Csillagászati évkönyv

A csillagászati évkönyvek tartalmazzák az adott év csillagászati eseményeit, az égitestek helyzetét táblázatos, ritkábban grafikus formában. Emellett gyakran cikkeket is közölnek a csillagászat legfrissebb eredményeiről. A hazai csillagászati évkönyvek nagy múltra tekintenek vissza. A naptárak, csillagászati táblázatok az adott évre szóló kalendáriumokban, almanachokban már a 17. századtól kezdve helyet kaptak. A részletes csillagászati adatokkal tartalmazó táblázatok először a Magyar Tudós Társaság Névkönyvében jelentek meg, Nagy Károly szerkesztésében, az 1838-astól az 1843-as évekre. Később az Akadémiai Almanach közölt csillagászati naptárat az Akadémiára vonatkozó adatok mellett 1863-tól 1918-ig.

Az első, csak csillagászati adatokat, cikkeket tartalmazó évkönyv a Stella Csillagászati Egyesület 1925-ben indult Stella Almanachja volt. Ezt követően a K. M. Természettudományi Társulat évkönyve szolgált csillagászati évkönyv gyanánt, bár számos nem csillagászati cikk is helyet kapott benne. A második világháború eseményei miatt 1945-ben és 1946-ban nem jelent meg az évkönyv. 1947–1949 között a Magyar Csillagászati Egyesület adta ki az évkönyvet (a papírhiány miatt füzet formájában) Csillagok Világa Évkönyve címmel. 1950-ben egy igen vékony füzet jelent meg Csillagászati Értesítő címmel A4-es méretben, 1951-ben pedig szovjet mintára, szintén A4-es formátumban, szovjet csillagászati eredményekkel jelent meg a Csillagászati Évkönyv, ismét a Magyar Természettudományi Társulat gondozásában.

A mai csillagászati évkönyv felépítésben és formátumban az 1952-es évkönyvhöz vezethető vissza. Attól az évtől kezdve az évkönyvet kiadta a Művelt Nép Kiadó, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Gondolat is. Az 1988-as Csillagászati évkönyv már csak egyetlen beszámolót tartalmazott a csillagászat legújabb eredményeiről. 1989-ben a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló adott ki csillagászati adatokat tartalmazó füzetet. A szerkesztők 1990-ben a Meteor Évkönyv 1990-et már a Magyar Csillagászati Egyesület gondozásában adták ki. 1991-től a Gondolat már nem adott ki csillagászati évkönyvet. Ettől kezdve a kor igényeit követve, a Magyar Csillagászati Egyesület adja ki az évkönyvet Meteor Csillagászati Évkönyv címmel. A 2008-as évre szóló évkönyv volt az első, amiből a csillagászati táblázatok eltűntek - egy kibővített kalendárium kivételével. A változást az informatika fejlődése tette lehetővé - a csillagászati adatokat manapság már nem nyomtatott táblázatokból szerzik be a felhasználók. Az MCsE honlapján jelenségnaptárat találnak az érdeklődők, a planetáriumprogramok grafikusan megmutatják az égitestek helyét (esetenként táblázatos formában ki is nyomtatható az információ), az amatőrök számára is hozzáférhető távcsővezérlések kiváltják az évkönyvek által korábban közölt táblázatokat.

Magyar csillagászati évkönyvek időrendben

Magyar Tudós Társaság

Címlap Cím Kiadó Szerkesztő
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1838 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1839 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1840 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1841 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1842 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly
M. Tudós Társasági Névkönyv, 1843 Magyar Tudós Társaság Nagy Károly

Magyar Tudományos Akadémia

Címlap Cím Kiadó Szerkesztő
Akademiai Almanach, 1863 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1864 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1865 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1866 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1867 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1868 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1869 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1870 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1871 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1872 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1873 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1874 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1875 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1876 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1877 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1878 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1879 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1880 Magyar Tudományos Akadémia Kondor Gusztáv
Akademiai Almanach, 1881 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1882 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1883 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1884 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1885 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1886 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1887 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1888 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1889 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1890 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1891 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1892 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1893 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1894 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1895 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1896 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1897 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1898 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1899 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1900 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1901 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1902 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1903 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1904 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1905 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1906 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1907 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1908 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1909 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1910 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1911 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1912 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1913 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1914 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1915 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1916 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1917 Magyar Tudományos Akadémia
Akademiai Almanach, 1918 Magyar Tudományos Akadémia

Stella Csillagászati Egyesület

Címlap Cím Kiadó Szerkesztők
Stella Almanach 1925-re Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1926-ra Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1927-re Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1928-ra Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1929-re Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1930-ra Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1931-re Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József
Stella Almanach 1932-re Stella Csillagászati Egyesület Tass Antal, Wodetzky József

Királyi Magyar Természettudományi Társulat

Címlap Cím Kiadó Szerkesztők
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1933-ra K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1934-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1935-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1936-ra K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1937-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1938-ra K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1939-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1940-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1941-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1942-re K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1943-ra K.M.T.T.
K.M. Természettudományi Társulat Évkönyve 1944-re K.M.T.T.

Magyar Csillagászati Egyesület

Címlap Cím Kiadó Szerkesztők
Csillagok Világa Évkönyv az 1947. évre MCsE Kulin György, Kolbenheyer Tibor
Csillagok Világa Évkönyv az 1948. évre MCsE Kulin György
Csillagok Világa Évkönyv az 1949. évre MCsE Kulin György

Magyar Természettudományi Társulat

Címlap Cím Kiadó Példányszám
Csillagászati Évkönyv az 1951. évre Magyar Természettudományi Társulat
Csillagászati Évkönyv az 1952. évre Magyar Természettudományi Társulat 1500
Csillagászati Évkönyv az 1953. évre Művelt Nép Könyvkiadó 1500

Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat - Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

Címlap Cím Kiadó Példányszám
Csillagászati Évkönyv az 1954. évre Művelt Nép Könyvkiadó 1500
Csillagászati Évkönyv az 1955. évre Művelt Nép Könyvkiadó 1500
Csillagászati Évkönyv az 1956. évre TTIT 5000
Csillagászati Évkönyv az 1957. évre TTIT
Csillagászati Évkönyv az 1958. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1959. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1960. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1961. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1962. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1963. évre Gondolat Kiadó 1750
Csillagászati Évkönyv az 1964. évre Gondolat Kiadó 1500
Csillagászati Évkönyv az 1965. évre Gondolat Kiadó 1500
Csillagászati Évkönyv az 1966. évre Gondolat Kiadó 2000
Csillagászati Évkönyv az 1967. évre Gondolat Kiadó 2000
Csillagászati Évkönyv az 1968. évre Gondolat Kiadó 2000
Csillagászati Évkönyv az 1969. évre Gondolat Kiadó 3600
Csillagászati Évkönyv az 1970. évre Gondolat Kiadó 2015
Csillagászati Évkönyv az 1971. évre Gondolat Kiadó 2700
Csillagászati Évkönyv az 1972. évre Gondolat Kiadó 2500
Csillagászati Évkönyv az 1973. évre Gondolat Kiadó 4000
Csillagászati Évkönyv az 1974. évre Gondolat Kiadó 4000
Csillagászati Évkönyv az 1975. évre Gondolat Kiadó 5000
Csillagászati Évkönyv az 1976. évre Gondolat Kiadó 7000
Csillagászati Évkönyv az 1977. évre Gondolat Kiadó 7500
Csillagászati Évkönyv az 1978. évre Gondolat Kiadó 10000
Csillagászati Évkönyv az 1979. évre Gondolat Kiadó 10200
Csillagászati Évkönyv az 1980. évre Gondolat Kiadó 10000
Csillagászati Évkönyv az 1981. évre Gondolat Kiadó 10000
Csillagászati Évkönyv az 1982. évre Gondolat Kiadó 8000
Csillagászati Évkönyv az 1983. évre Gondolat Kiadó 8000
Csillagászati Évkönyv az 1984. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1985. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1986. évre Gondolat Kiadó
Csillagászati Évkönyv az 1987. évre Gondolat Kiadó

Magyar Csillagászati Egyesület

Címlap Cím Kiadó Szerkesztők
Meteor Évkönyv 1990. MCsE Mizser Attila, Taracsák Gábor, Tepliczky István
Meteor csillagászati Évkönyv 1991. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor, Tepliczky István
Meteor csillagászati Évkönyv 1992. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1993. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1994. MCsE Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1995. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1996. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1997. MCsE Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1998. MCsE Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 1999. MCsE Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2000. MCsE Benkő József, Holl András, Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2001. MCsE Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2002. MCsE Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2003. MCsE Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2004. MCsE Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2005. MCsE Mizser Attila, Szabados László, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2006. MCsE Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2007. MCsE Mizser Attila, Taracsák Gábor
Meteor csillagászati Évkönyv 2008. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2009. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2010. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2011. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2012. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2013. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2014. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2015. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2016. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2017. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2018. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2019. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2020. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2021. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2022. MCsE Benkő József, Mizser Attila
Meteor csillagászati Évkönyv 2023. MCsE Benkő József, Mizser Attila

További információk

Read other articles:

Nama ini menggunakan cara penamaan Spanyol: nama keluarga pertama atau paternalnya adalah Correa dan nama keluarga kedua atau maternalnya adalah Borja. Juan Manuel CorreaCorrea di tahun 2022Kebangsaan Amerika SerikatLahir9 Agustus 1999 (umur 24) Quito, EkuadorKarier Kejuaraan FIA Formula 3Musim debut2021Tim saat iniART Grand PrixNomor mobil9Start6Menang0Pole0Lap tercepat0Ajang sebelumnya201920182017-20182016-172016-17Kejuaraan FIA Formula 2Toyota Racing SeriesSeri GP3ADAC Formula 4K...

 

 

Provinsi Jawa Timur memiliki total 38 kabupaten dan kota.[1] Dari total 38 daerah tersebut, 29 diantaranya merupakan wilayah kabupaten yang memiliki pusat pemerintahannya masing-masing. Peta pembagian administratif ibu kota kabupaten di Jawa Timur Berikut daftar ibu kota kabupaten yang ada di Provinsi Jawa Timur: No Nama Ibu kota Jumlah penduduk(Tahun 2022)[2] Kepadatan penduduk(jiwa/km²)[2] Luas wilayah[2] 1 Bangkalan Bangkalan 88.648 2.415 36,7 2 Banyuwangi ...

 

 

Nathan PetrelliTokoh HeroesPenampilanperdanaGenesisPenampilanterakhirLet It BleedPemeranAdrian PasdarJayson Blair (remaja)Sam Cohen (anak)InformasiPekerjaanPengacaraAnggota Kongres New YorkPasanganHeidi PetrelliAnakClaire BennetSimon PetrelliMonty PetrelliKemampuan superTerbang Nathan Petrelli (diperankan oleh Adrian Pasdar) adalah karakter fiksi pada drama seri Heroes. Ia adalah pengacara New York juga Anggota Kongres dengan kemampuan super terbang dalam kendali. Ambisius dan pragmatis, Nath...

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要补充更多来源。 (2018年3月17日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:羅生門 (電影) — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 �...

 

 

دافنيس تقسيم إداري البلد اليونان  [1] خصائص جغرافية إحداثيات 35°12′58″N 25°03′01″E / 35.21611111°N 25.05027778°E / 35.21611111; 25.05027778  الارتفاع 320 متر  السكان التعداد السكاني 1204 (إحصاء السكان) (2011)  معلومات أخرى التوقيت ت ع م+02:00 (توقيت قياسي)،  وت ع م+03:00 (توقيت صيفي)  �...

 

 

Синелобый амазон Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:ЗавропсидыКласс:Пт�...

Daniel CraigDaniel Craig dalam acara penayangan perdana film Skyfall di Sydney (2012)LahirDaniel Wroughton Craig2 Maret 1968 (umur 56)KebangsaanInggrisAlmamaterSekolah Tinggi Musik dan Drama GuidhallPekerjaanAktor, produser filmTahun aktif1992–sekarangDikenal atasPemeran James BondSuami/istriFiona Loudon (1992–1994)Rachel Weisz (2011–kini)PasanganHeike Makatsch (1994–2001)Satsuki Mitchell (2004–2010)AnakElla CraigOrang tuaTimothy John Wroughton Craig (ayah)Olivia Williams...

 

 

American costume designer (1893–1947) Robert M. KallochBorn(1893-01-13)January 13, 1893New York City, U.S.DiedOctober 19, 1947(1947-10-19) (aged 54)Los Angeles, California, U.S.Years active1933 to 1948Known forCostume design Robert Mero Kalloch III (January 13, 1893 — October 19, 1947), often known by his professional mononym Kalloch, was an American fashion designer and, later, a costume designer for Columbia Pictures and Metro-Goldwyn-Mayer. He worked on 105 films during ...

 

 

Anna Smashnovaאנה סמשנובה Anna Smashnova al servizio Nazionalità  Israele Altezza 157 cm Peso 53 kg Tennis Termine carriera luglio 2007 Carriera Singolare1 Vittorie/sconfitte 401–304 Titoli vinti 12 WTA, 7 ITF Miglior ranking 15º (3 febbraio 2003) Risultati nei tornei del Grande Slam  Australian Open 3T (1995, 2003, 2005)  Roland Garros 4T (1995, 1998)  Wimbledon 3T (2000)  US Open 3T (1994) Altri tornei  Giochi olimpici 1T (2004) Doppio1 Vittorie/...

For other ships with the same name, see Narval-class submarine. This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2013) (Learn how and when to remove this message) Russian submarine Narval under construction Class overview NameNarval class BuildersNikolayev Dockyard Operators Imperial Russian Navy Navy of the Ukrainian People's Republic In co...

 

 

VienneLa Vienne a LimogesStato Francia Regioni Nuova Aquitania Dipartimenti Alta Vienne, Vienne Creuse Corrèze Charente Indre e Loira Lunghezza363 km[1] Portata media210 m³/s Bacino idrografico21 105 km²[1] Altitudine sorgente859 m s.l.m. Nascemonte Audouze, comune di Millevaches 45°39′28.8″N 2°06′41.76″E / 45.658°N 2.1116°E45.658; 2.1116 SfociaLoira, presso Candes-Saint-Martin 47°12′34.92″N 0°04′28.92″E / ...

 

 

Pour les articles homonymes, voir Tigre (homonymie). Tigre Autres noms FR23 Type Contre-torpilleur Classe Jaguar Histoire A servi dans  Marine nationale Regia Marina  Forces navales françaises libres Commanditaire Marine française Constructeur Ateliers et chantiers de Bretagne Chantier naval Nantes, Loire-Atlantique Commandé 26 février 1923 Quille posée 18 septembre 1923 Lancement 2 août 1924 Armé 10 juin 1925 Commission 7 février 1926 Statut Démoli en 1955 Équipage ...

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

 

British–Brazilian actor In this Portuguese name, the first or maternal family name is Schmidek and the second or paternal family name is Machado Facioli. This biography of a living person needs additional citations for verification. Please help by adding reliable sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately from the article and its talk page, especially if potentially libelous.Find sources: Lino Facioli –&...

 

 

TUM School of ManagementTypePublicEstablished19742002 (current organization)DeanGunther Friedl [de]Academic staff42 professors (2019)Students5,806 (2020)[1]LocationMunich, Bavaria, GermanyAffiliationsTUMWebsitewi.tum.de The TUM School of Management is the business school of the Technical University of Munich, located on its Munich campus. It is triple accredited by the European Quality Improvement System (EQUIS), the Association to Advance Collegiate Schools of Business ...

Freshwaterclass=notpageimage| Location of Freshwater in Newfoundland and Labrador Freshwater is a local service district and designated place in the Canadian province of Newfoundland and Labrador. Geography Freshwater, Conception Bay is in Newfoundland within Subdivision H of Division No. 1.[1] Demographics As a designated place in the 2016 Census of Population conducted by Statistics Canada, Freshwater, Conception Bay recorded a population of 228 living in 99 of its 147 total privat...

 

 

Part of the Blockade of Africa suppressing the Atlantic slave trade African Slave Trade PatrolPart of the suppression of the Slave TradeUSS Perry confronting the slaver Martha off Ambiz in 1850.Date1819–1861LocationAfrica, Atlantic Ocean, Indian Ocean, Mediterranean SeaResult in 42 years about 100 suspected slave ships were capturedBelligerents  United States African slave tradersCommanders and leaders Matthew C. Perry George W. Storer William Compton Bolton George H. Perkins Andrew Hu...

 

 

2024年 6月(水無月) 日 月 火 水 木 金 土 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 日付の一覧 各月 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 6月2日(ろくがつふつか)は、グレゴリオ暦で年始から153日目(閏年では154日目)にあたり、年末まであと212日ある。 できごと 初のダービーステークス開催(1780)。画像は1821年のダービー グロバー・クリーブランド、ホワイトハウ...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) أندريا توماس معلومات شخصية الميلاد 3 أغسطس 1968 (56 سنة)  مواطنة جامايكا  الحياة العملية المهنة منافسة ألعاب القوى  الرياضة ألعاب القوى  تعديل مصدري - ت...

 

 

Sports arena in Melbourne, Victoria 37°52′50.322″S 145°12′42.029″E / 37.88064500°S 145.21167472°E / -37.88064500; 145.21167472 State Basketball CentreThe SBC's show court, February 2021LocationWantirna South, Victoria, AustraliaCapacity3,200ConstructionBroke ground2011Opened22 June 2012[1]Construction costA$27m[2]TenantsKnox Raiders (NBL1 South) (2012–present)Melbourne Boomers (WNBL) (2013–2023)Southside Flyers (WNBL) (2022–present)Sou...