Colette Carr (Malibu, Kalifornia, 1991. január 6. –) egy amerikai énekesnő és rapper. Colette Malibuban született. A Cherrytree Records amerikai lemezkiadó szerződtette le, amely gondozásában adta ki Back It Up című kislemezét 2009-ben. Debütáló, Skitszo című albuma várhatóan 2012-ben jelenik meg. Erről az első kislemez, a (We Do It) Primo 2011. május 11-én jelent meg, a második, a Sex (közreműködik New Boyz) pedig 2011. december 13-án.[1]
Karrier
Kezdetek
Carr születésétől fogva szerette a zenét: „Zenével nőttem fel. A Walkman-em éjjel-nappal szólt…” Carr eredetileg teniszező volt, viszont egy hátsérülés miatt be kellett fejeznie ezen tevékenységét: „Nem akartam megbénulni, így kitűztem egy új célt magam elé.”[2]
2009–10: Karrieri kezdetek
Carr-t egy Game koncerten fedezték fel. Stroy Moyd a közönség soraiból kért önként jelentkező személyt, aki freestyle tehetségét mutatná meg a közönségnek. Ezt végül Carr vállalta el: a közönség pozitívan vélekedett róla, Colette pedig „beleszeretett” az előadásba.[3] 2009-ben kiadta debütáló, Back it Up című kislemezét, egy Richie Mac által rendezett videóklippel.[3] Colette felkeltette Nick Cannon érdeklődését, így a N'crediable Records kiadóhoz szerződött.[4][5] 2010-ben Bitch Like Me című dalához adott ki videót, melyet Jonathan Singer-Vine rendezett.[6][7] Promóciós kislemezként jelent meg. 2010-ben egy mixtape-t adott ki, mely a Sex Sells Stay Tooned címet kapta, és közel 100 000 letöltője akadt egy év alatt.[6]
2011–jelen: Skitszo
Carr debütáló albuma, a Skitszo 2012-ben jelenik meg. Erről az első kislemez, a (We Do It) Primo 2011. május 11-én jelent meg, és a Billboard Uncharted Artists lista első helyét szerezte meg a szám.[8] Egy interjúban kifejezte, az album címe szkizofrén unokatestvére, Robin felé tiszteletadás.[5] Carr a FrankmusikNo I.D. című kislemezén is közreműködött (a Do It in the AM című albumról). A Skitszo második kislemeze, a Sex (közreműködik New Boyz) 2011. december 13-án jelent meg.