Billy Monger (Charlwood, Surrey, 1999. május 5.[2] –) brit autóversenyző. Beceneve "Billy The Whizz" azaz "Billy a süvítés" utalva gyorsaságára.[3][4][5] Pályafutása elején a Ginetta Junior bajnokságban ért el sikereket, illetve a brit Formula–4-es bajnokságban állt rajthoz.
Pályafutása
Billy Monger első versenyautója egy az édesapja által vásárolt gokart volt.[6]
2016-ban a JHR Developments színeiben a brit Formula–4-es bajnokságban állt rajthoz.[7] Háromszor végzett dobogós helyen és 12. helyen zárta a bajnokságot. A 2017-es szezonban maradt a csapatnál. A 2017. április 16-án rendezett Donington parki futamon súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében mindkét lábát térd alatt amputálni kellett.[8][9] Csapata létrehozta a JustGiving oldalt, amelyen gyűjtést szerveztek számára és több aktív Formula–1-es pilóta is - köztük Jenson Button, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg - együttérzéséről, valamint támogatásáról biztosította az akkor 17 éves versenyzőt.[10][11]
2017 júniusában bejelentették, hogy novemberben Monger újra versenyautóba ül. A V de V Challenge Endurance Proto keretein belül egy kifejezetten mozgássérültek számára kialakított versenyautót vezetett, egy olyan program részeként, amely mozgássérült versenyzőket szeretne felkészíteni a 2020-as Le Mans-i 24 órás autóversenyre.[12] 2017 júliusában egy szintén speciálisan kialakított, kiegészített kézifék-vezérlésű Volkswagen Beetle-t tesztelt.[13]
2018 februárjában balesetét követően első ízben ült együléses, nyitott karosszériás versenyautóba, amikor a BRDC brit Formula 3-as bajnokságban részt vevő kocsiját tesztelte az Oulton Parkban, a Carlin csapatának.[14] A következő hónapban Monger megerősítette, hogy a csapat színeiben rajthoz áll a bajnokság nyitófutamán, amit szintén ezen a pályán rendeztek meg.[15] Annak érdekében, hogy rajthoz állhasson a sorozatban, a Nemzetközi Automobil Szövetség külön engedélyére volt szükség, miután a sportági irányító testület szigorúan szabályozta a fogyatékkal élők versenyzési lehetőségeit. A tilalmat végül a testület 2017 decemberében feloldotta. Azóta a fogyatékkal élők is rajthoz állhatnak együléses versenysorozatban egy a számukra speciálisan átalakított versenyautóval.[6] Monger harmadik lett a Oulton Parkban.[16]
2018-ban a Carlin Motorsport színeiben a brit Formula 3-as bajnokságban versenyzett, ahol a 6. helyen végzett az összetett pontversenyben. 2018 novemberében életrajzi filmet adtak ki történetéről Driven: The Billy Monger Story címen, amit a BBC gyártott és a BBC Three online csatornáján vált elérhetővé.[6] 2018 júniusában egy átalakított Sauber C30-as volánja mögött ülve életében először Formula–1-es autót is vezethetett.[17]
Eredményei
Karrier összefoglaló
Jegyzetek
- ↑ „Racing driver Billy Monger to be 'woken from coma in days' as Lewis Hamilton and Jenson Button help raise £350,000”, The Mirror (London), 2017. április 20.
- ↑ Chris Kitching. „Teen racing driver Billy Monger breaks silence after horrific accident that saw him lose his lower legs”, The Mirror (London), 2017. április 25.
- ↑ Sophie Evans. „Teenage British F4 racing driver Billy Monger loses both lower legs after horror Motorsport crash at Donington Park”, The Mirror (London), 2017. április 20.
- ↑ Alan Baldwin: Motor racing-Hamilton hopes Zanardi can inspire injured British teen. Newswire. Wards Auto, 2017
- ↑ „F1 Russian GP: F1 teams show support for Billy Monger in Sochi”, Crash.net, 2017. április 28.
- ↑ a b c Varley, Ciaran: I lost my legs but not my daredevil spirit. bbc.co.uk . (Hozzáférés: 2018. november 17.)
- ↑ Paice, Simon. „Monger stays with JHR for MSA Formula move”, thecheckeredflag.co.uk, 2016. február 25. (Hozzáférés: 2016. február 26.)
- ↑ Formula 4: British driver Billy Monger suffers leg injuries in crash - BBC Sport (16 April 2017)
- ↑ Formula 4: British driver Billy Monger has legs amputated - BBC News (19 April 2017)
- ↑ Help raise £260000 to Help Billy Monger beat life changing injuries, after being involved in one of the most horrific crashes Motorsport has seen. JustGiving
- ↑ Formula 4: Jenson Button pledges £15,000 to support British driver Billy Monger - BBC Sport (20 April 2017)
- ↑ Watkins, Gary: Billy Monger to make racing return as Sausset targets Le Mans. autosport.com , 2017. június 17. (Hozzáférés: 2017. június 17.)
- ↑ Billy Monger crash: Amputee teen racer back behind wheel. bbc.co.uk , 2017. július 4. (Hozzáférés: 2017. július 4.)
- ↑ Saunders, Nate: Double amputee Billy Monger completes first single-seater car test. ESPN (UK TV channel) , 2018. február 7. (Hozzáférés: 2018. március 28.)
- ↑ Mackley, Stefan: Billy Monger's racing return confirmed for BRDC British F3 opener. autosport.com , 2018. március 27. (Hozzáférés: 2018. március 28.)
- ↑ Billy Monger: Double amputee hails 'surreal' podium finish on British F3 debut. BBC Sport, 2018. március 31. (Hozzáférés: 2018. március 31.)
- ↑ F1-es autót tesztel Billy Monger – pedig reggel még nem is sejtette. m4sport.hu, 2018. június 24.