A birodalmi átok (németül: Reichsacht) a Német-római Birodalomban használt büntetési forma volt, amelyet a német király illetve a német-római császár mondhatott ki egy személyre vagy egy városra. A büntetés területi hatálya az egész birodalomra kiterjedt.

A középkorban a jogszolgáltatás és az állami (császári) közigazgatás nem volt elégségesen kiépítve, így a bírósági ítéleteket nem lehetett hatékonyan végrehajtani, és a tettesek ki tudták magukat vonni a felelősségre vonás alól. A birodalmi átok ezen az állapoton hivatott segíteni azzal, hogy a jogi közösség segítségéhez folyamodott: az elkövetőt jogfosztottá nyilvánították, és a jogi közösség bármely tagja végrehajthatta rajta az ítéletet.

Az elkövető az átok folytán elveszítette a jogképességét, és bárki büntetlenül megölhette. A vagyona gazdátlanná vált, bárki magához vehette. A hűbérbirtokok azonban visszaszálltak a királyra, aki kimondta az átkot, vagy a hűbérúrra.

Az átok alól csak azzal lehetett szabadulni, ha az illető önként alávetette magát a bíróságnak és a büntetésnek. Ha ezt nem tette meg, akkor egy szász év után (egy év, hat hét és három nap) végképp jogfosztottá vált, a felesége özvegynek, a gyermekei árvának számítottak.

A birodalmi átok visszavonása előtt a követeléseket ki kellett elégíteni, és egy feloldozási díjat is kiszabtak. Az átok visszavonásával az egykori kiátkozott teljesen visszanyerte előző jogi állapotát és vagyonát. Akik az átok időtartama alatt a kiátkozott javait birtokolták, vissza kellett adniuk a vagyont, de a hasznot megtarthatták.

1220-tól kezdődően a birodalmi átkot nem csak a német-római király illetve a német-római császár mondhatta ki, hanem a Confoederatio cum principibus ecclesiasticis 7. cikkelye alapján hat hét múltán kvázi automatikusan követte az anatémát: nem kellett hozzá sem külön vád, eljárás vagy birodalmi ítélkezés. Az 1235-ös mainzi béke után a birodalmi átok automatikusan kiterjedt azokra is, akik védelmet és segítséget kínáltak a kiátkozottaknak.

V. Károly német-római császár az 1519-es megválasztása érdekében olyan írásbeli ígéretet tett, hogy a birodalmi átkot császárként nem mondja ki kiátkozási eljárás lefolytatása nélkül.

A korai újkorban a birodalmi átkot főképpen a következő esetekben alkalmazták:

• fontos birodalmi adók nemteljesítése
• felségsértés
• a birodalmi béke megszegése
• a bírósági eljárás alóli kibújás

A birodalmi átkot városokra is ki lehetett mondani. Miután Donauwörth város polgárai megszegték a vallásbékét, II. Rudolf német-római császár 1607-ben birodalmi átokkal sújtotta a várost. A büntetés 1609-ig maradt érvényben.

• 1180: Oroszlán Henrik, mivel vonakodott katonai támogatást nyújtani I. (Rőtszakállú) Frigyes császárnak
• 1208: VIII. Ottó bajor palotagróf, Sváb Fülöp német király meggyilkolása miatt
• 1225: Friedrich von Isenberg gróf, mivel agyonütötte nagybátyját, I. Engelbert kölni érseket
• 1235: VII. Henrik német király, mivel szembefordult apjával, II. Frigyes császárral
• 1512 és 1518: Götz von Berlichingen, először rablás, másodjára zsarolásos emberrablás miatt
• 1521: Luther Márton és követői (wormsi ediktum), eretnekség és szakadárság miatt
• 1546: I. János Frigyes szász választófejedelem és I. Fülöp hesseni tartománygróf a schmalkadeni háború során
• 1566: Wilhelm von Grumbach, a birodalmi béke megszegése miatt
• 1614: Vinzenz Fettmilch, az általa vezetett frankfurti zsidóellenes felkelés miatt
• 1621: V. Frigyes pfalzi választófejedelem, valamint György Vilmos brandenburgi őrgróf, I. Keresztély anhalt–bernburgi herceg és Georg Friedrich von Hohenlohe-Neuenstein-Weikersheim gróf, Frigyes cseh királlyá kikiáltása miatt
• 1706: József Kelemen kölni választófejedelem, mivel a spanyol örökösödési háborúban XIV. Lajos francia király pártjára állt
• 1793 Georg Forster, a francia forradalmi kormánnyal való együttműködése miatt

Ez a szócikk részben vagy egészben a Reichsacht című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

• Stichwort Acht in Handwörterbuch zur Deutschen Rechtsgeschichte, Bd. 1
• Joseph Pötsch: Die Reichsacht im Mittelalter und besonders in der neueren Zeit. Breslau 1911 (Nachdr. Aalen 1971).
• Friedrich Battenberg: Reichsacht und Anleite im Spätmittelalter. Köln/Wien 1986.
• Erich Klingelhöfer: Die Reichsgesetze von 1220, 1231/1232 und 1235 (= Quellen und Studien zur Verfassungsgeschichte des Deutschen Reiches in Mittelalter und Neuzeit, Bd. 7 Heft 2), Weimar 1955.