1906-tól Szabadkán élt, ide járt gimnáziumba, majd 1915-ben került családjával Pécsre. Itt érettségizett le. Pécsett indult írói, szerkesztői pályája: 1919-ben a Diák, 1920-ban a Krónika című lapot szerkesztette. 1921-ben visszatért Újvidékre, és 12 évig itt is maradt (1933-ig). 1933-ban Érdligetre költözött, ahol folytatta írói tevékenységét. Megindította a Láthatár című folyóiratot 1933-ban, ő szerkesztette megszűnéséig, 1944 őszéig. 1945-től szerb, horvát, szlovén regényeket fordított. Még ebben az évben az Új Dunántúl felelős szerkesztője lett. 1946-tól a Magyar-Jugoszláv Társaság ügyvezető titkára. 1950-ben koholt vádak alapján 15 évre ítélték, de 1955-ben rehabilitálták.
Munkássága
1922-ben indította el az első jugoszláviai-magyar irodalmi lapot, Út címmel, de később fontos szerepe volt a Vajdasági Írás (1928-1929), a Reggeli Újság, a Kalangya (1933) lapok megjelenésében is. Irodalomszervező tevékenységének fontos állomása a Kéve (1928) című első vajdasági magyar költői antológia szerkesztése. Költészetének első korszakát az expresszionizmus jellemzi, ezzel hagyományt teremtett a vajdasági magyar lírában. Az 1930-as évek közepétől formakincse hagyományos lett.
Művei
Fundámentom. Versek; Faust, Novisad, 1924
Esztendők ütőerén. Csuka Zoltán versei; Revü, Novisad, 1927
Mindent legyűrő fiatalság (versek, 1931)
Tűzharang (versek, 1933)
Életív. Csuka Zoltán válogatott versei. 1925–1935; bev. Juhász Géza; Ady-Társaság, Debrecen, 1936
Sötét idők árnyékában (versek, 1939)
A visszatért Délvidék; szerk. Csuka Zoltán; Halász, Bp., 1941
