Szülei: Császár Ferenc és Csáki Ilona voltak. Gimnáziumi tanulmányai után segédmunkás, műszaki ellenőr, műtőssegéd, kazánfűtő, szabadúszó volt.
Az irodalmi életben 1967-ben vált ismertté két elbeszélésével (Utazás Jakabbal, Fejforgás). Elbeszéléskötetei lazán összefüggő novellafüzérekből állnak, melyekben az egyes történeteket a narrátor személye és a vissza-visszatérő szereplők kötik össze. Tudatosan "nem irodalmi" író, egész prózáját a vallomásos őszinteségre és az élőszó kötetlen formáira építette. Figurái - szabadságukat, egyéniségüket féltve - szándékosan maradnak az álságosnak és végső soron értelmetlen célokat követőnek bizonyuló társadalom margóján. Különösen éles megvilágításba kerül az álértelmiségi egzisztencia, amely tökéletesen uniformizálja a személyiséget, miközben fenntartja az egyéniség öntudatát. Több novelláját megfilmesítették, ő írta a Huszárik Zoltán rendezésében készült Csontváry forgatókönyvét is. 1977-ben a Pécsi Nemzeti Színház bemutatta Istvánfalva című darabját.
Művei
Utazás Jakabbal (novella, 1967)
Fejforgás (elbeszélések, 1971)
Feljegyzések az utolsó padból (elbeszélések, 1973)
...és más történetek (elbeszélések, 1975)
Én voltam az - Nem érsz a halálodig (elbeszélő gyűjtemény, kisregény, 1977)
