A 2009-ben megjelent Crazy Love Michael Bublé kanadai szólista negyedik stúdiólemeze. A Nielsen SoundScan szerint, ahol az előadó már a második listavezető albumát készíti, a forgalomba kerülés után három nappal a lemez 132.000 eladott példánnyal a Billboard 200 lista elején nyitott. Az első, teljes egészében a lista élén eltöltött hét alatt a lemezből elkelt mennyiség 203.000-ig emelkedett, s így megőrizte vezető helyét.
Ausztráliában a lemez az ARIA Slágerlistán első helyen nyitott, s három egymást követő héten keresztül megőrizte ezt a helyezését. Azóta 9 hete van benn a legjobb 10 között, s háromszoros platinalemez lett.[3]
A lemezről
A lemezt hat hónapon keresztül rögzítették Los Angelesben, New Yorkban és szülővárosában, Vancouverben. A lemez producerei David Foster, Bob Rock és Humberto Gatica voltak. Michael Bublé describes Crazy Love as the "ultimate record about the inevitable roller coaster ride of relationships."
A Blué valamint volt együttműködői, Alan Chang és Amy Foster által írt "Haven't Met You Yet" kislemez 2009. augusztus 31-én jelent meg.[4] Hetekkel a kislemez előtt Weeks prior to this single, Bublé offered his audience an early glimpse at Crazy Love with a "playful" remix of "Baby (You Got What It Takes)".
Az album nevét az északír Van Morrison 1970-es "Crazy Love" című számáról kapta, melynek egy feldolgozása fel is került a lemezre.[5]
Bublé így beszélt a felvétel folyamatáról: "Annak tudatában álltam neki a felvétel elkészítéséhez, hogy ez különbözni fog az előzőektől. Egyre mélyebben magamba néztem, s egyre mélyebbre s mélyebbre haladtam. Alapjában véve az igazat énekeltem – minden dalnak van önéletrajzi gyökere – a különbség minden bizonnyal hallható. Visszamentem, s úgy készítettem el a felvételeket, mint a példaképeim. Egy eredeti érzést akartam – így az emberek úgy érezhetik, hogy ott vannak velem együtt a stúdióban. A zenészeimmel mind egy szobában ültünk, az elejétől kezdve együtt vettük fel a dalokat, s hagytuk, hogy a hangok egymásba folyjanak. Nem volt előre kigondolva. Nem igazán tökéletes. Csak elég jónak érezzük."[6]
Megjelenése
A lemez eredeti megjelenési ideje október 13. lett volna, de a rajongók kérésére már négy nappal korábban, október 9-én forgalomba hozták.[7]
Szeptember 11-től internetes áruházán keresztül előrendeléssel elérhető volt a lemez egy speciális változata. Ebben benn bolt a teljes lemez, egy egy DVD, egy remix CD és egy 32 oldalas füzet.
A Crazy Love október 19-én jelent meg az Egyesült Királyságban.
Számlista
Hat nagyobb változat van: a Standard Edition, az Exclusive Fan Edition, az Amazon.com Special Edition, az iTunes Deluxe Edition, az MP3 Exclusive Edition és a 2010 Reissue.
Szerző(k) |
1. |
Cry Me a River | Arthur Hamilton |
4:15 |
2. |
All of Me | Gerald Marks, Seymour Simons |
3:08 |
3. |
Georgia on My Mind | Hoagy Carmichael, Stuart Gorrell |
3:08 |
4. |
Crazy Love | Van Morrison |
3:31 |
5. |
Haven't Met You Yet | Michael Bublé, Alan Chang, Amy S Foster |
4:05 |
6. |
All I Do Is Dream of You | Nacio Herb Brown, Arthur Freed |
2:32 |
7. |
Hold On | Michael Bublé, Alan Chang, Amy S Foster |
4:05 |
8. |
Heartache Tonight | Don Henley, Glenn Frey, Bob Seger, JD Souther |
3:52 |
9. |
You're Nobody Till Somebody Loves You | Russ Morgan, Larry Stock, James Cavanaugh |
3:07 |
10. |
Baby (You've Got What It Takes) (szerepel benne Sharon Jones és a The Dap-Kings) | Clyde Otis, Murray Stein |
3:20 |
11. |
At This Moment | Billy Vera |
4:35 |
12. |
Stardust (szerepel benne Naturally 7) | Hoagy Carmichael, Mitchell Parish |
3:13 |
13. |
Whatever It Takes (Minden változaton szereplő bónusz) (szerepel benne Ron Sexsmith) | Ron Sexsmith |
4:35 |
1. |
Home (International Pop Mix) |
3:42 |
2. |
Spider-Man Theme (Junkie XL Remix) |
3:07 |
3. |
It Had Better Be Tonight (Meglio Stasera) (Zoned Out Mix) |
3:15 |
4. |
Save The Last Dance For Me (StarCity Remix) |
3:36 |
5. |
Comin' Home Baby (Duett Boyz II Mennel) (Frank Popp Remix) |
3:09 |
6. |
Sway (Ralphi's Salsation Edit) |
3:08 |
7. |
Lost (International Pop Mix) |
3:26 |
8. |
Everything (Bob Rock Mix) |
3:35 |
9. |
Baby (You've Got What It Takes) (szerepel benne Sharon Jones és a The Dap-Kings) (Frisky Mix) |
3:20 |
1. |
Making of Crazy Love Documentary |
25 Min. |
14. |
Some Kind of Wonderful |
3:05 |
1. |
Making of Crazy Love Documentary |
25 Min. |
Szerző(k) |
14. |
Some Kind of Wonderful | |
3:05 |
15. |
Haven't Met You Yet (Hangszeres) | |
4:05 |
16. |
Pennies From Heaven (Bónusz szám az előrendelőknekth17 = 4:05) | Arthur Johnston, Johnny Burke |
|
14. |
Some Kind of Wonderful |
3:05 |
Listahelyezések
Előző The E.N.D. Black Eyed Peas
|
Ausztrál ARIA Sikerlista legjobb albuma 2009. október 19. - 2009. november 9.
|
Következő Greatest Hits Foo Fighters
|
Előző She Wolf Shakira
|
Ír Albumlista legjobb albuma 2009. október 22. – 2009. november 12.
|
Következő JLS JLS
|
Előző I Dreamed a Dream Susan Boyle
|
Ír Albumlista legjobb albuma 2009. december 17. -
|
Következő Jelenleg is
|
Előző Love Is the Answer Barbra Streisand
|
Billboard 200 legjobb albuma 2009. október 24. - 2009. november 9.
|
Következő New Moon: Original Motion Picture Soundtrack
|
Jegyzetek