Bacskó Tünde

Bacskó Tünde
Született1973július 24. (51 éves)[1]
Vásárosnamény
Állampolgárságamagyar
NemzetiségeHUN magyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiDebreceni Ady Endre Gimnázium
Színészi pályafutása
Tevékenységszínész

SablonWikidataSegítség

Bacskó Tünde (Vásárosnamény,[2] 1973[3][4] július 24. –) magyar színésznő.

Életpályája

Gyermekkorát Debrecenben töltötte. Ötödikes korától a debreceni Alföld Gyermekszínpad és Főnix Diákszínpad tagjaként kezdett színészettel foglalkozni.[5] A debreceny Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett. 1992-1994 között a József Attila Színházban szerepelt, 1994-1999 a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2000-2002 között a Stúdió K-ban játszott. 2002-től szabadúszó színművész. 2006-tól szerepel a Pécsi Harmadik Színház előadásaiban. 2019-től a Tandem Színház alapító tagja Fábián Gáborral.[6][7][8][9][10]

Színházi szerepei

  • William Shakespeare: A makrancos hölgy – Kata (r.: Várhidi Attila, 1992)
  • Peter Shaffer: Equus – Jill Mason (Pécsi Nemzeti Színház 1995, r.: Szegvári Menyhért)
  • Kander-Ebb: Cabaret – Sally Bowles (Pécsi Nemzeti Színház 1996, r.: Márta István)
  • Zalán Tibor: Halvérfesték – Fodorné (Stúdió-K Színház 2000, r.: Fodor Tamás)
  • Hajdu Szabolcs: Tamara – Gerda (Stúdió-K Színház 2001, r.: Hajdu Szabolcs)
  • Bonyár Judit – Bacskó Tünde: Sanzonok és pillanatok Edith Piaf életéből – Edith (2006)
  • Luigi Pirandello: A hegyek óriásai (Árnyékszínház 2006, r.: Szilágyi Eszter Anna)
  • Eugéne Ionesco: A székek – A férj (Árnyékszínház 2007, r.: Hargitai Iván)
  • Spiró György: Prah – Nő (Pécsi Harmadik Színház 2007, r.: Vincze János)
  • Matei Visniec: Lovak az ablakban – Asszony, Lány, Feleség (Aradi Kamaraszínház 2009, r.: Radu Dinulescu)
  • Székely Csaba: Bányavirág – Irma (Pécsi Harmadik Színház 2013, r.: Vincze János)
  • Martin McDonagh: Piszkavas – Maureen Folan (Pécsi Harmadik Színház 2015, r.: Vincze János)
  • Örkény István: Kulcskeresők – Nelli (Pécsi Harmadik Színház 2016, r.: Vincze János)
  • ’56. az Év – önálló műsor (2016)
  • Henrik Ibsen: Nóra – Lindéné (Pécsi Nemzeti Színház 2017, r.: Méhes László)
  • Fábián Gábor – Bass László: Szociopoly 2.0 – Postásnő, Mari, stb. (Gyerekesély Egyesület – Escargo Hajója, 2017)
  • Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar MediSkillsLab Szimulációs Oktatási Központ: kommunikációt fejlesztő kurzusok előadója, színészként (2017-től)
  • Wolfgang Herrndorf regénye alapján írta Cseri Hanna: Csikk – Anya (Escargo Hajója 2018, r.: Tölgyfa Gergely)
  • Schwajda György: A szent család – Szászné (Pécsi Harmadik Színház 2018, r.: Vincze János)
  • Fapados revü (A Tandem Színház és az EKH program /Menhely Alapítvány/ közös előadása, 2019)
  • Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló – Viola, Búbanya, Gizike, Riki, Rebeka… (A Tandem Színház, az Escargo Hajója és az EKH-program /Menhely Alapítvány/ közös előadása 2020, r.: Papp Melinda)
  • Visszhang (film) – Fruzsi (Tandem Színház – INDIT Közalapítvány, 2020, r.: Herczeg Adrienn)
  • Sanzonest Ezerkilencszáz56ból – avagy nagypapa esete az olimpiákkal – író, rendező, előadó (Tandem Színház 2021)
  • A leprikónok átka – több szerepben (Tandem Színház -DIA, 2021, r.: Herczeg Adrienn)
  • Visszhang (színházi előadás) – Fruzsi (Tandem Színház – INDIT Közalapítvány, 2022, r.: Herczeg Adrienn)
  • Spiró György: Csirkefej – Vénasszony (Pécsi Harmadik Színház 2022, r.: Vincze János)
  • Lenni vagy nem lenni – Színházmentő adománygyűjtő gálaest a Pécsi Harmadik Színházért – ötletgazda, főszervező (2023)
  • Tasnádi István: Kartonpapa – Éva (Pécsi Harmadik Színház 2023, r.: Herczeg Adrienn)
  • Ökotárs Alapítvány: Közös Értékeink Program – Színházzal a szolidárisabb ifjúságért c. projekt- pályázatíró, projektvezető, színész, drámainstruktor (2023-2024)

Filmes és televíziós szerepei

Díjai

  • Alternatív Színházi Találkozó: Legjobb Színésznő Díja (Makrancos Kata, 1992)
  • 42. Magyar Filmszemle: Legjobb Színésznő Díja (East Side Stories – Hajdu Szabolcs: Te országod – Nő, 2011)
  • POSZT Közönségzsűri: Legjobb Előadás Díja (Martin McDonagh: Piszkavas, 2016)
  • 68. Országos Független Filmfesztivál (Magyar Független Film és Video Szövetség): Legjobb színész díja (Pólik József – Balcsillag – Ica, 2023)

Jegyzetek

  1. facebook
  2. Csorba Győző Könyvtár. baranyaidigitar.hu. (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  3. Tünde Bacskó | Actress (amerikai angol nyelven). IMDb. (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  4. OSZMI - (hu-HU nyelven). szinhaztortenet.hu. (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  5. Víz vagy Csokoládé vendége Bacskó Tünde 2023.10.09.
  6. Bacskó Tünde – TANDEM SZÍNHÁZ (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  7. »Életem eddigi legkeményebb munkája« | Bacskó Tünde – a Piszkavas Maureen-ja (magyar nyelven). Olvass bele, 2015. június 5. (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  8. Bacskó Tünde – Fedél nélkül (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  9. Roland, Kelemen: Furcsa, kettős állapotban vagyok (angol nyelven). szinhaz.net, 2024. február 2. (Hozzáférés: 2024. november 7.)
  10. Iza színházban járt - Vidéken is van élet - Bacskó Tünde színművész (portré-interjú). izaszinhazbanjart.hu. (Hozzáférés: 2024. november 7.)

További információk


Read other articles:

CloserAlbum mini karya Oh My GirlDirilis08 Oktober 2015 (2015-10-08)GenreK-popdream popBahasaKoreaLabelWM EntertainmentLOEN EntertainmentProduserLee Won-min72Moon Jeong-gyuKronologi Oh My Girl Oh My Girl(2015)Oh My Girl2015 Closer(2015) Pink Ocean(2016)Pink Ocean2016 Singel dalam album Closer CloserDirilis: 8 Oktober 2015 Closer adalah album mini kedua dari grup vokal wanita asal Korea Selatan Oh My Girl, dirilis pada tanggal 8 Oktober 2015. Lagu yang berjudul Closer digunakan untuk ...

 

Не следует путать с Орденом Святого Георгия. У этого термина существуют и другие значения, см. Георгиевский крест (значения). Знак отличия Военного ордена Девиз «За службу и храбрость» Страна  Российская империя Тип знак отличия Кому вручается нижним чинам Основани�...

 

Strada statale 288di AidoneLocalizzazioneStato Italia Regioni Sicilia Province Catania  Enna DatiClassificazioneStrada statale InizioSS 192 presso bivio Iannarello FineSS 117 bis presso Piazza Armerina Lunghezza51,900[1] km Provvedimento di istituzioneD.M. 16/11/1959 - G.U. 41 del 18/02/1960[2] GestoreANAS Manuale La strada statale 288 di Aidone (SS 288) è una strada statale italiana della Sicilia che prende il nome dall'omonimo comune attraversato. Indice 1 Pe...

Statistik penduduk Ohio Dari sensus Amerika Serikat Berikut adalah daftar kota di Ohio: A Akron Alliance Amherst Ashland Ashtabula Athens Aurora Avon Avon Lake B Barberton Batavia Bay Village Beachwood Beavercreek Bedford Bedford Heights Bellbrook Bellefontaine Bellevue Belpre Berea Bexley Blue Ash Bolivar Bowling Green Brecksville Broadview Heights Brooklyn Brook Park Brookville Brunswick Bryan Bucyrus C Cadiz Caldwell Cambridge Campbell Canal Fulton Canfield Canton Carlisle Carrollton Celin...

 

Ancient Egyptian priest 53°48′04″N 1°32′53″W / 53.801°N 1.548°W / 53.801; -1.548 NesyamunGod's father of MontuScribe of the temple of MontuScribe who lays out offeringsScribe who keeps tally of the cattleAn artist's rendering of how the coffin lid of Nesyamun might have originally looked. The effect is intended to recall the illustrations made by Napoleon's surveyors in the Description of Egypt.Dynasty20th DynastyPharaohRamesses XIBurialLikely Deir el-Bahar...

 

USS Stein underway, March 1987 History United States NameUSS Stein NamesakeTony Stein Ordered22 July 1964 BuilderLockheed Shipbuilding and Construction Company, Seattle, Washington Laid down1 June 1970 Launched19 December 1970 Acquired30 December 1971 Commissioned8 January 1972 Decommissioned19 March 1992 Stricken11 January 1995 IdentificationFF-1065 MottoIndomitable FateSold to Mexico Mexico NameIgnacio Allende NamesakeIgnacio Allende AcquiredAugust 1997 Commissioned1997 Identification E50 ...

American football player (1935–2020) American football player Paul HornungHornung in 1961No. 5Position:Halfback KickerPersonal informationBorn:(1935-12-23)December 23, 1935Louisville, Kentucky, U.S.Died:November 13, 2020(2020-11-13) (aged 84)Louisville, Kentucky, U.S.Height:6 ft 2 in (1.88 m)Weight:215 lb (98 kg)Career informationHigh school:Flaget (Louisville, Kentucky)College:Notre Dame (1954–1956)NFL draft:1957 / Round: 1 / Pick: 1Caree...

 

Représentation d'une protéine, ici deux sous-unités d'une molécule d'hémoglobine. On observe les hélices α représentées en couleur, ainsi que deux des quatre molécules d'hème, qui sont les groupes prosthétiques caractéristiques de cette protéine. Liaison peptidique –CO–NH– au sein d'un polypeptide. Le motif –NH–CαHRn–CO– constitue le squelette de la protéine, tandis que les groupes –Rn liés aux carbones α sont les chaînes latérales des résidus d'acides ami...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要擴充。 (2013年1月1日)请協助改善这篇條目,更進一步的信息可能會在討論頁或扩充请求中找到。请在擴充條目後將此模板移除。 此條目需要补充更多来源。 (2013年1月1日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的...

Державний комітет телебачення і радіомовлення України (Держкомтелерадіо) Приміщення комітетуЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 2003Керівне відомство Кабінет Міністрів УкраїниРічний бюджет 1 964 898 500 ₴[1]Голова Олег НаливайкоПідвідомчі ор...

 

ألفرد دوبلن (1878-1957) التالي قائمة بالأعمال الكبرى للروائي الألماني ألفرد دوبلن (1878-1957). حسب التاريخ حسب التاريخ: العمل العنوان الأصلي السنة ملخص صورة مقتل زهرة صفراء Die Ermordung einer Butterblume und andere Erzählungen 1913 مجموعة قصص قصيرة. قفزات فانج لون الثلاث Die drei Sprünge des Wang-lun 1916-1915 رواية تاريخية�...

 

Pada nama Vietnam ini, nama keluarga-nya adalah Nguyễn. Menurut kebiasaan Vietnam, tokoh ini dipanggil dengan nama pemberian-nya Thiệu. Nguyễn Văn Thiệu Presiden Republik Vietnam ke-2Masa jabatan3 September 1967 – 21 April 1975Perdana MenteriNguyễn Cao KỳNguyễn Văn LộcTrần Văn HươngTrần Thiện KhiêmNguyễn Bá CẩnWakil PresidenNguyễn Cao Kỳ (1967–1971) Trần Văn Hương (1971-1975)PendahuluDia sendiri(sebagai Ketua Komite Kepemimpinan Nasional)...

Ultra top 50 Ultratop 50 Singles, atau Ultratop 50, adalah grafik mingguan untuk lima puluh singel terbaik di Flanders, Belgium, dan diproduksi dan diterbitkan oleh Ultratop. Grafik sudah ada sejak tanggal 31 Maret, 1995. Grafik Ultratop 50 diterbitkan dalam bahasa belanda, Prancis, inggris, dan disiarkan di beberapa stasiun radio termasuk televisi TMF Flanders. Gradik mingguan yang diterbitkan oleh Ultratop di bagian Wallonia dari Belgium dikenal dengan Ultratop 40 singles. Grafik lainnya ju...

 

American college basketball season 2000–01 Fresno State Bulldogs men's basketballWAC tournament championsNCAA tournament, second roundConferenceWestern Athletic ConferenceRecord26–7 (13–3 WAC)Head coachJerry Tarkanian (6th season)Home arenaSelland ArenaSeasons← 1999–20002001–02 → 2000–01 WAC men's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT Fresno State 13 – 3   .813 26 – 7   .788 Tuls...

 

Group of near-Earth asteroids Orbital zone of the Apollo asteroids laid over that of the terrestrial planets   Mars (M)   Venus (V)   Mercury (H)   Sun   Apollo asteroids   Earth (E) The Apollo asteroids are a group of near-Earth asteroids named after 1862 Apollo, discovered by German astronomer Karl Reinmuth in the 1930s. They are Earth-crossing asteroids that have an orbital semi-major axis greater than that of ...

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (نوفمبر 2019) كأس الرابطة الفرنسية 2018–19 تفاصيل الموسم كأس الرابطة الفرنسية  النسخة 25  ...

 

City in Georgia, United StatesWarner Robins, GeorgiaCityWarner Robins City Hall FlagSealNicknames: The International CityMotto: Every Day In Middle Georgia Is Armed Forces Appreciation Day (EDIMGIAFAD)Location in Houston County and the state of GeorgiaCoordinates: 32°36′31″N 83°38′17″W / 32.60861°N 83.63806°W / 32.60861; -83.63806CountryUnited StatesStateGeorgiaCountiesHouston, PeachFoundedSeptember 1, 1942Government • MayorLaRhonda P...

 

Boundary cells (also known as border cells or boundary vector cells) are neurons found in the hippocampal formation that respond to the presence of an environmental boundary at a particular distance and direction from an animal. The existence of cells with these firing characteristics were first predicted on the basis of properties of place cells. Boundary cells were subsequently discovered in several regions of the hippocampal formation: the subiculum, presubiculum and entorhinal cortex. Fir...

Wall of the Temple Mount in Jerusalem Eastern Wall of the Temple Mount showing Muslim cemetery along the wall See also: Mizrach The Eastern Wall is an ancient structure in Jerusalem that is both part of the eastern side of the city wall of Jerusalem and the eastern wall of the ancient Temple Mount. The Eastern Wall is the oldest of the four visible walls of the Temple Mount; the Northern, Western and Southern Walls date from the period of Herod the Great, who expanded the area of the Temple M...

 

Church in London, EnglandSt Alfege ChurchThe church seen from the southeastLocationLondon, SE10CountryUnited KingdomDenominationChurch of EnglandHistoryDedicated1718ArchitectureHeritage designationGrade IYears built1714 (present)AdministrationDioceseSouthwarkClergyVicar(s)Revd Simon WinnAssistant priest(s)Revd Stephen NshimyeCurate(s)Revd Tati GutteridgeLaityReader(s)David McEvoyDirector of musicBenjamin Newlove St Alfege Church is an Anglican church in the centre of Greenwich, part of the R...