Thury György főkapitány jobbkezeként Palota 1566-os török ostromakor jelentős szerepe volt abban, hogy az alig ötszáz fős magyar őrség eredményesen védte a várat Arszlán budai pasa 7000-8000 fős seregével szemben, míg a gróf Salm Eck által küldött felmentő sereg Győr alól meg nem érkezett. Ezután Salm a palotai vitézek segítségével sikersen visszafoglalta Veszprémet és Tatát.
Cseszneky, mivel a királyi kincstárból nem kapott pénzt a palotai vár fenntartására, kénytelen volt a szükséges költségeket török elleni portyákkal, illetve a környező falvak megsarcolásával előteremteni. A fővitéz hatalmaskodása miatt a vidék lakói 1588-ban Nádasdy Ferenchez fordultak segítségért, mivel panaszuk szerint évtizedekig nem tudták megművelni földjeiket, s emiatt nagy éhínség pusztított. Cseszneky viselkedése mindazonáltal abban a korban természetesnek számított, csak így tudta megvédeni a rá bízott várat, s ezáltal a környéken élőket is a török támadásaitól.