Búsuló Krisztus vagy Szomorkodó Krisztus a szenvedő Krisztust ábrázoló szobor- illetve képtípus. A megostorozott, töviskoronás Krisztus kezébe hajtott fejjel vagy megkötözött kezekkel és lehajtott fejjel ül.

Ez az ábrázolási forma a 14. században alakult ki, a 15. századtól terjed és népszerű a nagypénteki passió részeként. Bár a passiójelenetek sorában elhelyezhető, valójában inkább az egész passió kivonata (például Dürer fametszetes Kis Passió sorozatának nyitólapján, 1509), a barokk passió-elmélkedések kedvelt kiindulópontja volt. Gyakran helyezték el országút mentén, általában oszlopra és sokszor a nagypénteki vezeklő körmenetek állomását jelentette. Némelyik valósággal népművészeti remekmű.

Hasonló hozzá az Ecce homo ábrázolás. Mindkettőtől különbözik a Fájdalmak férfia (Vir dolorum) típus.

Lásd még: impropériák

• 
  Jászjákóhalma (18. század)
• 
  Nagycétény (1772)
• 
  Solymár (1838)

• Budapest XII. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor (1725)^[1]
• Esztergomi Búsuló Krisztus (1766)^[2]
• Nagycétényi Bús Krisztus szobor (1772)
• Solymári szobor (1838)

• Engelbert Kirschbaum: Lexikon der christlichen Ikonographie. Allgemeine Ikonographie III, 496.
• Sachs, Hannelore - Badstübner, Ernst - Neumann, Helga 1980: Christliche Ikonographie in Stichworten. Leipzig, 82.
• 1986 A keresztény művészet lexikona. Budapest, 295.

• Magyar Katolikus Lexikon