Apja Barkász Károly gimnáziumi tanár, anyja Lubinszky Jolán volt.[3] A középiskolát szülővárosában elvégezve a Budapesti Mintarajziskolában tanult, s 1906-ban szerzett középiskolai rajztanári oklevelet. Továbbképzősként 1907-ig Révész Imre és Ferenczy Károly növendéke volt.
Megnyerte 1905-ben az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Gerenday-plakátpályázatát, az 1906. évi Milánói Világkiállításon pedig – még szintén hallgató korában – egy tájképpel szerepelt a magyar csoportban.[4]Karcagon, majd Fiumében kezdett tanítani.[5] Rajztanárként működött Máramarosszigeten, Aradon és Trencsénben az állami felsőbb leányiskolákban, egyes adatok szerint[6]Pozsonyban is. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, több háborús kitüntetést kapott, főhadnagyként szerelt le.[5] 1920-ban Budapestre költözött és a III. kerületi Magyar Királyi Állami Árpád Reálgimnázium rajztanára volt.[5][7]
Több ízben járt tanulmányúton Olaszországban, Drezdában, Stockholmban, ahol alkotásaival sikert aratott. 1924-ben a Halmos Izor alapította Életkép-díjat nyerte a „Hazafelé” című festményéért,[10] 1930-ban a Műcsarnokban a Ráth-díjat,[5] 1940-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Egyesület aranyérmét nyerte el.[4] A Társadalmi Egyesületek Szövetsége (TESZ) ezüstéremmel jutalmazta alkotásait.[11]
Titkára, majd ügyvezető elnöke lett az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligának.[3] 1926-tól alapító tagja volt a Hódmezővásárhelyi Művészek Társaságának. Az Országos Rajztanár Vizsgabizottságban tagként tevékenykedett, a Képzőművészek Egyesülete, a Képzőművészek Szövetsége is tagjai közé sorolta. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társaságban zsűritagként is aktívan közreműködött, 1928-ban örökös törzstaggá választották.[5] 1938–1939-ben a Magyar Képzőművészeti Egyesület elnöki, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak pedig 1943-ban titkári tisztségét töltötte be.[4]
