Burning Spear vagy polgári nevén Winston Rodney (Saint Ann's Bay, 1948. március 1. –) kétszeres Grammy-díjas jamaicaireggae-zenész. Pályafutása alatt több tucat albumot jelentetett meg.[5]
Lemezeit egyebek mellett a Studio One Records, EMI Records, Island Records, Heartbeat Records, Burning Music kiadók dobják piacra.[5]
Élete, pályafutása
Winston Rodney néven született Saint Ann városában, 1945-ben. Az 1960-as évek közepén ismerkedett meg és barátkozott össze Bob Marley-val, aki szintén a város szülötte volt. Marley beajánlotta őt a Studio One lemezkiadóhoz, ahol 1969-ben megjelent Rodney első, „Door Peep” című lemeze, amelyet Rupert Willington közreműködésével készített el. Rodney ekkoriban választotta a páros számára a Burning Spear művésznevet. A pároshoz nem sokkal később csatlakozott Delroy Hinds és a trió a következő évben számos kislemezt rögzített.[6][7]
1976-ban Willington és Hinds kiszálltak a zenekarból, így a "Burning Spear" nevet Rodney a későbbiekben csak a szólókarrierjében használta. Első négy lemezüket is zenei társulatként dobták piacra, viszont a többi stúdió- és egyéb album már Spear szólókarrierjében jelent meg.
↑Allmusic, Awards:Awards (angol nyelven). Allmusic.com. (Hozzáférés: 2018. december 15.)
↑Biography.com:Burning Spear Biography (angol nyelven). Biography.com, 2014. szeptember 12. [2018. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 15.)