.), Szivárvány (1844.), Életképek (1843–46.), Der Ungar (1845. Lohn der Eifersucht c. elbeszélése német fordításban), Kisfaludy Társaság Évlapjai VII. (A sirokról, Foscolo Hugó költeménye. Beköszöntőűl 1845. nov. 8.), Losonczi Phönix (1851.), Hölgyfutár (1851.), Fáncsy-Album (1851.), Budapesti Viszhang (1852.), Családi Lapok (1852.), Vasárnapi Ujság (1854.), Magyar Akadémiai Értesítő (1854. 4. sz. Az egri érseki líceumban őrzött Dante-kódexet ismertette), Hölgyek Naptára (1855–57. Magyar királynők életrajza), Müller Gyula Nagy Naptára (1854–55. Műfordítások olaszból.), Délibáb (1856.), Délibáb Naptár (1857.), Erdélyi Muzeum (1857.), Kalauz (1857.) és saját lapjaiban.

Emlékezete

Források

Commons:Category:Ferenc Császár
A Wikimédia Commons tartalmaz Császár Ferenc (jogász) témájú médiaállományokat.

Read other articles:

Untuk negara yang diperintah oleh dinasti ini, lihat Kekaisaran Akhemeniyah. Akhemeniyah𐏃𐎧𐎠𐎶𐎴𐎡𐏁𐎡𐎹Lambang Kekaisaran PersiaTempat asalPersisDidirikan730 SMPendiriAkhaimenes (legenda setempat)Penguasa terakhirDarius IIIGelarSyah PersiaRajadirajaXšāyaθiya XšāyaθiyānāmRaja AgungRaja MediaRaja AnshanRaja BabelRaja Sumer dan AkkadRaja Empat PenjuruRaja Semesta AlamFiraun MesirEstatKekaisaran AkhemeniyahPembubaran330 SMCabang kadetDinasti FarnakiyahDinasti Ariarath...

 

Berkik-kembang besar Individu jantan di Laem Pak Bia, Thailand Individu betina di Laem Pak Bia, Thailand Status konservasi Risiko Rendah (IUCN 3.1)[1] Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Aves Ordo: Charadriiformes Famili: Rostratulidae Genus: Rostratula Spesies: R. benghalensis Nama binomial Rostratula benghalensis(Linnaeus, 1758) Berkik-kembang besar (Rostratula benghalensis) adalah spesies burung dalam famili Rostratulidae. Burung ini tersebar di ...

 

Matagorda Ship ChannelSatellite image of Matagorda Ship ChannelLocation of Matagorda Ship ChannelShow map of TexasMatagorda Ship Channel (the United States)Show map of the United StatesLocationMatagorda PeninsulaMatagorda Bay, TexasCountryUnited StatesCoordinates28°25′48″N 96°19′55″W / 28.430°N 96.332°W / 28.430; -96.332 (Matagorda Ship Channel)SpecificationsLength3.22 km (2.00 miles)Maximum boat length810 ft (250 m)Maximum boat beam4...

العلاقات السنغالية اللاوسية السنغال لاوس   السنغال   لاوس تعديل مصدري - تعديل   العلاقات السنغالية اللاوسية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين السنغال ولاوس.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة السن�...

 

US law addressing ex-Confederate states' readmission to the Union (1867–68) This article is about the U.S. legislation enacted between 1867 and 1868. For the history of the Southern United States from 1863 until 1877, see Reconstruction era. For other uses, see Reconstruction (disambiguation). The Reconstruction Acts, or the Military Reconstruction Acts (March 2, 1867, 14 Stat. 428-430, c.153; March 23, 1867, 15 Stat. 2-5, c.6; July 19, 1867, 15 Stat. 14-16, c.30; and March 11, 1868, 15 Sta...

 

Type of knot Overhand knotThe overhand knotNamesOverhand knot, thumb knotCategoryStopperEfficiency50%OriginAncientRelatedSimple noose, overhand loop, figure-eight knot, angler's loop, reef knot, fisherman's knot, water knot, half hitchReleasingJammingTypical usefishing, climbing, shoelaces, making other knots.CaveatSpills if the standing part is pulled forcibly in the wrong directionABoK#514, #515, #519Conway Notation3A/B notation31 The use of a half hitch and an overhand knot, the last used ...

Part of a series onTranslation Types Legal Literary Bible Quran Kural Linguistic validation Medical Regulatory Technical Interpretation Cultural Word-for-word Sense-for-sense Homophonic Theory Translation studies Skopos theory Translation project Translation criticism Dynamic and formal equivalence Contrastive linguistics Polysystem theory Technologies CAT Machine translation Mobile translation Translation management system Dubbing Subtitling Pre-editing Postediting Multimedia translation Loc...

 

Questa voce sull'argomento politici francesi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Georges Leygues Presidente del Consiglio dei ministri della Repubblica francesee ministro degli affari esteriDurata mandato24 settembre 1920 –16 gennaio 1921 PresidenteAlexandre Millerand PredecessoreAlexandre Millerand SuccessoreAristide Briand Ministro dell'InternoDurata mandato26 gennaio...

 

Частина серії проФілософіяLeft to right: Plato, Kant, Nietzsche, Buddha, Confucius, AverroesПлатонКантНіцшеБуддаКонфуційАверроес Філософи Епістемологи Естетики Етики Логіки Метафізики Соціально-політичні філософи Традиції Аналітична Арістотелівська Африканська Близькосхідна іранська Буддій�...

English Gothic revival architect and designer (1827–1881) This article is about the Victorian architect. For the Australian politician, see William Burges (politician). For other people, see William Burgess. William BurgesARABorn(1827-12-02)2 December 1827Died20 April 1881(1881-04-20) (aged 53)The Tower House, Kensington, London, EnglandAlma materKing's College SchoolKing's College LondonOccupationArchitectParentAlfred BurgesBuildings Saint Fin Barre's Cathedral Cardiff Castle Cas...

 

Publishing unit of the University of Toronto University of Toronto PressParent companyUniversity of TorontoFounded1901Country of originCanadaHeadquarters locationToronto, Ontario, CanadaPublication typesScholarly books and journalsOfficial websiteutorontopress.com The University of Toronto Press is a Canadian university press.[1] Although it was founded in 1901, the press did not actually publish any books until 1911.[2] The press originally printed only examination books and ...

 

تحتاج هذه المقالة كاملةً أو أجزاءً منها لإعادة الكتابة حسبَ أسلوب ويكيبيديا. فضلًا، ساهم بإعادة كتابتها لتتوافق معه. (أبريل 2019) تطور البوغوميلية   جزء من سلسلة مقالات حولالغنوصية المفاهيم الغنوصية آدم كاسيا آدم باغريا أيون روح العالم أرخن بارابيلو ديميرج الأختام الخمسة...

Political party in Pakistan Baloch National Movement ChairmanNaseem Baloch[1]FounderGhulam Mohammed BalochFounded2004; 20 years ago (2004)Preceded byBalochistan National MovementIdeologyBaloch nationalismNational affiliationLeft Democratic FrontWebsitewww.thebnm.orgPolitics of PakistanPolitical partiesElections The Baloch National Movement is a Baloch nationalist[2] political organization which was led by Ghulam Mohammed Baloch, who served as the org...

 

Finnish ice hockey player Ice hockey player Teemu Eronen Born (1990-11-22) 22 November 1990 (age 33)Vantaa, FinlandHeight 5 ft 11 in (180 cm)Weight 187 lb (85 kg; 13 st 5 lb)Position DefenceShoots LeftteamFormer teams Lahti PelicansJokeritNeftekhimik NizhnekamskHC VityazHIFKNHL draft 192nd overall, 2011St. Louis BluesPlaying career 2009–present Teemu Eronen (born 22 November 1990) is a Finnish professional ice hockey defenceman. He is currently a ...

 

Human settlement in EnglandAbbots BromleyBagot Street - Abbots Bromley (2014)Abbots BromleyLocation within StaffordshireArea14.29 sq mi (37.0 km2)Population1,779 (2011)• Density124/sq mi (48/km2)OS grid referenceSK080245• London117.63 mi (189.31 km)Civil parishAbbots BromleyDistrictEast StaffordshireShire countyStaffordshireRegionWest MidlandsCountryEnglandSovereign stateUnited KingdomPost townRUGELEYPostcode districtW...

American WWII-era heavy bomber B-17 redirects here. For other uses, see B17 (disambiguation). B-17 Bomber and B-17 Flying Fortress redirect here. For the video games, see B-17 Bomber (video game) and B-17 Flying Fortress (video game). Flying Fortress redirects here. For the film, see Flying Fortress (film). B-17 Flying Fortress A B-17G, Sentimental Journey, performing at the 2014 Chino Airshow in Chino, California Role Heavy bomberType of aircraft National origin United States Manufacturer Bo...

 

Roman fort in Tyne & Wear, England Arbeia Roman Fort and MuseumTyne and Wear, England, UK Reconstructed gatewayArbeia Roman Fort and MuseumLocation in Tyne and WearCoordinates55°00′14″N 1°25′48″W / 55.004°N 1.430°W / 55.004; -1.430Grid referenceNZ365679 Plan of fort in 210 AD The late Praetorium The site Arbeia was a large Roman fort in South Shields, Tyne & Wear, England, now ruined, and which has been partially reconstructed. It was first excavate...

 

Maruto NitimihardjoLahirMaruto Nitimihardjo(1906-12-26)26 Desember 1906Cirebon, Jawa BaratMeninggal17 Januari 1989(1989-01-17) (umur 82)Dikenal atasTokoh kemerdekaan Maruto Nitimihardjo (26 Desember 1906 – 17 Januari 1989) adalah seorang politikus Indonesia kelahiran Cirebon pada tanggal 26 Desember 1906. Setelah proklamasi Kemerdekaan Indonesia, ia bekerja di kantor berita Antara di Yogyakarta dari bulan Januari 1946 dan kemudian sebagai anggota Pemimpin Kantor Berita t...

  Grand Prix Portugal 2022Detail lombaLomba ke 5 dari 20Grand Prix Sepeda Motor musim 2022Tanggal24 April 2022Nama resmiGrande Prémio Tissot de PortugalLokasiAlgarve International CircuitPortimão, Algarve, PortugalSirkuitFasilitas balapan permanen4.592 km (2.853 mi)MotoGPPole positionPembalap Johann Zarco DucatiCatatan waktu 1:42.003 Putaran tercepatPembalap Fabio Quartararo YamahaCatatan waktu 1:39.435 di lap 10 PodiumPertama Fabio Quartararo YamahaKedua Johann Zarco Du...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أبريل 2019) جيرد هينريتش (بالألمانية: Gerd Hermann Heinrich)‏  معلومات شخصية الميلاد 7 نوفمبر 1896 [1]  برلين  الوفاة 17 ديسمبر 1984 (88 سنة) [1]  مواطنة ألمانيا الولايات ا...