Bizonyíthatósági logika

A bizonyíthatósági logika a modális logika egyik fejezete, amelyben egy modális kijelentés olyan módon igaz, hogy bizonyítható egy formális rendszerben, pl. egy (intuicionista) logikában, Peano-aritmetikában, halmazelméletben. A bizonyíthatósági logika célja tehát egy adott formális rendszerben a bizonyíthatóság-fogalom megragadása. A bizonyíthatóságot e nyelvben egy jellel szokás jelölni, és leggyakrabban „boksz”-nak szokás mondani.

A bizonyíthatósági logika megjelenését Kurt Gödel egy 1933-as cikkéhez szokás kapcsolni, melyben egy modális logika és az intuicionista logika kapcsolatával foglalkozik. A bizonyíthatósági logika leghíresebb eredményét, mely arról szólt, hogy a Peano-aritmetika bizonyíthatóság-fogalma pontosan megragadható egy modális logikával, Robert Martin Solovay publikálta 1976-ban.

Példák

Mikor egy formális rendszerben a bizonyíthatóság fogalmát egy modális logikával szándékozzuk megragadni, szükség van egy szótárra, ami a két nyelv formuláit valamilyen módon megfelelteti egymásnak. Fordításnak nevezzük és keretes zárójelekkel jelöljük majd azt a függvényt, amely a két nyelv formulái közt a kapcsolatot megteremti.

Az alábbiakban szerepel a két leghíresebb, fenti bevezetőben is említett fordításokkal egy-egy példa. Az első példában modális logikára, a másodikban modális logikából való fordításra szerepel példa, azonban mindkét fordítás fordított irányba is tökéletesen működik (ezen megállapítások bizonyításai számítanak a terület fő eredményeinek.)

Intuicionista logika

Az intuicionista logikánál az egyik alkalmas fordítás szerint, amely az ún. S4 modális logikába fordít, minden atomi mondat és negációjel elé egy -ot kell írni, így pl. egy, a kizárt harmadik elvét képviselő formula a következő alakot ölti:

Szóban mondva a kapott modális formulát „ állításnak rendelkezünk a bizonyításával, vagy a bizonyíthatóságának cáfolatával”.

A modális logikából ismert lehetséges világok szemantikája alapján S4-re a következő szemantika áll a rendelkezésünkre: A lehetséges világok különböző tudásállapotoknak felelnek meg, melyek egymással olyan módon kapcsolódnak össze, hogy az egyik tudásállapot információi kibővíthetők-e a másik tudásállapot információivá. Ez alapján ez az ún. alternatívareláció egy előrendezésnek felel meg, azaz

  • reflexív, azaz minden tudásállapot (triviális) bővítése a saját információinak
  • tranzitív, azaz ha egy tudásállapot kibővíthető egy -vé, ami pedig egy -má, akkor is kibővíthető -má.

A bizonyíthatóság ide pedig úgy kapcsolódik, hogy, ha valamit bebizonyítottunk, akkor azt mindörökké tudni fogjuk; minden későbbi tudásállapotban ott lesz. Eszerint egy tudásállapotban akkor és csak akkor szerepel, vagy más szóval igaz, ha minden későbbi, ebből kibővítve kapott tudásállapotban is igaz.

A fenti formula azonban a következő ábra (modális logikai modell) miatt hamis is lehet, így a kizárt harmadik törvényét képviselő formula nem logikai igazság – ami az intuicionista logikából valóban levezethetetlen. Ugyanis ha az alsó tudásállapotban helyezkedik el a formula, akkor ez valóban hamis lesz, mivel egyrészt valóban nem igaz, hiszen a bal oldali tudásállapotban hamis a , másrészt pedig sem igaz, mivel a jobb oldali világnak minden rákövetkezőjében (azaz önmagában) igaz a .

A szemantika szemszögéből tehát azt mondhatjuk, hogy az S4 kalkulusnak két (adekvát) szemantikája is lehetséges, az egyik a Kripke-szemantika, a másik pedig a nulladrendű intuicionista logika.

Peano-aritmetika

A Peano-aritmetika egy fordítása úgy néz ki, hogy a Peano-aritmetikában szereplő azon predikátumot, mely a levezethetőséget kódolja, írjuk át -ra. Mivel a Peano-aritmetikában lévő levezethetőségnek felel meg, így rajta keresztül a bizonyíthatóságot ragadja majd meg.

A Peano-aritmetikára illeszkedő (Gödel és Löb után) GL modális logikában nézzük a következő formulát:

Ez a formula, ha a fordítás tényleg jó, nem lehet tétel. Azt fejezi ugyanis ki, hogy „levezethető, hogy nem bizonyítható az ellentmondás”, azaz hogy bizonyítható az aritmetika konzisztenciája – ennek azonban maga a második nemteljességi tétel állja útját.

A GL-ről tehát majd azt mondhatjuk, hogy két szemantika adható rá; az egyik a szokásos Kripke-szemantika, a másik pedig a Peano-aritmetika.

A kutatás két iránya

A bizonyíthatósági logika ötlete Gödeltől származik, amikor 1933-ban megfogalmazott egy fordítást a nulladrendű intuicionista kalkulus és C.I. Lewis S4 modális kalkulusa közt. Gödel ugyanakkor még ebben a cikkben leszögezte, hogy az S4-ben szereplő nem jelentheti általában véve egy formális rendszerben a bizonyíthatóságot, mivel a kalkulusnak tételei olyan formulák, melyek ilyen módon interpretálva az aritmetikát tartalmazó formális rendszerekben ellent mondanának a Gödel-féle nemteljességi tételeknek. Ilyen például az S4-beli formula. Mivel egy formális rendszerben bizonyítható , is bizonyítható lenne, ami nem mást jelent, mint hogy nem bizonyítható az ellentmondás - ez pedig a konzisztenciát jelentené, ami az aritmetikát tartalmazó rendszerekben nem bizonyítható.

Innen indulva a bizonyíthatósági logikának két fő területe van:

  1. Megadni a bizonyíthatóság logikáját, azaz megadni azt a modális logikát, amely egy adott formális rendszerben leírja a bizonyíthatóságról szóló predikátumot. Ezt a predikátumot akkor tekintenénk igaznak, ha bizonyítása lenne -nak, ahol is egy Peano-aritmetikát tartalmazó formális rendszerben lehetne a kérdéses formula Gödel-száma, pedig a hozzá vezető bizonyítás (formulasorozat) Gödel-száma. Ebben az esetben tehát egy meglévő modellhez keresünk kalkulust.
  2. Megadni a bizonyítások logikáját, azaz a meglévő, konstruktív bizonyításokat elviekben jól leíró S4 kalkulusra, és így az IPC kalkulusra egy bizonyításokkal kapcsolatos szemantikát.

A bizonyítások logikája

Modális logikák intuicionista logikára

S4

IPC lefordítása S4-re

Gödel használta először a modális operátort bizonyíthatósági interpretációban, mikor 1933-ban kimutatta az intuicionista logikáról, hogy lefordítható C. I. Lewis egyik modális kalkulusába – ez a rendszer S4 volt.[1] Egy jó fordítás például az oldalt található (rekurzív) függvény, melyet szokás Gödel-fordításnak is nevezni.[2] Ez szemléletesen szólva annyit tesz, hogy minden atomi formula és negációjel elé elhelyez egy jelet. Van azonban több lehetséges fordítás is, pl. hogy minden részformulát ellátunk egy jellel.

S4 modelljei a reflexív és tranzitív keretstruktúrák (lásd: Modális logika). Itt a lehetséges világok episztemikus állapotokat jelölnek. A fordítás során pl. az intuicionista negáció szerepére a következőképpen lehet a S4 modális szemantikájának ismeretében rávilágítani:

  • szemléletes jelentése: Innentől mindig tudjuk majd, hogy hamis.

Nem az S4 modális kalkulus az egyetlen modális kalkulus, amelybe a nulladrendű intuicionista logikát be lehet ágyazni, azonban bizonyítható, hogy ez a leggyengébb ilyen kalkulus. A legerősebb ezek közül a Grz.

Grz

Ezt a modális kalkulust úgy kaphatjuk a K normális modális rendszerből, hogy egyetlen axiómaként az

Grz

formulát vesszük fel. Ebből az axiómából levezethetők S4 axiómái, azaz és .

Grz Kripke modelljei azon keretstruktúrák lesznek, melyek reflexívek, tranzitívak, és nincsen bennük végtelen szigorúan felszálló ág. Ez utóbbi egy olyan elsőrendben nem definiálható tulajdonság, mely a következő egymással ekvivalens állításokat jelenti:

  • A világok halmazának bármely részhalmazában lesz egy olyan elem, amelynek csak önmaga a rákövetkezője.
  • Ha van olyan véletlen sorozat, hogy , akkor ebben egy ponttól kezdve mindenhol ugyanaz a világ szerepel.

Ezekből már következik az (önmagában modálisan nem definiálható) antiszimmetria is, azaz Grz modelljei speciális parciális rendezések lesznek.

A bizonyíthatóság logikája

A Peano-aritmetika modális kalkulusai

GL

GL lefordítása PA-ra

Az egyik legfontosabb bizonyíthatósági modális rendszer a GL rendszer (Gödel és Löb után) melyre a Kripke-féle (keretstruktúrás) szemantikán kívül egy alternatív szemantika is adható. Ez az alternatív – egyébként helyes és teljes – szemantika egy a Peano-aritmetika nyelvére való fordítás. A fordítás a -okhoz a Gödel-számozást és a bizonyíthatósági predikátumot használja fel.

Bizonyíthatóság-predikátum

A jelölés azt jelenti, hogy a aritmetikai formula levezethető -ból. Erről Gödel munkássága óta tudjuk, hogy ennek egy árnyéka, vetülete megjelenik nyelvében magában is: Vezessük be először is a függvényjelet. Ez minden formulához és formulasorozathoz hozzárendel egy számot (lásd: Gödel-számozás). Ezáltal a Peano-aritmetika képes lesz olyan formulákat levezetni, melyek a levezetéseiről 'szólnak'. Ezt követően bevezetünk majd egy predikátumot, -t, amit a következőképpen definiálunk:

Ez a predikátum akkor és csak akkor legyen igaz, ha ez a aritmetikai formula Gödel-száma levezethető -ból

Azaz:

Ekkor a Gödel-tétel értelmében a következő - modális formuláink konstrukciójához hasonló konstrukcióval bíró - formulákra bukkanhatunk beszédünkben, miközben -ról tettünk a fenti módszerrel megállapításokat.

  • Ha , akkor is.

Azaz, a könnyebb áttekinthetőség érdekében a helyébe -ot írva:

  • Modális generalizáció: Ha , akkor is.
  • K:
  • tra :
  • Löb :

Itt az első három jellemzőt tehát a modális generalizációt, K-t, tra-t (ami a K4 rendszert adja) szokás Hilbert–Bernays–Löb-féle levezethetőségi kritériumoknak is nevezni, mivel ezek olyan állítások, melyek egy természetes elvárást támasztanak a bizonyíthatósági predikátumunktól (és így a bizonyíthatósági modalitástól is).

Az utolsó formula Löb tételéből származik, mégpedig a következőképpen: Minden -beli formulának vannak ún. fix pontjai, azaz olyan mondatok, melyekre a diagonalizációs lemma alapján fennáll: . Mármost a predikátum fixpontja ez alapján: . Az egyik irány az első (modális generalizálásnak megfelelő) állításból következik. Arra a kérdésre, hogy vajon a másik irány bizonyítható-e, Löb adott egy különös választ (és ez lenne Löb tétele): Ha , akkor .

Ez utóbbit nyelvére átírva megkapjuk a Löb formulának megfelelő számelméleti állítást:
Löb: ,
Löb:

A GL modális logika

A GL modális logikát úgy kapjuk, hogy a K normális modális logikához hozzávesszük az utolsó Löb formulát. Ebből már következni fog a tra formula, tehát axiómarendszerként az előbbi négy megállapítás fog szerepelni.

Modális szempontból az így kapott GL logika néhány érdekessége:[3]

  • Az alternatívareláció irreflexív lesz.[4]
  • A hozzá tartozó keretstruktúrák pontosan azok, amelyek tranzitívak és inverz jólfundáltak. Ez utóbbi a következő (ekvivalens kijelentéseket) jelenti:
    • jólrendezett,
    • nincsen szerint felszálló végtelen lánc.
    • nincsenek világok, hogy
  • nem tétele, de ez az előbbi tulajdonságból is következik.
  • Nincsenek formájú tételei. Mint például a , azaz . Ez ugyanis olyasmit jelenthetne, hogy bizonyítható lenne, hogy a 0=1 állítás nem bizonyítható – ez pedig szó szerint az aritmetika ellentmondás-mentességének bizonyítása, ami a II. Gödel-tétel értelmében nem lehetséges.
  • tekintetében még a sem tétele GL-nek.
  • viszont tétel.
  • Viszont valahányszor tétele GL-nek egy formula, annyiszor tétele maga is. Ez Löb tételével cseng össze.

GLS

Források

  • szerk.: Solomon Feferman: Collected Works (angol, német nyelven). Oxford: Oxford University Press (1986). ISBN 0-19-503964-5 
  • George Boolos. The Logic of Provability. New York: Cambridge University Press (1993). ISBN 0-521-48325-5 

Külső hivatkozások

Jegyzetek

  1. Solomon Feferman Kurt Gödel Collected Works, i. m. 1 kötet, 2 fejezet, 296. o.
  2. Szokás még használni a Gödel-Tarski-McKinsey fordítás elnevezést is.
  3. Boolos 1993 p. xvii.
  4. Az olyan keretstruktúra-osztály, amely pontosan az irreflexív keretstruktúrákat tartalmazza, modálisan definiálhatatlan. A GL azonban erősebb rendszer így lehetséges, hogy minden modellje irreflexív.

Read other articles:

2004 studio album by AvalonThe CreedStudio album by AvalonReleasedFebruary 24, 2004Recorded2003GenreCCM, InspirationalLength42:12LabelSparrowProducerBrown Bannister, Charlie Peacock, Tedd TjornhomAvalon chronology Testify to Love: The Very Best of Avalon(2003) The Creed(2004) Stand(2006) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic[1] The Creed is the eighth album released by Christian vocal group Avalon, their fifth studio project. It is the first Avalon album to inc...

 

العلاقات التونسية الشمال مقدونية تونس شمال مقدونيا   تونس   شمال مقدونيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات التونسية الشمال مقدونية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين تونس وشمال مقدونيا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للد...

 

Chemical compound Miproxifene phosphateClinical dataOther namesTAT-59; IproxifeneRoutes ofadministrationOralIdentifiers IUPAC name [4-[(E)-1-[4-[2-(Dimethylamino)ethoxy]phenyl]-2-(4-propan-2-ylphenyl)but-1-enyl]phenyl] dihydrogen phosphate CAS Number115767-74-3PubChem CID3034829ChemSpider2299219UNIIQAK0B78ZCLKEGGD01853Chemical and physical dataFormulaC29H36NO5PMolar mass509.583 g·mol−13D model (JSmol)Interactive image SMILES CC/C(=C(/C1=CC=C(C=C1)OCCN(C)C)\C2=CC=C(C=C2)OP(=O)(O)O)/C3=...

Bagian dari seri tentangKekristenan YesusKristus Yesus menurut Kristen Lahir Kiprah Wafat Kebangkitan Kenaikan AlkitabDasar Perjanjian Lama Perjanjian Baru Injil Kanon Gereja Syahadat Perjanjian Baru dalam Kitab Yeremia Teologi Allah Tritunggal Bapa Anak/Putra Roh Kudus Apologetika Baptisan Kristologi Sejarah teologi Misi Keselamatan SejarahTradisi Maria Rasul Petrus Paulus Bapa Gereja Kristen Perdana Konstantinus Konsili Agustinus Skisma Timur–Barat Perang Salib Aquinas Luther Reformasi De...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع بيل هاريس (توضيح). بيل هاريس (بالإنجليزية: William Anthony Harris)‏  معلومات شخصية اسم الولادة (بالإنجليزية: William Anthony Harris)‏  الميلاد 26 نوفمبر 1950 (74 سنة)  مواطنة كندا  عضو في الجمعية الملكية  الحياة العملية المدرسة الأم معهد كاليفورنيا للتقنيةجامعة �...

 

Suburb of Melbourne, Victoria, AustraliaBayswaterMelbourne, VictoriaMountain Highway, BayswaterBayswaterCoordinates37°50′35″S 145°16′05″E / 37.843°S 145.268°E / -37.843; 145.268Population12,262 (2021 census)[1] • Density1,530/km2 (3,970/sq mi)Postcode(s)3153Area8 km2 (3.1 sq mi)Location 27 km (17 mi) from Melbourne 5 km (3 mi) from Croydon LGA(s)City of KnoxState electorate(s)BayswaterFederal...

Chinese martial art This article is about the Chinese martial art. For the philosophical concept, see Taiji (philosophy). For other uses of tai chi, see Taiji. This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article provides insufficient context for those unfamiliar with the subject. Please help improve the article by providing more context for the reader. (April 2021) (Learn how and...

 

Sergio Angelini Nazionalità  Italia Calcio Ruolo Allenatore (ex attaccante) Termine carriera 1958 - giocatore1972 - allenatore CarrieraGiovanili  QuercetaSquadre di club1 1932-1933 Nuova Italia? (?)1933-1936 Viareggio46 (14)1936-1942 Livorno53 (20)1942-1943→  Perugia? (?)1943-1944→  42º Corpo VVFF La Spezia12 (7)1945-1946 Prato21 (12)1946-1948 Viareggio67 (24)1948-1950 Pro Sesto64 (14)1950-1952 Massese35 (17)1957-1958 Pietrasa...

 

Флаг гордости бисексуалов Бисексуальность      Сексуальные ориентации Бисексуальность Пансексуальность Полисексуальность Моносексуальность Сексуальные идентичности Би-любопытство Гетерогибкость и гомогибкость Сексуальная текучесть Исследования Шк...

NFL team season 1989 Minnesota Vikings seasonGeneral managerMike LynnHead coachJerry BurnsHome fieldMetrodomeResultsRecord10–6Division place1st NFC CentralPlayoff finishLost Divisional Playoffs(at 49ers) 13–41Uniform ← 1988 Vikings seasons 1990 → The 1989 season was the Minnesota Vikings' 29th in the National Football League (NFL). They finished with a 10–6 record to win the NFC Central Division. This title was secured during one of what is considered by many ...

 

Questa voce sugli argomenti film polizieschi e film d'azione è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Hard BoiledTony Leung Chiu Wai e Chow Yun-Fat in una scena del filmTitolo originaleHard Boiled Lingua originaleInglese, Cantonese Paese di produzioneHong Kong Anno1992 Durata129 Minuti Dati tecniciColorerapporto: 1,85:1 Generepoliziesco, azione, thriller RegiaJohn Woo SoggettoJohn Woo Sc...

 

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (أغسطس 2021) قرار مجلس الأمن 2080 التاريخ 12 ديسمبر 2012 اجتماع رقم 6885 الرمز S/RES/2080  (الوثيقة)...

نايجل هايوود   معلومات شخصية الميلاد 17 مارس 1955 (69 سنة)[1]  مواطنة المملكة المتحدة[2]  عدد الأولاد 3 [1]  مناصب سفير المملكة المتحدة لدى إستونيا   في المنصب2003  – 2008  الحياة العملية المدرسة الأم كلية نيو كوليج[1]أكاديمية ساندهيرست العسكرية الملكي...

 

الدوري التونسي لكرة اليد للرجال الموسم 1998-1999 البلد تونس  المنظم الجامعة التونسية لكرة اليد  النسخة 44 عدد الفرق 12   الفائز النجم الرياضي الساحلي الدوري التونسي لكرة اليد 1997–98  الدوري التونسي لكرة اليد 1999–00  تعديل مصدري - تعديل   الدوري التونسي لكرة اليد 1998-1999...

 

Aviron aux Jeux olympiques d'été de 1948 Généralités Sport Aviron Organisateur(s) CIO Éditions 10e Lieu(x) Londres Date du 5 au 9 août 1948 Nations 27 Participants 310 Épreuves 7 Navigation Berlin 1936 Helsinki 1952 modifier Les épreuves d'aviron lors des Jeux olympiques d'été de 1948 ont eu lieu du 5 au 9 août 1948 à Londres au Royaume-Uni. Les compétitions rassemblent 310 athlètes, issus de 27 fédérations affiliées au Comité international olympique. Participation Partici...

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: List of Algeria national football team managers – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2023) (Learn how and when to remove this message) Rabah Saâdane the emblematic Algerian national team manager. The Algeria national football team manager was first established...

 

Cet article est une ébauche concernant la psychologie. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Consultez la liste des tâches à accomplir en page de discussion. L’hypnothérapie est l'utilisation de l'hypnose à des fins voulues thérapeutiques. Elle est pratiquée par un hypnothérapeute et plus largement par des psychothérapeutes pratiquant l'hypnose. Historique L'hypnothérapie a connu plusieurs ...

 

Model of hyperbolic geometry Many hyperbolic lines through point P not intersecting line a in the Beltrami Klein model A hyperbolic triheptagonal tiling in a Beltrami–Klein model projection In geometry, the Beltrami–Klein model, also called the projective model, Klein disk model, and the Cayley–Klein model, is a model of hyperbolic geometry in which points are represented by the points in the interior of the unit disk (or n-dimensional unit ball) and lines are represented by the chords,...

Pasquale VivoloVivolo con la maglia della JuventusNazionalità Italia Altezza179 cm Peso74 kg Calcio RuoloAttaccante Termine carriera1959 CarrieraGiovanili 19??-1947 Cremonese Squadre di club1 1947-1949 Cremonese40 (11)[1]1949-1953 Juventus67 (31)1953-1958 Lazio121 (33)1958 Genoa0 (0)1958-1959 Brescia1 (0) Nazionale 1952-1953 Italia4 (1) 1 I due numeri indicano le presenze e le reti segnate, per le sole partite di campionato.Il simbolo → indica un ...

 

1775 piano sonata by Wolfgang Amadeus Mozart This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Piano Sonata No. 6 Mozart – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2016) (Learn how and when to remove this message) Piano Sonata in D majorNo. 6by W. A. MozartThe young composer, a 1777 copy of a...