A zenekart Harry Frommermann alapította, az amerikai The Revelers együttest példaképnek tekintve.[1] Első próbájukat Berlinben tartották, a Stubenrauchstrasse 47. szám alatt.[1] Pályafutásuk alatt nagyon népszerűek voltak, de a nácik hatalomra kerülése idején bajba kerültek, ugyanis Frommermann, Collin és Cycowski mind zsidók vagy zsidó származásúak voltak. Bootz pedig zsidó nőt vett feleségül.[2] A nácik megtiltották, hogy a zsidó zeneszerzők darabokat szerezzenek, és így a Comedian Harmonists sem játszhatott nyilvánosan. Utolsó németországi koncertjüket 1934. március 25-én tartották Hannoverben.[1] Ezután Frommermann, Collin és Cycowski elhagyták Németországot, és Amerikában szerepeltek "Comedian Harmonists" illetve "Comedy Harmonists" nevek alatt. Az együttes Németországban maradt tagjai "Das Meistersextett" néven folytatták, a nácik ugyanis nem engedték meg az angol neveket. Ezek a zenekarok már nem tudták megismételni az eredeti Comedian Harmonists sikereit, és 1941-ben végleg feloszlottak.[2]
1975-ben Eberhard Fechner filmrendező dokumentumfilmet készített róluk,[3] 1998-ban pedig megnyerték a Deutsche Phonoakademie Echo-díját. 1997-ben újabb film készült róluk, melyben színészek játszották el a zenekar tagjait.[4] Az 1997-es Comedian Harmonists film Amerikában egyszerűen csak "The Harmonists" címen jelent meg.
Berlin Comedian Harmonists
1997-ben alakultak Berlinben a Comedian Harmonists dalainak feldolgozására.[5]
Band 4: Gustav Bosse, Kassel 2001, ISMN 979-0-2011-0450-8
Eberhard Fechner: Die Comedian Harmonists. Quadriga, Weinheim 1988, ISBN 3-88679-174-2 (Taschenbuchausgabe: Heyne, München 1998, ISBN 3-453-87315-7)
Douglas A. Friedman: The Comedian Harmonists. The Last Great Jewish Performers in Nazi Germany. HarmonySongs Publications, West Long Branch/NJ 2010, ISBN 978-0-9713979-1-0.
Andreas Schmauder: Irgendwo auf der Welt. Die Schallplatten der Comedian Harmonists und ihrer Nachfolgegruppen. A. Schmauder, Horben 1999.