1959–1964 között az ELTE TTK biológia–földrajz szakos hallgatója volt. 1964-ben középiskolai oktatóként kezdte pályáját, majd 1965–1969 között az egri Népújság újságírója volt. 1969–1973 között a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott újságíróként. 1972–1975 között az ELTE BTK szociológia szakán tanult. 1973-ban a Valóság munkatársa, 1975–1983 között a Mozgó Világ szociográfiai rovatszerkesztője volt; 1983-ban a folyóiratot betiltották. 1979-ben a VÁTI-nál (Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet) alkalmazták lakás- és településszociológusként. 1981-ben a szamizdat Bibó-emlékkönyv egyik szerzője volt. 1984–1988 között a Pallas Lapkiadónál sajtószociológusként tevékenykedett. 1989–1991 között a Fotó olvasószerkesztője, 1993–1996 között a Budapesti Negyed alapító szerkesztője volt. 1995–1997 között, valamint 2003-tól szabadúszó volt. 1997–2003 között a BUKSZ szerkesztőjeként dolgozott.
Folyamatos jelen. Fiatal szociográfusok antológiája; vál., szerk. Berkovits György, Lázár István, utószó Berkovits György; Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1981 (Magyarország felfedezése)
– mondta Gabes, – magyarázta Gy. Bence (szociográfia, 1982)