A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanáraként, közel húszéves tanári működésének következtében a ma hallható, s szintén hírnevet szerzett fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselője az ő tanítványaként kezdte pályáját.
Emellett a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a jelenleg önállóan működő Stúdió 11 zenekarnak is szólistája és művészeti vezetője volt.
Ugyanakkor egyre több nemzetközi jazz sikert könyvelhetett el magának. Bejárta egész Skandináviát különböző ottani és amerikai muzsikusokkal. Megismerték a nevét Angliában és Németországban is, ahol egyre több nemzetközi big band hívta szólistaként vendégszerepelni.
1982 és 1986 között már állandó tagja Pege Aladár együttesének, mellyel bejárja szinte egész Európát.
1984-ben Vasvári Pállal, Szakcsi Lakatos Bélával és Jávori Vilmossal megalapította a Magyar Jazz Quartettet. Lemezük, amely New Age címen jelent meg több mint 20ezer példányban kelt el. E zenekar is számos külföldi sikert ért el. Csepregi Gyula ekkor kapja meg első eMeRTon díját.
1988-tól tagja a Magyar Rádió tánczenekarának a Stúdió 11-nek.
Egy évvel később Vasvári Pállal létrehozta az In Line nevű formációt. 1990-ben jelent meg első szólóalbuma In Line címmel. Az In Line zenekar több mint 15 albumot készített, s ezek külföldön még sikeresebbnek bizonyultak, mint itthon. Olyan legendás muzsikusok is szívesen képviseltették magukat, mint az egykori LGT dobosa, Solti János vagy a jazz egyik doyenje, Kőszegi Imre.
1997-től tagja volt egy nemzetközi All Stars zenekarnak, ahol partnerei voltak Mike Stern gitáros, Dave Samuels vibrafonos (Spyro Gyra), Russel Fernante zongorista (a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekarból), valamint a legendás Weather Report dobosa, Alex Acuna. Twin Lines Project néven adtak koncerteket világszerte.
2007-ben újra összeállt a Magyar Jazz Quartet: Szakcsi Lakatos Béla, Csepregi Gyula, Vasvári Pál és Jávori Vilmos. Jávori Vilmos dobos halála után az ő helyét Szende Gábor vette át. A Last Time Together című album az elhunyt, kiváló magyar szaxofonosnak, Lakatos Ablakos Dezsőnek és Jávori Vilmosnak állított emléket.
Az ötszörös eMeRTon-díjas, kétszeres nívódíjas, Liszt Ferenc-díjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, úgymint a Montreux-i Jazz Fesztivál "legjobb szólista" díja, a Hágai Fesztivál különdíja, vagy a Finn Rádió Nívó díja, illetve a Norvégiában megrendezett EBU Fesztivál "Kiemelkedő szólista" díja.