Forrásértékű történelmi és kulturális újságokat, folyóiratokat szerkesztett. A Dániáról szóló 1940-ben megjelent faluszociológiai könyve híressé vált.
Élete, munkássága
Fiatalkora, munkássága a második világháború előtt
Bethlen Oszkár (1876–1943) újságíró, lapszerkesztő és László Aranka (1881–1959) gyermekeként született.[6] Szülei 1919-ben elváltak, s apja ugyanebben az évben ismét megnősült.[7] Fiatalon részt vett a Nyugat harmadik nemzedéke lapalapítási kísérleteiben. Bethlen Iván néven versei jelentek meg, ám egyre intenzívebben érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, így hamar eltávolodott nemzedéktársai esztétikai elveitől.
Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben családnevét Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként, más források szerint[8] Bethlen István kérelmére. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre (1913–1980) politikai, Szabó Zoltán (1912–1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál.
Második világháború, Don-kanyar, szökés, átállás
1940-ben (a második bécsi döntés idején) gyors póttartalékosi kiképzés után tizedesként alakulatában előbb az erdélyi bevonulásban vett részt. 1942-ben a Magyar 2. hadsereggel vonult a Don-kanyarhoz. Harcoló alakulatban nem vett részt, a doni frontvonalban harcoló magyar csapatok mögött 8 km-re, az ellátó osztály (élelmiszer, ruházati) raktárát felügyelte őrmester („hadapród”) beosztásban. Ennek köszönhetően alakulatából a harcolók súlyos emberáldozataihoz képest sokkal többen (10 emberből 8) túlélték a doni harcokat és visszavonulást, melynek nagy részét ellátós tisztként gépkocsival tette meg. A visszavonulás során – saját visszaemlékezése szerint − egy égő katonai kórházból társaival 27 magyar sebesültet mentett ki. A visszavonulás vége felé flekktífuszban megbetegedett, előbb helyben, katonai kórházban kezelték, majd tiszti vonattal szállították egy magyarországi kórházba (Esztergom) lábadozni. Alakulatához történő visszabocsátását meg nem várva megszökött a kórházból a további katonai szolgálat elől, Budapesten félillegalitásban, bujkálva várta be a szovjet csapatok megérkezését,[9] bízva baloldali kapcsolataiban. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága nevű szervezetben is részt vett, amelynek egyik gyűlésén 1944. november 22-én tartóztatta le a Nemzeti Számonkérés Szervezete Katonai alosztálya többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Kiss János altábornaggyal és Tartsay Vilmossal együtt.
1945 utáni közéleti tevékenysége
Magyarországon 1945-től az ország tényleges politikai irányítását azonnal a szovjet megszálló erők vették a kezükbe, a velük kollaboráló magyar kommunistákat fokozatosan helyzetbe hozták a hatalomban, a kezdetben koalíciós partnerként működni engedett Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt gyors visszaszorítása mellett. Boldizsár Iván, a háború előtti baloldali, paraszt- és szegénypárti közírói munkásságának és kapcsolatainak köszönhetően gyorsan utat talált a szovjetek által kontrollált új „baloldali” hatalmi elitbe.
Az 1945–48-as „koalíciós években” a Nemzeti Parasztpárt képviselőjeként kezdte, ám a gyakorlatban jól együttműködőnek bizonyult az oroszok védelmét maguk mögött tudó kommunistákkal. Olyannyira, hogy az 1946-os, a világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon „baloldali újságíróként” a magyar kormányküldöttség propagandaszolgálatának vezetője volt, mint a Nemzeti Parasztpárt képviselője. Egyes források szerint valójában a kommunisták beépített bizalmasa volt, aki a szovjetek informátoraként naponta jelentett a párizsi szovjet nagykövetségen a magyar küldöttség belső információiról.[10] A küldöttségnek tagjai voltak ugyan parasztpárti és kisgazdapárti képviselők is (vezetője az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc), a gyakorlati vezetés azonban már ekkor a szovjet tárgyalófél kádereinek számító kommunisták és bizalmasaik (pl. Gerő Ernő) kezében volt, akik külön háttéregyeztetéseket folytattak a szovjet döntéshozókkal.
A kitelepítések idején, 1951-ben a kitelepített Kornis Gyula filozófus budai villájába költözhetett, ami a kommunista hatalommal való bizalmi együttműködését jelzi.[11] 1947-től külügyi államtitkárként tevékenykedett, és innentől az 50-es évek rákosista diktatúráját vezető elit tagja. Az 50-es években részt vett a személyi kultusz propagandájában a Magyar Nemzet szerkesztőjeként és újságíróként Rákosit és a személyi kultuszt támogató cikkeket írt.
A Sztálin halála után, 1953-tól felerősödő reformista hullám a magyar vezetésben is összezilálta az erőviszonyokat, Nagy Imre átmeneti megerősödésével és Rákosi pozíciójának meggyengülésével. Ortutay Gyula naplójában 1953 kényes személyi csatáiról emlékezve azt írja: „Boldizsár Iván képviselő, államtitkár, többszörös főszerkesztő igyekszik vissza Rákosi kebelére, mert fél, hogy túlexponálta magát a Nagy Imre-vonal mellett.”[12]
1945 utáni újságírói, írói munkássága
A háború végén a Szabad Szót (1945–1946) és az Új Magyarországot[13] (1945–1948) szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a Duna völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.
A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) című lapokat szerkesztette, de szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[14] Fordított angolból, németből, franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket, cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát, filmforgatókönyveket is írt.
A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját, türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt. Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat gesztusa lett.
Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán Kata szociofotóit.”[15]
1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945–1948) is körülvette, ahol a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a nyomdászok voltak.[16]
A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News – Neueste Nachrichten. A második világháború utáni évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.
Kötetei (válogatás)
Móricz Zsigmond–Boldizsár Iván: Tiborc. Kálmán Kata fényképei, Cserépfalvi, Budapest, 1938, (Szolgálat és Írás Munkatársaságának könyvei)
A gazdag parasztok országa (Dániáról szól), Franklin, Budapest, 1940
Nagy idők kis lexikonja, Franklin, Budapest, 1941, (Magyar könyvek)
Megbűnhődte már e nép… Röpirat a magyar békéről és közös hazánkról, a Dunavölgyéről, Új Magyarország, Budapest, 1946, (Az Új Magyarország röpiratai)
A másik Magyarország. A magyar ellenállási mozgalom története, Antiqua Ny., Budapest, 1946, (Az Új Magyarország röpiratai, angolul, franciául is)
Összeesküvés a magyar nép ellen (Szervezkedés a kommunista rendszer ellen Magyarországon, politikai perek, 1945-1951), Szikra, Budapest, 1952, (angolul, franciául, németül, oroszul is)
A toll fegyverével (cikkek), Művelt Nép, Budapest, 1952
A béke hangja. A nemzetközi békeharc válogatott írásai, (összeáll., bev. Boldizsár Iván), Művelt Nép, Budapest, 1952
Oradour vádol (politikai publicisztika), Országos Béketanács, Budapest, 1953
Békeharcos írások a sajtóban, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1954, (Újságírók szakmai előadásai és vitái)
A reménység üzenete, Művelt Nép, Budapest, 1954
Reggeltől reggelig (regény, ill. Bozóky Mária), Szépirodalmi, Budapest, 1955
Tiborc új arca. Kálmán Kata fényképei, (bev. Móricz Zsigmond, Móricz Virág, magyarázatok Boldizsár Iván), Művelt Nép, Budapest, 1955
A korona napja (cikkek, vázlatok), Szépirodalmi, Budapest, 1983
Szülőföldünk, Európa, Szépirodalmi, Budapest, 1985
Keser-édes (elbeszélések, visszaemlékezések), Magvető, Budapest, 1987
Miféle önéletrajz?, Helikon, Budapest, 1987
Az ellentétek párbeszéde. Bécsi vita az európai kulturális örökségről, (vitavezető Boldizsár Iván, François Bondy, magyar kiad. szerk. Boldizsár Iván), MTI, Budapest, 1987
N. Pataki Mária: A Kossuth Nyomda története. Lektorálta Timkó György. Budapest, Kossuth, 1984. Boldizsár Iván lásd 178-180. p.
Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 255. o. ISBN 963-05-6805-5
A magyar irodalom története 1945-1975 III./1-2 Szerk: Béládi Miklós, Bodnár György, Sőtér István, Szabolcsi Miklós, Akadémiai kiadó, Budapest, 1990 [1]
