A New York-i C metró az IND Nyolcadik sugárút vonalcsoport egy tagja (a másik kettő az A és az E). A C éjszaka kivételével egész nap közlekedik. Azon kevés vonalak egyike, amely teljesen a föld alatt halad. Éjszaka az A áll meg a C állomásain. Járatsűrűsége csúcsidőben és napközben 8-10 perc, este 12 perc.
Történet
A C és a CC vonalakat 1933. július 1-én nyitották meg. Ekkor a CC lassújáratként közlekedett a Bedfork Park Boulevard és a Hudson Terminal között, míg a C expresszként a 205. utca és a Bergen Street között.
1940. december 15-én az IND Hatodik sugárút vonalcsoportjának első tagja, a D megkezdte működését, ennek következményeként a CC már csak a csúcsidőben és szombaton közlekedett. 1944. október 10-től a C már nem közlekedett szombatonként az A vonal meghosszabbítása miatt. 1949. október 24-én a C megszűnt, helyét a CC vette át, amelynek így a déli végállomása a Broadway - Lafayette lett.
1985 májusában megszüntették a kétbetűs vonalakat, melynek következtében a CC vonalból C vonal lett. 1988 májusában megszűnt a K vonal, melynek következményeként a C már éjszaka kivételével egész nap közlekedett.
1992. október 23-án a C a Rockaway Parktól az Euclid Avenueig közlekedett, majd 1998. március 1-én már a 168. utca lett az északi végállomása.
2001. szeptember 11.-e után a vonal működését leállították; ingajáratok közlekedtek a Canal Street és az Euclid Avenue között összevonva az A vonallal, egészen 2001. szeptember 24-ig.
Ez a szócikk részben vagy egészben a C (New York City Subway service) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.